Die Woche

Kezdem elhinni azt a hiedelmet, hogy egy esküvő előtt annyi feladat vár a házasulandókra, hogy az eskövő napjáig azt is elfelejtik, kit is választanak életük párjául. Mi konkrétan még veszekedni is elfelejtettünk az elmúlt héten. Mindjárt nekiállok meghívókat gyártani, de előtte még részletezném a hetet, csak az emlék kedvéért.

Hétfőn, miután hazaértem a munkából, visszamentünk az étterembe kifizetni a vacsora 30%-át és fixálni a menüt. Belekóstoltunk egy-két kajába és hazafelé sírtunk egy kicsit, hogy ha már annyi pénzt ott hagyunk, amennyit, miért nem hívtak meg egy vacsira, mikor farkaséhesek voltunk. Megegyeztünk abban, hogy azért nem, mert ezt próbáltuk titkolni, de ez azért nem nyugtatott meg teljesen.

Kedden nem tanítottam, mert miután húsz percet vártam a tanítványomra, másodpercenként kikukucskálva az egyre sötétedő égre, percenként egyre csúnyábban káromkodva, futva elindultam haza. Az úton folyamatosan tárcsáztam a picsa számát, hogy én megmondjam neki, hogy bocs, de húsz percet vártam és sehol senki, úgyhogy mivel az ég mindjárt leszakad, elindultam haza, de persze nem volt kapcsolható. Nyolckor végre sikerült vele beszélnem, lecsesztem, mint a pengős malacot, hogy mégis mit képzel magáról, három hónapig tanítottam, de egyszer nem érkezett pontosan, most meg szó nélkül nem is jön, úgyhogy keressen más hülyét, aki elvállalja, hogy tanítja, mert az én szabadidőm percei milliókat érnek és semmi kedvem egy ilyen nyafogós rüfke szeszélyeit eltűrni. Kettőt sem tudott szólni, de ez volt a szerencséje.

Szerdán kilógtam, hogy ketten válasszuk ki a meghívópapírt és a borítékokat meg az ültetőkártyákat. A meghívó és a boríték egyformán vajszínű, némi bordó beütéssel; az ültetőkártya meg bordó, némi vajszínű beütéssel. Eredeti. Este még várt ránk egy másik program is, nevezetesen az első jegyesoktatásunk, amiről persze előre nem is tudtuk, hogy az lesz és azt sem, hogy még két alkalom fogja követni. A beszélgetésen megtudtuk, hogy minden jó Istentől származik, a fák, a virágok, a fény, de még a mi kapcsolatunk is. Én egész tűrhetően bírtam a kiképzést (hajlékony vagyok, mint egy nádszál), AV viszont minden idegszálával koncentrált, hogy ne tegye fel a de ez baromság, ez hülyeség, ez nem így van szalagot. Végtelenítve. Szóval kemény volt, én csak hallgattam nagyokat meg pislogtam és imádkoztam, hogy ne vesszenek nagyon össze világképük több mérföldnyi távolsága miatt. Nem vesztek. De majdnem. A helyzetet enyhítendő, próbáltam jó pontokat szerezni, hogy bizony, én meg vagyok keresztelve, sőt, konfirmáltam is, mi több, a szüleim is meg vannak keresztelve, de amikor azzal akartam bevágódni, hogy a Bibliát én ám már háromszor is elkezdetem olvasni, de feladtam, mert oldalakon keresztül csak az ment, ki kinek a sarja és ez bosszantott, úgy éreztem, ideje leállni, inkább nem kell nekem annyi jó pont. Kaptunk házit is: el kell olvasnunk néhány részletet a Bibliából (ha) és beszélgetnünk kell a Szentháromságról (haha). A szerdáról asszem ennyi elég is.

Csütörtökön ötkor felhívott Gyöngyvér (nem Gyöngyvér persze, de titokzatos vagyok), hogy mikor jövök, mert vett némi rágcsát és kihűl a tea, amit külön az én kedvemért vett a találkozónkra, amit én úgy elfelejtettem, mint annak a rendje. Mondtam neki, hogy bocs, de én most épp a papírboltba tartok, vissza, mert a szerdán gondosan kiválasztott és kifizetett bordó filcet ugyancsak úgy otthagytunk, mint annak a rendje, de miután hallottam, hogy elkámpicsorodott a kedve, a papírboltból egyenesen hozzá siettem, hogy az egy órás beszélgetésünk alatt leigyam magam vörösribizli teával és leegyem magam túrókrémmel. (Ez volt a rágcsa.) Fél 8-ra haza is értem, 8-ra pedig már el is jutottunk addig, hogy megkezdjük a napi penzumot, a meghívók kinyomtatását. 11-re kész is lett az összes, a nem vacsis meghívókat pedig még meg is hajtogattam, ki is lyukasztgattam, ám ekkor észrevettünk, hogy a vacsis meghívókon elmosódott a fejem, úgyhogy úgy nézek ki, mint aki épp átlépett az időkapun. A rossz hír ellenére böcsülettel meghajtogattam és kilyukasztgattam a hibás meghívókat is, bár mindketten tudtunk, hogy másnap jön a második kör nyomtatás.

Pénteken elballagtam pótcipőt venni, hogy ha neadjisten elszakadna az eredeti cipim, legyen mit felkapni, ne álljak már ott mezitláb, mert akkor túl hosszú lesz a ruhám. 8-ra mentünk vacsorázni meg kártyázni és mint akiknek semmi dolguk, fél egyig mókáztunk és nassoltunk.

Ma voltunk rokonlátogatóban bográcsgulyásozni meg húst sütni és egy kicsit kártyázni, most pedig befejezem a meghívógyártást, ha addig élek is.

Úristen (ez beleszámít a Szentháromságról való beszélgetésbe), két hónapja nem gondoltam volna, hogy másfél hónapon keresztül nem lesz időm fürdőgolyóval fürdeni...