Sajnos elméláztam azon, mi folyik Észak-Koreában (nem, nem történt semmi különös, csak rádöbbentem, hogy ott diktatúra van és elkezdtem utánaolvasgatni - jééé, ember a Holdon?), így csak gyorsan annyit írok, hogy kezd nagyon tetszeni ez a gyerekezés, hogy P. már ilyen nagyon értelmes, mert például bár még most is nehéz fotózni, mert amint meghallja, hogy zizzen a gép, rohan hozzám és vagy elkezdi piszkálni a vakut vagy mutatja a nyakát, hogy tegyem rá a gépet és akkor ő úgy megy, hogy lóg a nyakában a kamera, hú, de menő, de ha azt mondom neki, hogy P.-kém, állj oda szembe és akkor lefotózlak, akkor otthagy csapot-papot (azaz engem-fényképezőgépet) eltipeg pár méterre tőlem, mozdulatlanul áll és néz, míg el nem hangzik a há-ROM, majd szalad vissza hozzám, hogy ellenőrizze a kijelzőn, hogy sikerült a fotója, nem pislog-e vagy ilyesmi és csak hogy tudjam, ki a fotóalany, elégedett félmosollyal a hasára bök.
Az, hogy rólam anno a szülinapomon, Mikuláskor meg esetleg nyaraláskor készült tíz-tizenöt kép összesen, amire ráadásul vagy két hetet kellett várni, hát az más tészta... Így jártam. Így járt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése