Minden

Becherovkát kortyolok egy kávéspohárból, még mindig a rohadt patológiás internethasználat részletezésénél tartok, éhes vagyok, mint a szar, pedig körülöttem egy fahéjas győri édes keksz, egy mogyorókrémes olvadt Milka és egy Pluszos töménycukorízű aprósütemény figyel némi földimogyoró társaságában, az előbb megfigyeltem, hogy szemüvegben nem lehet WC-re menni, tegnap este óta szemezek a heti Exittel, hogy majd átnézem, de még nem szántam rá magam, nem tudom, hogy lesz a hétvége meg a Halottaknak a napja, tegnap letört egy újabb darab a jobb felső hármas fogamból, ezért most rendesen csiszatolódik a nyelvem, sütnék is palit meg nem is, tegnap este végül elmentünk a Duna partra sétálni egy-egy gyrossal felfegyverkezve, elsétáltunk az Országnak a házáig, tüntetőket nem láttunk, én ettem egy csupacsoki Boci jégkrémet, beszélgettünk, ilyesmi, az előbb kínomban kimostan a mosogatót Domestossal meg a puszta két kezemmel, csak keményen, nézni kéne valami filmet este, anyjukat már, hogy a Kék mélység csak az Urániában megy ráadásul negyed 6-kor pff, kényszeresen szeretnék két kislámpát az új polc alá és így tovább és így tovább...

Úgy volt, hogy ma cangázunk végre a lehullott barna meg sárga falevelek között, erre ez a szar eső hajnal óta esik. Oké, egész ősszel nagyon szép idő volt, nem panaszkodhattunk, de egy napot azért még igazán várhatott volna ez a beborulás. Francegyemeg.

Ezért most EZT nézzük, de valami halálos. Főtér ma nem tudom, miért nincs, majd szerdán.
Amúgy tegnap MD-vel voltunk egy volt osztálytársunknál, aki egy nagy házban él a férjével Pest közelében. Kaptunk gyümölcssalátát, de a rágcsát nem nagyon mertem enni, mert ők sem ettek és hülyén éreztem volna magam, ha kimutatom a fogam fehérjét és egyedül felzabálok fél kiló krékert meg vaníliáskarikát. Úgyhogy éheztem. Jó meleg volt náluk, néztünk fényképeket, beszélgettünk és igaziból kicsit irigykedtem rájuk, mert olyan boldognak tűntek.  

Különben pedig tegnap a buszútra vettem egy Dzsojt, de miután kiszedtem belőle az új Labello termékmintát (tkp. ezért vettem meg), bár a vonat (thx. MÁV) 15 percet késett, inkább eldugtam az újságot, annyira idegesített, hogy mindenhol azt hallani, hogy legyél természetes, legyél olyan, amilyen vagy, ne játszd meg magad soha; de közben ezzel párhuzamosan minden azt sugallja, hogy még akkor is legyél topon, akkor is legyél szexi, ha épp két hete szorulásod van vagy mittudomén, ha meghalt az aranyhörcsögöd és a metrón rádjön a pityergés...
Lehet, hogy nem vagyok ízig-vérig nő, meg amúgy is, biztos trampli is vagyok; de egyszerűen utálom, hogy azt sulykolják belénk, hogy addig vagyunk nők, amíg télen dugni is térdig érő csizmában dugunk, amíg fel sem merül bennünk, hogy a fiúnk jelenlétében szedjük ki a szemöldökünket vagy amíg egyetlen nap sem telik el anélkül, hogy boriznánk ott.

Ha valami forrót viszel fül nélküli pohárban és sietsz, mert az égeti az ujjaid mintállat, igyekezetedben biztosan kilöttyen a forró valami és akkurátusan csorog végig az összes ujjadon egészen a padlóig, hogy onnan röhögjön fell, hogy te hülye, megint sokáig mikróztál valamit...

Amúgy ma egy kvikk főzés után (parileves és töltött pali) kimentünk egy világvégi temetőbe, meglátogattunk egy darab sírt, hazajöttünk, ebédeltünk és elmentünk cangázni itt a telepen meg a Wekerlén meg a Népligetben.

A szél boldogan fútta a sárga meg a piros faleveleket az orcánkba, mi meg boldogan tekertünk végre az őszi avaron és egészen addig ámuldoztunk a színeken, hogy némmá, mintha festett lenne minden, amíg, mint a magyar népmesékben, egyik pillanatról a másikra kerekedett egy óriási, szó szerint fekete, felleg, ami, mint egy horrorfilmben egy perc alatt fölénkcsúszott, én meg jól befostam és hazafelé vettük az irányt.

Komolyan mondom, soha nem láttam még ilyen furcsának az eget, az egyik oldalon enyhén borús volt, világoskék égígérettel, a másikon tiszta rózsaszín meg narancssárga úgy, hogy közben mindezek alá bemászott egy sötétszürke, már-már fekete, szinte megfoghatóan sűrű, iszonyú sebességgel haladó felhőréteg, ami, mint a Végtelen történetben a Semmi, mindent magába olvasztott... A szél annyira nem fújt, de azért iprikeltünk rendesen hazafelé, mert elég ijesztő volt, hogy két perc alatt töksötét lett... És aki már egyszer túlélte augusztus 20-át, annak azt mondom, ne kísértse a sorsot.