Május eleje

 BKV

Mivel statisztikailag lehetetlen és az sem lehetséges, hogy én vagyok olyan oltári lúzer, hogy minden egyes alkalommal, amikor felszállok egy buszra, csövi(k) mellé kerülök; arra a meggyőződésre jutottam, hogy a Budapest utcán futó buszok egytől-egyig átható húgy- és csöves szagot párologtatnak ki, csak úgy maguktól.

Arra amúgy gondolni sem merek, hogy esetleg én vagyok büdös, én, aki minden este gondosan kiválogatom, hogy a másnapi felsőm színben és anyagban passzoljon a másnapi fehérneművel. Mondjuk ez a kettő közel sincs közvetlen kapcsolatban, de mindegy.

Vásár

Tegnap vettem a három hete egy fiók mélyén pihenő narancssárga fülbevalómhoz egy narancsságra pulcsit.

Röhej. Vettem az ásómhoz egy kertes házat.

Tádádádááááááám

Érdekesen felemás volt ez a mai nap (is). Reggel még csúnya voltam, de aztán beerősítettem és délutánra már egész elviselhető ábrázatot hoztam ki magamból, mert addigra valahogy helyrerakódtak a vonásaim. Persze az is lehet, hogy addigra szoktam meg a fejem.

Ma túlfélóráztam (de az is lehet, hogy túl harmincnégyperceztem, ki tudja), majd besétáltam a Westendbe körbenézni, mi újság fehérnemű fronton. Három-négy üzletben jártam, érdeklődtem, leírtam, magyaráztam, meséltem, de két-három pánt nélküli fehér melltartó megfogdosásánál nem jutottam tovább, mert feleslegesnek éreztem szenvedni a próbával, amikor minden megtapogatott melltartó ára ötszámjegyű volt.

Sebaj, volt a tarsolyomban még egy lehetőség, mert amikor voltunk a Savoya parkban, találtunk egy üzletet, ami egész elfogadható áron kínált exkluzív fehérneműket és az eladónő elárulta, hogy a Mammutban is van egy üzletük, ami ugye a Westendtől már csak néhány villamosmegállónyira van... Némi fulladozás után (a Combinok megérnének egy külön bejegyzést is, most csak annyit róluk, hogy azokat ültetném álltatnám rá egy hónapon keresztül minden nap, akik megrendelték, hogy ez jó lesz falura, parasztnak) bementem a Mammut 1-be (vagy 2-be) és a földszinttől az emeletig cirka öt-hat fehérneműs bolt kínálatát néztem át, úgy, hogy már próbáltam is, ami számomra maga a földi pokol volt, ugyanis mindenféle ruhát gyűlölök próbálni, de főleg melltartót. (Kicsi, nagy, szorít, lötyög, kúpcicit csinál, lenyom, csúnya, drága vagy ezek kombinációi...) Miután a Mammut 1-ben (vagy 2-ben) nem találtam azt az üzletet, amit kerestem, átsétáltam a Mammut 2-be (vagy 1-be), de rá kellett döbbennem, hogy ott kb egyetlen fehérneműs bolt nincs, úgyhogy visszaoldalogtam a Mammut 1-be (vagy 2-be), hogy az aluljáró szinten vegyek valamit inni, mert már elepedtem a nagy izgalomban.

Hohóóó és itt jön az éles fordulat, ami már-már nem is lehet meglepő a menyasszonyi ruha mesébe illő beszerzése után. Üdcsit ugyan nem vettem, de a Mammut 1 (vagy 2) aluljáró szintjén ráakadtam a keresett boltra, ahol találtam méretben / színben / árban / fazonban is megfelelő melltartót, úgyhogy a vásárlást követő diadalmámorban gyorsan két különböző fazonú bugyit is beszereztem, hogy legyen miből válogatni a jövendőbelimnek. (Az ugye megvan, hogy a kórházban kezelt betegek már attól jobb közérzetről számolnak be, ha ők mondhatják meg, melyik karjukba kérik az infúziót... Na kérem szépen, erről van szó.)

3/4 9 körül értem haza, mert a vásárlási láz kielégülése és a balzsamos este úgy elkábított, hogy a Nyugatitól az Oktogonig inkább gyalog tettem meg azt az egy megállót, hogy vidám sétám közben önelégülten vigyoroghassak az utca siető polgáraira.

Az élet megint szép.

Amúgy

Ma tegnap még annyi volt, hogy délután ugyan megint összezördültünk, de azért két hüppögés között szemrevételeztem a templomunkat, azaz arratekertem a brinyóval és jól benéztem a kapun, amin épp néhány kardigános, szemcsis lány sietett ki az ugyancsak kardigános, szemcsis anyukájával vagy barátjával az Anyák napi műsor istentisztelet után, hogy elérje az arrafelé minden óra tízkor és negyvenkor járó buszt.

Végigtekintve a gúnyámon és elképzelve viseltes és zilált külsőmet, amin nem dobott sokat a muslicáktól maszatos orcám sem (na mondjuk az muslicák nélkül sem nyom sokat a latban), úgy döntöttem, nem kérdezem meg ott és akkor a lelkészt, összeadna-e két tüzes tekintetű ifjút, úgyhogy inkább elkerekeztem a tetthelyről, remélve, hogy senki sem látott meg, akivel az ügyben egyszer még tárgyalnivalónk lesz.

Hazafelé a Lövölde tér dallamára még költöttem egy új szöveget, nevezetesen azt, hogy Wekerle telep, ott mindig hideg van, Wekerle telep, ott nem süt a nap sehonnan, Wekerle telep, ott sosincs nyár, csak ősz vagy tél, vagy csak úgy képzelem én (a félkövér a hangsúlyt hivatott jelezni, azért, hogy bárki, bárhol, bármikor el tudja énekelni ezt az igazán eredeti nótát még akkor is, ha épp nem vagyok ott, hogy adjam a ritmust) majd miután hazaértem és megvacsiztunk, megnéztük az Üvegtigris II-t, most pedig hideg kanállal próbálom lenyomni a szemem héját, ami jócskán feldagadt a mai tekintélyes mennyiségű sírás következtében.

Hát ennyi hirtelen. Szép új hetet mindenkinek.

Storm

Azon az abszolút életbevágóan fontos bejelentésen kívül, hogy tegnap megvettük az Üvegtigris II-t 1990 Ft-ér' drágáér'; csak annyit akarok mondani, hogy miképpen a szél a Velencei tó körül mindig szembe fúj, azonképpen ha vihar van, az biztosan dél felől érkezik, de csak azért, hogy a kivétel nélkül délre néző ablakainkat olyan erőből tudja verni, hogy az éjszaka közepén is felriadjunk reája és mint két ijedt tacskó azonnal az ablaknál teremjünk, hogy jajj, kamera jég.

Mondjuk így legalább van indok, miért nem pucolok ablakot kívülről másfél éve.

(S)zombi

Dörög, villámlik, esik, fúj a szél. Este van, este van, ki-ki nyugalomba', na persze.

A tegnapi minősíthetetlen hülyeségemről most egy szót sem; inkább arról, hogy ma fél 11-ig aludtam, aztán voltunk több száz hasonló gondolkodású, ámde (már) gyerekes párral együtt IKEA-ban, ahol tulajdonképpen nem vettünk semmi lényegeset, csak egy kislámpát meg két bögrét. Némi ebéd után, amit kivételesen AV csinált az elejétől a végéig, elmentünk a MediaMarktba és a Tescoba valami Anyák napi meglepit szerezni, beugrottunk az Europarkba illetve hazafelé megnéztük a templomot is. Elég kicsinek tűnik, de legalább kellően családias lesz - ha lesz.

Ja, a fehér cipőt is megvettem végre, szóval jövő héten jöhet a ruhahossz próba...

Kissé rezignált vagyok ma, nem tudom, talán az idő teszi.

Esz(ik)

Egy ideje nincs mit tenni, ezért hallani az unalom csámcsogását, ahogy esz(ik). Régóta nem kapott tápot, ezért most behoz minden lemaradást.

Amíg az eső csak lógatja a lábát, én ma délután már néztem fejlámpákat a túlélőre, összeírtam mit kell vinnünk, megterveztem, melyik bugyim veszem fel, ebédeltem, ittam két kávét, elmosogattam, msn-eztem egy kicsit, voltam postán, óratervet írtam, kigondoltam, mit csinálok este, a tanítás után és drukkoltam Petinek.

Drukkoljon neki mindenki.

Hogy legalább egy minimális értelme legyen ennek a bejegyzésnek.  

Hm

Nem tudom, mi viszi rá az óvó- és tanító néniket, hogy 8-9 között induljanak el ötven kisgyerekkel kirándulni. Lehet, hogy kezdek Swift-re hasonlítani, de mi lenne, ha megreggeliztetés után, mondjuk 9, negyed 10 környékén kezdenék a bulit és akkor vennének részt Budapest közlekedésében, amikor már az emberek 80%-a benn ül / áll a munkhelyén. Szerintem mindenkinek egyszerűbb lenne az élete és nekem sem sajogna most sem a lábam, sem a fülem töve. 

NN

Mindenki annyira hülye és fárasztó ma, hogy én is hülye és fárasztó lettem a nap végére, szóval tudom, nem kéne írnom most, de félek, ha most nem örökítem meg a négy napot, holnap már tuti nem fogom.

Szóval ott tartottam, hogy szombaton canga, vasárnap családi programok, szülinapozás, szülő -látogatás. Na.

Hétfőn kisebb-nagyobb szerencsétlenkedések után lementünk Velencére. Reggel, mikor felkeltünk, még semmi nem jelezte, hogy puskaporos hét kezdődik, a nap sütött, a madarak csiporogtak, a szemünk kipattant: vár a tó! vár a canga! vár a kártya! Az első problémák a ruházatomat illetően merültek fel. Felvettem egy pántos piros pólót és mivel piros tartója nincs a mejjemnek - hát egy feketével próbálkoztam be. Ez túl kurvás... Jó. Póló le, csíkos, vállas póló fel. Ez túl kopott. Jó. Póló le, narancsságra póló fel. Ebből meg kivan a derekad. Különben is, ez a gatya is szörnyű. És a tegnapi gatyád is szörnyű volt. Na ez volt a pillanat, amikor bezombultam. Hogy mi az, hogy nem tetszenek a ruháim. Egyik se. Hogy miért van az, hogy amit a legtöbb ismerősöm dicsér rajtam - legyen az ingó (ruha) vagy ingatlan (testtáj) - arra itthon csak a fikát kapom. Meg ilyesmik.

Nagy dérrel-dúrral levonultunk, szóval az alaphangulat adott volt. Nem hiába, hiszen jött problemtú, nevezetesen, hogy a bicajom nem fér be a kocsiba... Sebaj - mondtuk volna, ha nem jön problemszrí - tehát hogy a kulcskészletből épp az az egy hiányzik, ami kéne ahhoz, hogy a bicaj első kerekét kioperálva beférjünk az autóba. Ekkor már volt eszem, nem öntöttem olajat a tűzre, hogy valószínűleg azért pont az a kulcs hiányzik, amire szükség lenne, mert a múltkori használatnál bizonyára ugyanerre a kulcsra volt szükség - ami mit ad isten nem került vissza a többiek közé... Ami azért van, mert... Na de így egy ördögi kör kezdődne... A lényeg, hogy nem hirigeltem, kushadtam csak az össze-vissza csapkodó villámok között, majd miután visszajöttem a boltból, ahová el lettem zavarva, a bicaj már valahogyan benn senyvedt a kocsiban és boldogan elindultunk Velencére. 

Dél körül némi bicajkarbantartás után körbetekertük a tavat (állítólag 30 km-es táv - 2 óra 6 perc alatt tettük meg úgy, hogy kétszer álltunk meg 5-5 percre), amivel kapcsolatban megjegyezném, hogy legnagyobb megdöbbenésmre semmiféle izomlázat nem éreztem / érzek a teljesítmény után, bár, ha ugyanennek a távnak az 50-ed részét kellett volna lefutnom, hát akkor azt hiszem ott szedtek volna össze Agárd és Gárdony között negyedúton. Szóval a cangaizmaim még fittek hálistennek, még ha a futóizmaim kárára is. Délután sajtostésztáztunk és estig kártyáztunk, ami közben ismét csak összekaptunk kissé, de ezt már-már akár szokásos napirendi pontnak is mondhatom. 

Kedden komoly képpel egyedül sétálgattam a Váci utcában, amikoris összefutottam egy régi ismerősömmel, akivel elmentünk a Hősökre és megtekintettük a vásári forgatagot, majd a Vajdahunyad várral szemben leálltunk egy korláthoz és meghánytuk-vetettük, ami épp eszünkbe jutott. Hazafelé böcsületből az Oktogonon vettem fagyit, de mire a Deákig értem, éppen ráfagyott a kezem a tölcsérre és örültem, hogy megmelegedhetek a tömött metrókocsiban.

Ma meg ma van. És kurvahideg.