Ez + Az

Hát úgy tűnik, ez ilyen kontemplálós nap ma, de ahogy dühösen szoptattam az előbb, beugrott, hogy hányszor fogják átverni ezt a gyereket a csajok, hányszor fogják megszívatni, otthagyni, pofára ejteni és annyira megsajnáltam szegényt, hogy egyelőre itt eszik halál nyugiban, ökölbe szorított kézzel, koncentrálva és gőze sincs arról, milyen jó dolga van és hogy ennél már csak szarabb jön...
Jajj istenem, hogy nevelhetnénk olyanná, hogy inkább ő szívasson...

Távlatok
Amúgy már ezer éve le akartam írni, hogy néha belém hasít, milyen sokat éltem már és bár volt egy csomó jó dolog az életemben, de volt egy rakás szar is vagy legalábbis közömbös és szegény P. még ezek előtt áll...
Olyan sokáig vártam, míg ilyen lett az élet, amilyen, ilyen... jó... és ez a sok-sok várakozás még P. előtt van...
Előtte vannak a gyerekbetegségek, az éjszakai váratlan összepisilések, az ovis sérelmek, az izgi legojátékok, az uncsi alsós évek, a játékos bújócskázások, a gyerekkori karácsonyok, az értelmetlen nagyzolások, a kamaszkor, mint olyan, az első szerelmek, a béna szárnypróbálgatások és érzelmek, választások, frusztrációk...
Úristen, de soká fog szegénykém ott tartani, ahol mi most, hányszor lesz ideges, hányszor lesz csalódott, hányszor lesz dühös és hányszor lesz kétségbeesett... Hát van ennek az egésznek értelme?

Szipp
Azt hiszem, bevallhatjuk, hogy P. az a típusú gyerek, aki ha elsőként születik, nem lesz testvére. Nem alvós, hasfájós, szorulásos, sírós, bolondul evős.
De amikor 10.45-től 12.30-ig egyfolytában sír maximum öt perces megszakításokkal és ha kiteszem a lelkem elébe, akkor sem reagál, majd dühömben beletöltök 130 mg tápszert és még kér 90 mg tejet, amiből aztán jó adagot kihány, akkor mindig úgy megsajnálom, mert bár állítólag a csecsemők tudják, mennyit kell enniük, ő sosem tudja, mert még buta, de ugyanakkor mohó is szegénykém és ez olyan szomorú...
Legalább ennyire: