Tegnap Anyu felhívott még este, hogy tegyem fel őt is a wiw-re. Kuncogva írta le, melyik fotókat szeretné feltölteni magáról. :) 
Mindig tudtam, hogy lelke mélyén nyitott a világra... 

Az előbb 15 perc alatt megjártam a könyvtárat - oda-vissza. (Futottaaaaam...) Észrevettem, hogy a Rendőrség előtt pontosan olyan szag van, mint a pécsi tévétorony lábánál, egy kis bódéban kapható gumilabda szaga. Egyszer osztálykirándultunk oda és vettem egy narancssárgát. Még ma is megvan valahol... 

Ha még egy olyan postot olvasok, hogy az Üvegtigris 1 vagy 2 szar volt, komolyan, keresztben elharapom magam, majd a homlokomra ragasztok blutekkel egy cédulát, hogy Ízléstelen, ne figyeljetek rá!... 

Az igazság az, hogy nekem tetszett mind a kettő rész, nem volt FRENETIKUS, az igaz, de ma már annyi helyről olvastam arról, hogy szidják a második részt (és retrospektíve az elsőt is), hogy attól tartok, némelyik moziban (gondolom a multikban, mert mi a Corvinban láttuk ugye) a másodperc törtrésze alatt felvillantanak egy-egy negatív emóciót kiváltó képet két filmkocka között...

Amúgy szerintem csak Hálivúd lehet ilyen aljas. Mert ők meg megalkották a Magnóliát és most szégyellik magukat. Nagyon. 


Tegnap a metrón ült velem szemben egy (úgy látszatra nemrég csövülő) csövi... Dobozos sört ivott és néha lenyalta az álláról a lecsurranó cseppeket. És folyamatosan beszélt. Először azt hittem, csak a szája mozog, de aztán látva a többi utas csodálkozó, rémült vagy éppen vigyori szemét, rájöttem, hogy mond is valamit az öreg. Észrevétlenül kikapcsoltam az mp3 lejátszót, a fülest ugyan nem húztam ki, de így is nagyjából megvolt, miről monologizál a bácsi:

- ... Hát azért a Gyurcsány, az mégiscsak jobb... Mint a Viktor... Jobb az... Szerintem... Biztos jobb... Talán... Igen... (1 perc gondolkodási idő) ... Vagy nem? ... 

A választópolgár. 


Kicsit később, leszálláshoz készülődve:

- ... igyak... azt csinálok, amit csak akarok... szabad ember vagyok én... jó ez... iszok is... szabad vagyok... 

A kidobott férj. 

Az elmúlt három napban kemény társadalmi életet éltemtünk.

Pénteken végre meglátogatott MD és megcsodálta a lakást. Hozott mogyit meg barbecue ízű mexicornt, az utóbbiból két szem fogyott: az egyiket AV ette meg elég torz arckifejezéssel az arcán (szerintem rágás nélkül nyelte le - nem egy ínyenc), a másikat pedig én kaptam be, de mivel a szemetes válaszút elé állított, hogy vagy az a szem nyálas mexicorn vagy az életem, én az előbbit választottam és egy hegyes mozdulattal megadtam neki, amit követelt. 

Tegnap megnéztük a zajló Dunát, ettünk gyrost a sarkon és örültünk egymásnak, bár engem cseppet zavart, hogy az ujjaim vöröses színben játszva próbáltak meg leválni a kezemről... 

Ötre elmentünk AV-vel A-hoz, ahol ötösben csaptunk egy játék-estet. Ötkor - ötösben - érted. Ez valami jel. Tuti valami jel. 

Szóval először próbáltunk felengedni és érdeklődtünk egy kicsit egymás hogylétéről meg hasonló érdekes dolgokról, majd aztán megkezdődött a véres harc. 

Először Scrabble-öztünk, borzasztó szar voltam; aztán meg únóztunk, amiben azért jobban otthon vagyok, bár a végén a folytonos "én jövök?" kérdés már úgy érzem, kicsit zavarta a kedves játékostársaimat... Nem tudom, miért, engem nem idegesített volna, ha más kérdezgeti folyton...   

Éjfél után jöttünk haza, utólag belegondolni, hogy hét (7!!) órát ott voltunk ötösben, kicsit furcsadurva. Életünkben először találkoztunk a társaság két tagjával. 

Ma meg voltam otthon. Jó volt látni, hogy Anyu és Apu is hogy örül annak, hogy hazamentem egy kicsit. Mindketten megölelgettek, megcsókoltak, hogy végre láthatnak... Jól esik az embernek azért néha a szülői szeretet... :) 

Anyu sütött beiglit a kedvemért, Apu meg tök visszafogta magát, alig beszélt spirituális dolgokról, sőt azt sem kérdezte meg, láttam-e pénteken a Lost-ot... 

Nah. Hát hazaértem. Mondhatnám azt is, hogy ez is megvót, mégsincs este, de nem szeretnék előre inni a medve bőrére... Végül is ahhoz képest, hogy két teljes könyvet és az órai anyagot kellett VOLNA megtanulni, de én csak az órai anyagot és az egyik könyvet tanultam meg úgy tessék-lássék; nem is rossz, hogy négy kérdésből egyre tudtam válaszolni... 

Kulturális ajánló. Most láttam, hogy megy a Kövek a zsebben / Kövekkel a zsebében a Tháliában. Aki még nem látta, nézze meg, nagyon jó. Az ember jókat röhöghet is rajta, de a végén nem a "na, ez egy felejthető vígjáték volt" érzéssel megy ki a színházból.


Egyébként azt hiszem, a második fordítás, a Kövekkel a zsebében találóbb, szívhez szólóbb, mint a Kövek a zsebben, hiszen emlékeztet Örkény: "És a cigarettacsutka rúzsos volt." mondatára.... És az mindig is tetszett... Nem is tudom, miért... 

Klimax

    A házmester vette észre a gázszagot. Betörte az ajtót. A búcsúlevél a konyha kőpadlóján hevert, rajta egy kis kerámia hamutartó, benne az utolsó cigaretta csutkája.
    ,,Ma van az ötvennegyedik születésnapom - olvasta a házmester. - A házban nem szeret senki. A KIK* nem hajlandó rendbe hozni a plafont, amely beázik. Meg akarok halni. Özv. Berger Mihályné."
    A cigarettacsutka rúzsos volt.

Emlékszik még valaki Zemlényi Zoltánra? :) 

Csak úgy eszembe jutott, mi lehet vele... Régen láttam a Nyugatinál... 

Azt hiszem, egy ideje nincs vele semmi... A honlapja sem frissül.. 2000 óta...

Nah, hát ennyit erről, csak beugrott..  

Hát ezen most jót röhögtem:

A U2 énekesének gyerekét ugyanis Elijah Bob Patricus Guggi Q-nak hívják...

Ma vizsgáztam, holnap vizsgázom, holnapután az angyalok Gyémánt-havat hoznak... 

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ha érdekel valakit, az én védekezésem a hideg ellen abból állt, hogy pink vastag harisnyát húztam a kordgatyóm alá - és bizony mondom néktek, hogy nem fáztam!!! :)

Valószínűleg annak hatására, hogy még csütörtökön a teázó felé autózva, a Ferenc körútnál (a szokásos forduljunk rá jobbra a körútra vagy menjünk egyenesen topic megvitatása közben) mellékesen arról beszéltünk, hogy ha lenyelnénk a nyelvünk valami bukfenc vagy hasonló során, akkor vajon az leszakadna-e (és akkor varrhatnák vissza az orvosok) vagy sem (és akkor megfulladnánk a francba) azt álmodtam mára virradóra, hogy valami undorító kemény és foszlós rágó a nyelvemre tapadt, jó vastagon, én pedig két kézzel próbálom lekaparni a nyelvemről, úgy, hogy közben majd' kiszakad tövestől...

Apu - a mélyanalitikus - persze biztosan úgy értelmezné ezt az álmot, hogy azért kínlódtam meg a nyelvemmel annyira az éjjel, mert este hazudtam A-nak, mert nem akartam, hogy átjöjjön és feltartson a tanulásban a zűrös és önmaga farkába harapó pasiügyei kitárgyalásával...

Hát, utólag is sajnálom.  

Jujjuj, most szólt az etr, hogy holnap vizsgázom, de nekem még a tudandó anyag 3/4 része van csak meg és semmi remény, hogy meglegyen a hiányzó egy negyed... :( Már a gúgölön is kerestem, hogy mit jelenthet az externalizáció Isoo Berg elméletében vagy az asszertivitás fogalma a behavioristáknak, de csak a punitív terápiáról találtam két sort és ott leragadtam... 

Új lakásba költöztünk, aminek a padlózatát egy helyen felfeszítve kiderítettük, hogy gyakorlatilag a semmin élünk, hiszen a parketta végig alá van támasztva régi újságokkal, könyvekkel és egyéb papírokkal... Megpróbáltam egy újságot kihúzni a sok közül, de éktelen nyávogásra lettem figyelmes és észrevettem, hogy az egyik óriási szekrény lába alá szorult egy fehéres-szürkés cica és a hasa közepét már teljesen ellaposította a szekrény vaskos, barna lába...

Sírva és kiabálva szaladtam AV-hez, hogy jöjjön, szedje ki a macskát a szekrény alól, siessen és adjon be neki valami gyógyszert, hogy kimúljon, mert nem bírom elviselni a látványt és a nyávogást... Elbújtam egy ajtó mögé és csak bőgtem-bőgtem-bőgtem, mert nem tudtam, van-e itthon jó gyógyszer vagy egyáltalán egy embernek való gyógyszertől meghalhat-e egy macska... AV odajött, átölelt, elmondta, hogy kiszabadította a cicát, mire az utolsó erejéből kétségbeesetten a kert közepéig elkúszott, (arra pillantva láttam is a szürkés-fehér farkát), de azt mondta, hogy a gerince tört el, úgyhogy nincs remény... 

Eszembe jutott, hogy az állatorvos feladatai közé tartozik egy-egy szenvedő állat elaltatása, úgyhogy lázasan kutatni kezdtem egy Szaknévsorban, kit lehetne kihívni (új helyen voltunk, fogalmam sem volt, ki az ügyeletes állatorvos); mire a neveket és a városokat olvasva rájöttem, hogy nem egy faluban élünk... nem egy községben... hanem Pesten, úgyhogy hiába nyálazom át a Vas megyei Aranyoldalakat, felesleges... 

És itt snitt. Vége.

Nem tudom, mi lett a macskával, az állatorvossal, a gyógyszerrel, a padlóval, az új lakással... Semmi. 

Mindenesetre borzasztó hálás vagyok a Sorsnak, hogy nem az álmunkban élünk. 

Aztán most meg fúj a szél, mint a régi népmesékben, vakítón süt a nap; szerintem valami front vonult át felettünk tegnap este-éjjel, mint szegény Ady fölött is annak idején... Ezen a lentebb leírt nyári éjszakán... Csak most tél van... 

Hát az idegeskedés nem vezet jóra, én mondom, hiszen nem elég, hogy miután éjfél után ágyba kerültünk és döbbenten tapasztaltuk, hogy nem a Mara van a Budapest TV-ben és így nem jósolhat a Gyémánkáinak; ráadásul még 3/4 órás "Áh, mégis inkább így!" forgolódással (és a hozzá tartozó lepedő-mesteri-felgyűrésével) bevezetett alvásunk is olyan nyugtalan volt, mint a kutya vacsorája. 

Ja, az bizonytalan.

Mindegy.

Körülbelül fél óránként felriadtam és azt láttam, hogy AV félig felülve az ágyban, öt centi távolságról próbálja meg megnézni, mennyit mutat Garfield hasán az óramű, de mindezt persze minden alkalommal vagy 2-3 percen keresztül. Kétszer valami miatt fel is keltett, én visszafektettem, de mindez nem elég, 6-7 körül fogvacogva kimentem pisilni is, de mire visszaértem, észrevettem, hogy az óra csak 3.10-et mutat.

Egyszóval: szörnyű, szörnyű éjszaka volt.

Egyébként ma még nem voltam kinn, udvaron, szabad levegőn, mert megsértődtem. A tegnapi nap nagyon betett, farkasordító hideg fogadott, amikor kidugtam az orrom, vagy legalábbis olyan fagy volt, hogy amikor az Oktogonnál bementem a kedvenc illatszer üzletembe, úgy éreztem, hogy bepárásodik a szemem a melegtől... 

Meg amúgy is... Az orrom likai is benőttek. És azt nagyon utálom. 

Ha ez a világ igazságos lenne, a zacskós tej kitalálóját örökre arra kárhoztatná, hogy  próbáljon helyet találni agyszüleményének, de úgy, hogy abból véletlenül se folyjon ki egy csepp tej sem.  

A kaja után benéztünk Marcuhoz is, aki, amint meghallotta, hogy jövünk, előrohant a szeneskamrából, akkora farokkal, ami Szöszkének is dicsőségére vált volna, pedig Szöszke félig (vagy tán egészen) perzsa cicus.

Sajnos szőr még mindig nem nő Marci farkán ott, ahol leborizta neki az állatorvos, hogy megnézze, milyen is a seb, amit talán kutyafog ütöt; de egészébe véve Marcu férfiasan, jól tartja magát. Anyu azt mondja, folyton eszik, amit az is alátámaszt, hogy amíg ott voltunk nála (10 percig), addig is végig zabbantott... Megpróbáltam lefotózni az új telómmal, hogy majd háttérképként ő figyeljen a képernyőn, de a feje mindig a sárga macskatálban volt félig, ezért meggondoltam magam - feltételezve, hogy ő sem örülne neki túlságosan, ha tudná, hogy kaja közben látja mindenki, akinek csak megmutatom a telcsimet, hogy jééé,nézd,eztkaptamúj...

Mindegy, mindenesetre a feszültségoldó nagy nevetések és beszólások jó hangulatot teremtettek és összességében elmondhatom, hogy jó kis szülinapi parti volt, tortával, lemerült fényképezőgéppel, ajándékokkal és képnézegetéssel.  

Szombaton a nagy tanulási roham cirkusz ellenére hazamentünk, hogy Anyuék felköszönthessenek és egyúttal megoldjuk az égő hétvégi "mit ebédeljünk" dilemmát. Az ebéd jó volt, bár a levegőben végig ott lógott, hogy Anyu az asztal alatt, ha elérné a szemben ülő Apu térdét, tuti belebökne néhányszor, hogy valami módon leállítsa az elementáris erővel előbugyogó sztorizást a világvége elkerülhetetlen bekövetkeztéről, a szörnyű összeesküvéselméletekről és a fokozódó gázhelyzetről.  :) 

Palacsintát majszolok, túrósat, hogy üssön.

Ma vizsgáztam, két órája vagyok lassan itthon, de még semmit sem csináltam azon kívül, hogy ettem egy kis zöldborsólevest meg néztem az ertélelen valami baseballos filmet, amiben Keanu Reeves is szerepelt; de miután húsz perc után nem tudtam eldönteni, hogy vígjáték-e vagy szomorú, inkább feladtam és csináltam egy kávét, hogy most a palik után fel is ébredjek egy kicsit.  

Tegnap az egyik BKV ellenőr rámkiáltott, hogy szia, én ótomatán mutattam felé AV felnőtt bérletét, szemlesütve és imádkozva, hogy csak most ne, csak most ne kérje az arcképes igazolványt; mire kiderült, hogy az egyik régi ismerősöm állt be a kétes hírű BKV alkalmazottak sorába és csak köszönni akart szegény. :D

Együtt jártunk néptáncra (merthogy én oda is jártam 3 évig) és ő tudott a leglendületesebben megpörgetni, bár nem volt egy Einstein, az bizonyos. 

Az előbb nagyon rosszul éreztem magam, de már kicsit jobb. Hála az Alevenek és neked, Mártikám a kikapcsolt telefonnak és Órarugó gerincű felpattanónak. 

Amúgy pedig... Tegnapelőtt este fürödtem meg ugye a szilvás fürdőgolyóval, de még mindig érzem a pizsipólómon az illatot... :)  Amint vége a vizsgaidőszaknak, meglepem magam egy tonna ilyen fürdőbombával, szekéren fogják nekem kihozni - ingyé' - én mondom. 

Tökjó. Egyenlőre üzenetküldésnél nem tudom kikapcsolni a T9-et és az új csengőhang miatt - mint a nyanyák - nem ismerem fel, ha az én telóm csörög... De különben nagyon tetszik, színes, animált képernyő, mp3 lejátszás, bugyborgó hangok és minden ami szem-fülnek ingere...  

Szóval az előbb valami miatt abbamaradtam... Ott tartottam, hogy tegnap egy életem-egy halálom csak egyszer élünk, ez jár nekünk alapon a fürdővizembe dobtam egy ilyet:

Már napok óta szemeztem vele, szaglászgattam, tervezgettem, hogy milyen nagyszerű nap lesz az, amikor majd feláldozom a jóllétem oltárán - és hát tegnap... úgy éreztem eljött ez a nap. :) 

Már maga a feloldódása is izgalommal töltött el - ugyanis ámulattal bámultam, amint óriási Plussz tablettaként 3 perc alatt feloldódott a forró fürdővízben ez a szilva illatú nagy golyó... Ami a legizgalmasabb volt, az az, hogy AV kivette bomlás közben a vízből ezt az öklömnyi élvezetet és az jéghideg volt... :)

Feloldódás után ugyan volt egy - na mi van, megjött vagy mi? színe a fürdővizemnek és nem volt egy szem hab sem a víz felszínén, de maga az illat és az érzés, amit ez a csepp golyóbis nyújtott 20 percig, amíg fürödtem, kárpótolt minden vizuális csalódásért... :) Még most is érzem magamon az illatát... :) 

Már 2 hete ilyen szapannal mosom az arcom és nagyon jó, úgyhogy volt valami pozitív előítéletem a fürdőgolyóval szemben is és elárulhatom, nem csalódtam... 

Egyébiránt már 13 óra eltelt a szülinapomból, jajj jajj jajj... :D

Most iszom egy kávét és belevetem magam a tanulásba. És ez így megy a 8. éve. Lehet, hogy holnap beülök egy délelőtti matinémozira. Hogy ne tanuljak. Utólag.

Tegnap egyébiránt már megkezdődött az önkényeztetésem, szóval nem kell engem sajnálni, hiszen figyeljétek meg, ha a holnapi mozi megvalósul, akkor az azt jelenti, hogy három napos dínom-dánommal ünnepeltem a 26. szülinapomat... :) 

Ami pedig a legrosszabb, az az, hogy az első osztálytársaim annyira a múlt sűrűjében élnek, elfedve száz réteg frissebb emlékképpel, hogy még csak az irántuk érzett attitűdjeimre sem emlékszem... Szerettem vagy nem bírtam? Csúfolt? Csúfoltam? 

Szóval úgy van ezzel a wiwwel a dolog, hogy éjfélkor ismerősnek jelölnek engem régi általános iskolai osztálytársak - akiket - kimondani is borzasztó: több, mint 15! - éve láttam utoljára - és én csak nézem a fotójukat, próbálom mögéjük képzelni az arcokat, amik éltek az emlékezetemben, de az istennek nem megy, helyette beugranak apró információk, hogy teszem azt ennek a lánynak mindig paradicsomsűrítmény szagú volt a szája, annak a fiúnak meg egyszer belepattant egy 2 mm-es rotringhegy a szemébe....

Az előbb véletlenül azt írtam be a fájörfoxba, hogy swww.index.hu.... Erről eszembe jutott, hogy milyen aljas és zseniális ötlet lenne gyakorló gyilkosoknak, akik intrinzik gyilkolnak (vagyis a gyilkolásban rejlő élvezetért), ha írnának egy olyan programot, ami mondjuk felrobbantja azt a számítógépet, aminek a keresőjébe a szegény gépelni nem igazán tudó áldozat, (szerencsétlenségére) éppen egy rossz betűkombinációt írt be mit sem sejtve.. 

A gondolat szerintem tökeredeti, a megvalósításán még fáradoznék egy kicsit. Már ha gyilkos lennék. Feltéve. Ha. 

Vagyis... Ez így, ebben a formában nem igaz. Nem unok semmit, csak a tanulást, de azt átkozottul... Unom, hogy 25 évesen még csak az iskolapadot koptattam, semmi hasznosat nem csináltam; unom, hogy alig keresek pénzt, (és azt sem az egyetemi tanulmányaimhoz köthetően); unom, hogy magolok, mint egy kisiskolás, mert pontokba szedett elméleteket kérnek rajtunk számon minden kicseszett kurzuson és unom, hogy mindig belegondolok, hogy a jövendőbeli munkahelyemen úgysem a saját fejemből fogok előszedni elméleteket, hanem előszedem a jegyzeteimet vagy szétnézek a neten... 

Annyira bírom Micikét.

Egyébként olyan fura, Marcutól lassan 3 hete lakunk külön, de lefekvés előtt még mindig mindent gondosan elpakolok, hogy meg ne egye, rá ne leheljen, szét ne szedje, le ne verje, meg ne pofozza; reggelente pedig amint felébredek és látom, hogy világos van, automatikusan behúzom a lábam a takaró alá és jól bebugyolálom, hogy be ne kapja valamelyik lábujjam... 

Ha az arcra való krém arckrém; ha a kézre való krém kézkrém, akkor a testre való krém miért nem lehet testkrém? Honnan jött ez a sznob testápoló szó? 

Az Ügynökelméletet tanulva látom, hogy a jegyzeteimben aszondom: "Pl: porszívó ügynök".

Most őszintén... Él a világon olyan ember, aki látott már / találkozott már porszívó ügynökkel?

A jegyzeteim ezen pontján megakadtam, az a baj. 

Más.

Ha kedves hölgyolvasóim egyszer arra szánják magukat, hogy férfivé operáltatják magukat (tudom, tudom, szóismétlés, ez van), akkor van néhány szabály, amit ha betartanak, a legélesebb szemű emberek sem fognak rájönni, hogy eredetiben nem férfiként jöttek a világra:

1: A virslit főzetlenül, két ujjal megcsippentve kell enni - azonnal a hűtőből való kivétel után, tányér használata nélkül.
2: Nem szabad tudni, hogy a Raffaello nevezetű desszert az a kókuszos vagy a mogyorós-e - de legfőképpen nem is kell ilyen hülyeségekkel foglalkozni.
3: Ha bevásárolni megyünk, mindig a legdrágább boltot kell választani és vagy a bevásárlólista felét kihagyva, vagy három-négy megpakolt szatyorral kell hazaérkezni, amiből általában csak az hiányzik, ami fel volt írva. 

Ma megnéztük a Nemzetiben EZT.

Ajándék jegy volt, aminek nem nézzük az árát; mindenesetre minél több idő telik el a végszó óta, annál jobban tetszik a darab és a történet egyedi színpadra vitelének módja... :)

A helyünk sajnos (a legdrágább jegy ellenére) igencsak pocsék volt, páholy, második (!) sor. Ha az elkövetkezendőkben ilyen jegyet szeretnének rádsózni a Nemzetis pénztáros picspénztárosok, ne engedj az istennek sem, mert görcsöt kap a nyakad a nagy nyújtogatástól, nem beszélve arról, hogy a zsöllye jegynél (ahol még látni is valamit) jóval drágább ez az előkelő jegytípus... 

A Szomszédok után az ertéelklubra kattintva a Fókuszban elkaptunk egy riportot a vévéikszes Szisziről...

Aszongya:

- Szuvenír (!!!) jogom eldönteni, hogy ha odahívnak egy asztaltársasághoz, leülök-e hozzájuk szórakozni vagy sem...

Majd:

- Pár évig még szeretnék táncoslányként dolgozni, majd pszichológiát szeretnék tanulni...

Anyátokat. Azt. 

Miután késében voltam, lerohantam a negyedikről, odaböktem egy jónapotot a földszinten dolgozó két szakinak, akik közül az egyik jónapot,dehátesik válaszával ráébresztett arra, hogy basszus, igen, tényleg esik és nálam meg nincs esernyő...

No most mivel négy emelet fel-le kicsit soknak hatott (a késés miatt is meg amúgy is), merészen belevetettem magam a pesti asztfaltdzsungelbe, esernyő és védőháló nélkül; aminek következtében, mire a Nyugatihoz értem, szarrá ázott a combomon a kordgatyó és tapadt mint állat...

Ez az én formám. 

A nem-szeretem-de-segítek-neki-hátha lánnyal találkoztam, 8 percet késtem, de kb keresztbe lenyelt a szemével - holott... igen, holott én teszek neki szívességet... Az arany szívem visz a sírba egyszer, meglátjátok.

Egyébként azért késtem, mert a hülye telefonomat elfelejtettem bekapcsolni, mielőtt elraktam volna egy olyan helyre, ahol persze nem találom meg... Úgyhogy kerestem-kutattam a szemét telefont, felhívtam, de persze nem volt kapcsolható, tovább kerestem-kutattam, majd megleltem a drága kincset az asztal alá akkurátusan behelyezett szék ülőkéjén, elfedve egy kék-fehér csíkos zacsival. Bravo. 

Tegnap este zajt hallottam a fürdőszobából...

Odarohanok, erre AV fülig érő mosollyal közli, hogy megtanult pukizni a fenekével (mit nem mond) a kádban... Persze nem olyan igazi ping ez, hanem odanyomja a hátsóját a kád aljához és elmozdul olyan két centit és ez TÉNYLEG olyan hangot ad.

Hát így telnek a napjaink az új lakásban, mókázva, mulatozva.

(Egyébként ma éjjel lesz 2 hete, hogy beköltöztünk.) 

Asszem számító sz@r alak vagyok... Prostituálódom... Azért barátkozom és teszek szívességet egy - éppen a könyöklőssége miatt - nem túl népszerű csoporttársammal/nak, mert tudom, hogy jó helyen dolgozik és ha arról lenne szó, LEHET, hogy segítene bejutni a céghez, ami jelenleg őt alkalmazza...

Az már más kérdés, hogy eddig én garmadával tettem vele a jókat, de ez a jövendőbeli jó kis álláslehetőség csupán az én zavaros fejemben fogalmazódott meg... Homályosan...

Ja. Ráadásul meg...

Ahol ilyen törtető nőket képesek alkalmazni - no ott már más gáz is lehet... Olyan helyre én nem is akarnék menni...

Asszem ezt megszívtam. 

Aranyvirágom mostanság olyannyira a gravitáció malmára hajtja a vizet, hogy nem telik el úgy egy fél óra, hogy le ne ejtene valamit... Aszongya fáradt, de szerintem csak torzult a testsémája valami miatt és lyukas a keze.   

Szerintem a világon a legnagyobb kapitalista irónia az, hogy a jólléti társadalmakban zabálnak az emberek ész nélkül, a pénzük jelentős hányadát kajára költik, aztán pedig a maradék pénzüket arra áldozzák, hogy zsírleszívó műtéteket végezzenek el rajtuk vagy valami borzasztó drága fogyókúrás löttyöt vegyenek literszámra...

Hol itt az ész? Emberek, legyetek már mértékletesek, ne kajáljatok már folyton meg mindent és akkor nem kell majd szar Norbi cuccokat ennetek-innotok, hogy megnyugtassátok a lelkiismereteteket...

Ki nektek Norbi, hogy önként tömitek a bankszámláját??

Amúgy a beszerzőkörút utolsó állomásaként lementem az alattunk lévő Coopba (1 l öblítő - 99 Huf - hajjjaj) és vettem négy tojást, mert vacsorára borzasztóan megkívántam a főtt tojás fehérjét...

Sajnos a pénztárnál sorban állva megláttam egy D'Artagnan nevezetű kicsicsokit (banános-joghurtos, kakaómasszába mártott szelet) és megvettem...

Hááááát... Olyan íze volt, amire Aranyvirágom csak annyit mondana: Tejóságosatyaúristen.... Én pedig - mivel nem vagyok ennyire költői -, csak egy szerény broáfig jutok...

Sebaj, meghagytam neki a felét... Szolidaritásra vágyom... 

Az Andrássyn, az Oktogon és a Vörösmarty utca között félúton van egy kereszt, alatta egy váza, benne némi virág... Pár hónapja valaki kitette egy fotóját annak a (ma már tudom) fiatalembernek, aki (gondolom) ott halt meg (feltételezem valami balesetben)... Régóta szerettem volna megnézni, hogy nézett ki... Ma megtettem... 28-30 éves, kicsit kopaszodó, szőkés, vidám szemű srác volt... Még most is látom a fotóját a szemeim előtt... 

Huh. Most értem haza a félnapos jegyzet beszerző körutamról... Egyszerűen nem értem, hogy megy ez Tigráéknál, hogy minden alkalmazottjuk ugyanolyan unott és undorkodó fejet vág, ha az ember valamit kérdezni merészel... Szerintem felvételi követelmény náluk a gonoszkodó és mosoly nélküli arc. :(

Ráadásul 8 Ft most már a fénymásolás / lap. Önkiszolgáló alapon.

Kedden elmentünk az IKEA-ba és vettünk egy számcsigépasztalt, két CD tartót és egy térelválasztót, úgyhogy Aranyvirágom programja megvolt a hétre...

Szerdán L-től még hozott egy koli stílusú íróasztalt is, pénteken pedig vettünk a Metróból egy sima meg egy forgós széket, aztán elhoztuk az ágyat a Scontóból - de ennek a sztorija már olvasható lentebb...

Itt tartunk most. A két szoba tehát nagyjából berendezve bútorilag, már csak a polcok meg a helyi világítás hiányzik. Ami a dobozokat illeti, még van 4-5... A hálószobában...

De itt vagyunk, szépek vagyunk, új évet kezdtünk. 

26-án reggel elbuszoztam Nagyapához, aki kinyittatta velem életem első pezsgőjét (mert ő egy kézzel nem tudja kinyitni), majd belém is döntötte, mert inni meg a gyógyszerek miatt nem ihat. Nagyszerű. Délre hazamentünk, ahol a tesóm és a tesóm feleségének a szüleivel ki lehet találni mit csináltunk, igen, karácsonyoztunk; majd fél 3-kor elindultunk Aranyvirágom Apukájához, szintén vidékre, ahonnan 6-7 körül szabadultunk és ismét csak 8 körül értünk haza, ahol megint csak a két matrac várt az abszolút kupiban... 

25-én délben Aranyvirágom Anyukájánál ettünk ötösben Zs-ékkel meg a Kiskomámmal, aki Aranyvirágom szerint szétizélte az egész karácsonyozást, mert mindent ő osztott ki össze-vissza és mindenkinek feltépte az ajándékát (naná, 3 éves lesz februárban)... Délután Aranyvirágom Nagyszüleihez mentünk át, ahol kilencen kariztunk együtt, majd hullafáradtan ismét két matracon végződött a nap. 

Most pedig némi retrospekció az ünnepekre... Elsősorban saját használatra...

24-én reggel 8-ra (igen, Szentreggel 8-ra) jött a gázszerelő, mivel gyanús gázszag terjengett a lakásban, ha megpróbáltuk begyújtani a gáztűzhelyet... A szaki jött-szerelt-és-fizettetett, bár az ünnepi hangulatot kevéssé alapozta meg, mivel irtózatos fokhagyma szagot árasztott magából és így az egy órás ittléte alatt telilehelte a lakást, mivel végesvégig a Hűtlen refrénjét fütyülte.

Dél körül Apuék értem jöttek és hazavittek csomagolni, Aranyvirágom pedig átment az Anyukájához lábatlankodni egy keveset és 5-6 körül utánam jött Anyuékhoz, ahol vacsiztunk és a pólusváltás rémségeinek ecsetelése után ajándékoztunk. Apuékban az a jó, hogy minden évben síránkoznak, hogy na, idén aztán TÉNYLEG nem vettek semmit, mert nem volt rá idő / pénz / lehetőség / ötlet, de a végén mégis annyi mindent adnak, hogy cikinek érzem a saját kis ajándékaim... (No annyira azért nem érzem cikinek, elvégre egy család vagyunk, jobb helyeken meg ugye nincs abból rossz érzés, ki mit kap vagy ad.) 8 körül végül hazaindultunk és két matracon ülve Aranyvirágommal is kiosztottuk egymásnak a kariajikat a legnagyobb ajiban, a lakásban...  :) 

Csúnya, latyakos, inkább-nem-megyek-le idő van. Aranyvirágom harmadikától dolgozik - elviekben, de szegénykém már ma reggel 10-kor bement a céghez, egy egy óra múlva jövök, hiszen csak egy 10 perces munkát kell elvégeznem felkiáltással és azóta is benn senyved... :( Már kétszer hívott, hogy kajoljak nyugodtan, mert még közel sem látja a végét a porblémának... :( Csillagvirágom...

Egyébiránt alig várom, hogy meglegyen az államvizsgája (ami kb 2 hét múlva lesz, de ideje még nem volt tételeket tanulni a költözés miatt) és megünnepeljük Őt egy hangulatos Trófeával... :)

Az előbb vagy fél órán keresztül két csövi beszélgetett a ház alatt. Egy ideig azt hittem, a szomszéd néni hallgatja megint maxihangerőn a TV-t, de Aranyvirágom felvilágosított, hogy neeem, hanem két férfi dörmög a ház bejáratánál és az hallatszik fel így a negyedikre. Éljen a lakóközösség! 

Az előbb kipróbáltam a karira kapott elektromos fogkefémet, amit eddig nem mertem beledugni a számba, miután a kihúzott bal hatosom helyén egy Marianna árok mélységű lik tátong masszívan.

Azt mondják, majd benő meg közelebb is kerül a hetes meg az ötös fogam egymáshoz, de egyenlőre elég para, ha kitátom a szám egy tükör előtt... 

Tegnap miután nagy nevetések közepette felkerült a falra a két CD tartó (amiknek a furnér hátlapját én szögeltem fel :D), elmentünk megnézni a Harry Pottert. Szerintem borzasztó jó volt, szétf*stam magam, annak ellenére, hogy körülöttünk mindenki popcornt majszolt meg csirgett-csörgött...
A film előtt és után ettünk egy-egy sütit a Kossuth mozi melletti cukrászdában, annyira nem volt finom egyik süti sem, mert túl habos-babos volt mind, de hangulatos volt nagyon.

A Nyugatitól aztán legyalogoltunk a Kossuth térig majd végig a Duna parton a Vörösmarty térig (ahol Marcellina oltotta a népet), majd onnan a Kálvinig, ahol felszálltunk a metróra és hazajöttünk...

5 perc pihi után elindultunk a másik haza, ahová 9-re odaértünk és együtt buliztunk Anyuékkal egészen 2-ig, amikor is (a buli mélypontján, amikor Apu punnyadtan megkérdezte, hogy nos, emlékeztek még az Ismeri ön a Szandimandit? című filmre?) hazamentünk (a harmadik haza) és Marcival töltöttük az éjszakát... :)

Szép volt ez a Szilveszter... 

Visszatérve a tengerpartos képre, bizonyosan azért érzek szimpátiát a kis piros fürdőrucis lányka iránt, mert emlékszem, egyszer - 7-8 éves lehettem - majomkodtam otthon, táncikáltam meg hülye fejeket vágtam, mert azt hittem, Anyu meg Apu rajtam nevet és örültem neki, hogy én lehetek örömük okozója; mire a tesóm kiadta az aduászt, hogy mit szórakozol, nem is rajtad röhögnek... 

Kissé megszégyenülten hagytam abba a tincitáncit, mert utáltam magamutogató lenni, sosem szerettem produkálni magam, de a "Sose táncold el a Kacsatáncot!" elvem feladva Anyuékért még arra is képes voltam, hogy hülyét csináljak magamból.

Érdekes, hogy megmaradt bennem ez az emlék, teljesen élénken emlékszem rá, hogy hol történt pontosan, mikor...