Takarít

Eddig takarítottam, felmostam, mostam, WC-t pucoltam, port töröltem. Tök jó, ha egy órával korábban kelek fel, egy csomó dologgal végzek, amit még csak elkezdenék normál esetben.

Kidobtam két flakon alig használt WC-illatosítót a konyha egyik sarkából, amik már vagy 1 hónapja ott figyeltek, gyűjtve az erőt, hogy majd kigurulnak a kukába maguktól. Hát nem tették. Eddig vártam, de
mindennek van határa felkiáltással hanyagul kidobtam őket a kukkanatba, bár mindkettő olyan 3/4-ig volt.

Most csak két félelmem van. Az egyik, hogy az ilyen WC-illatosítókat nem illik kidobni a háztartási szemét közé, mert veszélyes hulladéknak minősülnek. Végülis nem tudom, hová kéne akkor tenni őket, azt tudom,
hogy tűzbe dobni, ütögetni, felszúrni nem szabad ezeket a flakonokat, de szerintem a fémhulladékos kukarészlegbe is tilos dobni őket, mert összezúzáskor tuti felrobbannak. Úgyhogy most dilemma van, jót cselekedtem-e, hogy simán a normál szemét közé dugtam őket.
A másik félelmem, hogy ha az amerikai filmes élményeimet felidézem, látom magam előtt, ahogy egy szeméttelepen kutakodik pár csövi és diadalittas arccal találják meg a mi két kidobott WC-illatosítónkat és
párfümként használva ezeket az émelyítő (és bizonyosan rákkeltő) sz@rokat, próbálják magukat vonzóvá varázsolni...

Pislogi

A tevém épp légvárat épít.

Semmisemmi

Ami izgi még volt ma, az annyi, hogy ahogy ültem a buszon, észrevettem, hogy egy pók mászik rajtam, pontosabban a gatyómon, a csimpelyemnél. A kezemben lévő újsággal lepöccintettem a földre egy visszafojtott
sikkaly kíséretében - és vége egy kalandnak - mondtam blazírt arccal és James Bondként fújtam rá az újságra.

Rasszista

Ma különben is a villamoson egy kínai pasi mellett álltam és már a szájamon volt, hogy megkérdezzem, vajon azért van-e ő itt, nálunk, mert a hazájában egyetlen gyárban naponta 27 ember veszti el valamelyik végtagját vagy azért, mert egy kínai munkásszálláson általában 10 nm-en 8 ember osztozik.

De megálltam és nem kérdeztem meg. Mert nem volt sem magenta színű gombja, sem magenta színű sütemény dísze, sőt fogadni mernék, hogy magenta színű csengőt sem hordott magánál.

És így... Asszem személyeskedésnek vette volna a dolgot.

Okos

Holnap Ázsia Center. Izgulok, még sosem voltam. Kínai piacon életemben kétszer jártam, a vigyákocsi így megvan, meg az egy darab öccá, sok darab néccá; de amúgy rejtély, rejtély, rejtély számomra Ázsia. Ázsia. Már ahogy kimondod. Ááááá-zsia. A zsé mintha beekebelezné ezt az Á-t. Épp, mint a kínai áruk a magyart.

Fáraszt

- Jajajajaj, de rossz most... Nekem.
- Rossz, miért lenne rossz? Nem is rossz.
- De rossz.
- Nem is.
- Na jó, tényleg nem.

Engedékeny és befolyásolható vagyok mostanság asszem. Vagy gyermeki lényem így követeli ki a szeretetet. Fárasztó módon.

Pauli elv

Néha ilyen szép, napsütéses napokon elgondolkozom azon, hogy ha nem lenne a vonat jó nehézerős acélból, tuti, hogy felborulna, arra az oldalára, ahová nem süt a nap. Az emberek ugyanis követik a Pauli elvet, de szokás szerint - mint mindent - tökéletlenül teszik ezt.

A kezdetek 47

Tegnap reggel, mivel sütött a nap, nekiindultunk Visegrádnak, de mire átértünk az Árpád hídon, begorombult az idő és majdhogynem nekikezdett esni.... Ezért miután megállapítottuk, hogy Visegrádon már voltunk párszor, elázni meg még ott sem szeretnénk, inkább megálltunk Aquincumnál és bementünk a romok között sétálni egyet meg a múzeumba. Aztán ebédeltünk, majd darts látástól mikulásig L-nél, most pedig 37,5 a lázam... A nap neve: Pápai Joci... Asszem jobb, mint a Fillér Béla...

Ma meg, ahogy autóztunk, a fecskék (vagy verebek vagy zebrapintyek fogalmam sincs) szokás szerint cikáztak előttünk és folyton épp hogy csak átértek az út túl oldalára... Aranyvirágom szinkronizálta őket:

- Sikerüüüüüült! Átértüüüüüüüünk megint!
- ...
- Hol vagy?

A mai napon az emberek között töltött óráim 110%-ban azzal voltam elfoglalva, mikor mondja azt a farmergatyóm, hogy reccs és teszi láthatóvá minden előzetes egyeztetés nélkül mindenki számára a cseppet sem kicsinyke hátsóm vagy combom. Más szavakkal: Úgy éreztem magam egész nap, mint egy prágai kötözött sonka darab Húsvét előtt.
Az egész úgy indult, hogy felbuzdulva az október végén jött tavaszon, úgy gondoltam a változatosság kedvvéért felveszem az egyik régi farmerom és abban danolászom végig a keddet, hogy szééééééééép nyári nap, kopott farmerka raaaaaaajtam... Arra azonban nem gondoltam, hogy a fent nevezett farmerka még a jó kis békebeli NEM sztreccs gatyó, így ha reggel szorít - az biza egész nap kordában fog tartani... Egyenleg:
Lépcsőzni a kínok kínjával tudtam csak, ülni úgy, hogy kigomboltam a gombját, állni meg úgy próbáltam, hogy mindig az emberekkel szemben legyek, különben megőrültem a gondoltattól, hogy mindenki azt nézi, no mikor reped a naci... 

A kezdetek 46

Anyuék holnap megnézik EZT, mert Apu nyert az egyik rádiónál rá jegyet. 
Tegnap bár IDE akartunk menni, végül is EZlett belőle. Utóbbi jó lett volna, HA a legérdekesebb kiállítás nincs zárva és HA nem fél 5-kor mentünk volna be az 5-kor (!!!!) záró múzeumba. Nem tudom, mondtam-e már, mennyire egy csökött dolognak tartom, hogy a múzeumok hétköznap 4-kor (!!!!) zárnak, hétvégén meg 5-kor (!!!)... Ötkor, igen. Amikor kinn még süt a nap, még kutyák rohangásznak ágak után, amikor még Anyukák tologatják a babakocsikat a tó partján a kacsákat mutogatva az érdeklődő gyermekeiknek. Nem értem, mit csodálkoznak, hogy nem látogatják az emberek a múzeumokat... Miért olyan nehéz felfogni, hogy egyszerűen fizikai képtelenség kiállításokat nézegetni munkaidő alatt? Most nézem. Az Állatkert is fél 6-ig van nyitva. Kinn. A szabad levegőn. Nem a neonfényben. 

Valaki úgy talált meg a gúgölön, hogy porszívózsákok listája... Vajh' süllyedhetek még mélyebbre?

Ma meg voltam Nagyapánál. Az még csak hagyján, hogy az a hír terjed az öregek között, hogy kamionokra hányva fogják őket áttelepíteni egy másik városba, mert szanálják az öregek otthonát, ahol most élnek, de lehet, hogy ma akaratlanul hozzájárultam Nagyapa egyik szobaszomszédja állapotának a rosszabbodásához. Az egész úgy volt, hogy mikor beértem Nagyapához, ő aludt és miután nem volt szívem felkelteni; a mellette fekvő bácsi kihasználva a helyzetet, megkért, hogy a Nagyapának hozott egyik almát adjam már oda neki. Mit sem sejtve odaadtam, de az, hogy ez nem biztos, hogy jó húzás volt, csak akkor tűnt fel, amikor észrevettem, hogy a bácsinak egy fia foga nincsen és úgy próbálja meg harapni az almát, hogy folyton elcsúszik a szája rajta. Felajánlottam neki, hogy felaprítom egy késsel és kisebb darabokban talán könnyebben megbirkózhat vele, de őrület csillogott a szemében és láttam, hogy ettől bizony vissza nem kapom az almát soha többet - még azért sem, hogy felaprítsam, max ha kicsavarom a kezéből, azt meg ugye már mégse, hiába akarok jót... Aztán Nagyapa felébredt, beszéltünk vagy fél órát majd kikísért és én bevallottam neki, hogy a bácsinak adtam az egyik almáját. Látszólag egykedvűen jegyezte meg Nagyapa, hogy a bácsi csak pépeset ehet, mert a szilárd kajától megfullad.
Azóta úgy érzem magam, mint a Hófehérkéből a hülye boszorkány.