Survivor

El lehet tenni a hullahopp karikákat (szerintem ezt a szót még az életben nem írtam le), ki lehet dobni a használt műanyagtányérkákat meg a filccel megjelölt poharakat, ugyanis tegnap 8 körül óta már ismételten a főváros szennyes levegőjét szíjjuk. Magyarul túléltük.

Az úgy volt, hogy pénteken 8 körül rengeteg marcona arc kíséretében felszálltunk egy buszra, aminek desztinációját akkor még nem sejtettük, de amint azt az Y-ok és keringések számából kikövetkeztettük, a buszvezető hasonlóképp volt ezzel, így az általunk elképzelt 10 helyett 11-kor szálltunk ki valahol, egy kistemplommal szemben. Kaptunk egy kódolt térképet meg két kis füzetet, az egyikben temérdek szabállyal, a másikban pediglen 115 környékbeli felkeresendő ponttal. Némi tanakodás után egy gps jóindulatú segítségével körülbelül belőttük, hol vagyunk (ITT) és megpróbáltuk kigondolni, merre is induljunk el. 3/4 éjfélkor tehát felkerekedtünk és mindenféle előzetes rinya vagy félelemérzet nélkül egy rühes felirat meglelése érdekében felmásztunk az alant látható szikla (nevezetesen a Noé szőlője) csúcsára:

A felirat persze nem volt ott, de sebaj, így legalább most elmondhatom, hogy fenn jártunk és mivel a töksötétben az esőtől némileg csúszott a szikla és így ijedtemben el is felejtettem kifulladni, azt is hozzátehetem, hogy mint a szél jutottunk fel a csúcsra, anélkül, hogy egy kicsit is sűrűbben szuszogtunk volna.

Némi kutakodás után aztán kicsit lejjebb a felirat is meglett, úgyhogy fél egy körül elindultunk a túra egyik legizgalmasabb szakaszára, amikoris elhagytuk a falut és bevetettük magunkat a vészjóslóan sötét fák közé. Kirándulások alkalmával általában attól félek, hogy ki fogok fulladni, nem kapok levegőt, lemaradok, kiesik a szívem a helyéből, de talán mivel most el voltam foglalva a helyzet izgalmával, úgy húztam fel a hegytetőre a többiekkel együtt erőltetett menetben, ahogy kell, dzsindzsán, combig érő füvön, bokrokon és indákon át. (Turistaösvényre gondolni sem mertünk.) Csúcsra érve gyönyörű panoráma fogadott volna, ha nappal járunk épp ott, csend volt, lágy szél fújdogált, az égen ragyogtak a csillagok, egyszóval teljesen az élet császárának éreztük magunkat. Tíz-tizenöt perc élvezkedés és lepkepillangókkal folytatott harc után a csillagok eltűntek az égről és akkora széllöket érkezett, hogy óriási jégesőt vizionizálva, mint a csík húztunk le szélvédettebb helyre, ahol a hangok alapján azt hittük, hamarosan egy vízesésbe botlunk, de riadtan kellett realizálnunk, hogy nem, szó sincs vízesésről, az erdő zúg, mint a Volga. Miután túltettük magunkat a szélzúgás rettenetes élményén, újabb két pontot próbáltunk meg felkeresni, persze hiába. Érdekes módon, ahogy haladtunk előre, hol katlani forróságú, hol sarkvidéki hűvösségű széllökések érkeztek, amitől kicsit befostam, de összességében büszkén mondhatom ki, hogy különösebben nem csináltam be attól, hogy az éjszaka közepén egy erdőben császkálunk, amiről pontosan azt sem tudjuk, hol van...

Fél 4 körül aztán leértünk a faluba és egy óráig csöveztünk a pisiszagú buszmegállóban, egy iszonytatóan kényelmetlen padon ülve illetve kuporkodva. Fél ötkor, amikor már gyülekezett a munkás nép, hogy elmenjenek a céges busszal, annyira fáztunk, hogy úgy döntöttünk, folytatjuk a túrát, mert még mindig jobb gyalogolni, mint ott fagyni meg a világ végén. Öt és hét óra között olyan krízis volt rajtam, hogy szinte végig csukott szemmel gyalogoltam, mint egy robot. Hétkor ittam egy borzasztó ízű RedBullt, amitől kissé felébredtem és lelkesen nyomtam tovább a táj szépségén folyamatosan lelkendezve. Hegynek fel, dombról le, esőből ki, napsütésbe be, mentünk, mentünk, mendegéltünk, amíg nem találkoztunk a Kisgömböccel, meg nem éreztem, hogy van bennem egy kullancs. Tudom, a kullancsot nem lehet érezni, de én akkor is éreztem, hogy a Protect B-vel gondosan átitatott zoknimba mászott egy olyan szar, amit AV hősiesen tíz másodperc alatt kitekert belőlem egy kullancs-csipesz segítségével. Az izgalmak után már teljesen éberen derítettük ki, hogy a találkozópontunk (Tarnalelesz, amiről először azt hittem, egy szórejtvény, olyan "olvasd össze a szó minden második betűjét" jellegű) mindössze 16,5 vagy 20 km-re fekszik. Miután az első megoldás választása hegynek fel-le menetelést követelt volna meg, inkább a hosszabb, de síkabb lehetőséget választottunk, ami néhány eldugott falun vezetett át, ahol néhány másodperc alatt olyan népszerűségre tettünk szert, mintha legalábbis Jacko alteregóiként jelentünk volna meg a falubeliek szombat délutánját feldobni némi hátrafelé steppeléssel. 

Miután a találkozópontra egy órával korábban érkeztünk, mint kellett volna, beültünk egy A helyi cukrászdába, ahol némi Váradi cafe és néhány Nokia csengőhang hallgatása mellett fejenként 3-3 sütit vágtunk be, összesen kb egy ezresért. (Na jó, ez túlzás, de egy süti 85 és 100 Ft között mozgott, ízre pedig könnyedén überelte a Jégbüfé kínálatát.)

Haza a menetrend szerinti busszal jöttünk, 8-kor pedig már buzgón nyomtuk a sült krumpleszt jéghideg kólával. Mert megérdemeltük.    

Hétfő

Aztán.  

El is felejtettem mondani, hogy hasonlóan ahhoz, mint amikor a Velencei tavat bringáztuk körbe, csodával határos módon most sem volt izomlázunk, 33 km gyaloglás után. Szerintem mindez annak köszönhető, hogy egy lift nélküli ház legfelső emeletén lakunk, a metró pedig alig 8-10 perc gyaloglásra fekszik tőlünk. Vicc nélkül, ezek szerintem tuti közrejátszanak ebben a kóros izomláz nélküliségben.

Aztán.

Kész a meghívó tervünk, már csak hetek kérdése és ki is küldjük őket. Ma lefoglaltuk az éttermet is, fixáltuk a kaját meg kóstolgattunk, ami égető még, az a fodom rásza, mert még elképzelésem sincs a frizurámat illetően, a sminkről nem is beszélve illetve a virágos. 

Aztán.

Tegnap egy szarul előző faszi letörte a kocsi bal tükrét, úgyhogy most ön- és közveszélyesek vagyunk az utakon, de sebaj, jobb tükör még van, meg visszapillantgató is, legyen elég annyi látvány, minek annyit bámulni hátrafelé, nézzünk a jövőbe.  

Aztán.

Ma az irodában egy hirtelen felkapott papírlappal úgy elvágtam a számat, hogy az vérzett mint az állat, folyamatosan vas és sós ízt bocsátva ezzel a nyelvem rendelkezésére, mert persze nyalogattam a vágást, mint egy kutya, és különböző Rorschach ábrákat pingálva a felső és alsó ajkaimra. 

Aztán.

Most inkább elmegyek fürdeni, hogy mindenkinek jó legyen.