A csillagos

Szóval hogy nincsenek barátaink.
Az úgy volt, hogy tegnap délután sikerült összezördülnöm valakivel, ez is hozzátesz a rosszkedvemhez. A történet elég béna: kiirta fb-re, hogy a kislánya megtette az első önálló lépéseit a szülinapja után egy nappal, mire X hozzátette, hogy az ő fia két nappal később tette ugyanezt, Y meg hogy hú, akkor sorba lehet állni, mert az ő lánya meg pont a szülinapján, micsoda csoda. Miután ezer éve a bögyömben van Y, mert egy gyereke van, de úgy tesz, mintha ő lenne a Gyerekneveléssel Kapcsolatos Minden Tudás Birtoklója és élőszóban - irásban mindig kéretlen jó tanácsokkal lát el mindenkit és jó előre figyelmeztet minden anyukát, kire épp milyen bukkanó vár (hiszen Ő Mindent Tud Már, Mindent Átélt) hülye módon odairtam, hogy ha már sorról van szó, akkor hátrébb, mert P. nem volt még 11 hónapos, mikor először elindult egyedül, szóval ha szarul is alszik, nehéz természete is van és nem is beszél még, járni azért elég korán elkezdett... Oké, ez hiba volt, versengésekbe nem megyünk vele, de egyszerűen baromira unom már, hogy Y mindenből azt hozza ki, hogy az ő lánya igy, az ő lánya úgy (például mikor múltkor találkoztunk és P. még csak ott tartott, hogy anya-anya, megjegyezte negédesen, hogy jéééé, milyen érdekes, hogy a gyerekek közül csak az ő lánya beszél (= olyan szinten halandzsázott, mint P. most), de valami pont lekötött és nem tudtam vele közölni, hogy 1: az ő lánya lány, P. meg a másik jelen lévő kisfiú pedig fiú és a fiúk köztudottan később kezdenek beszélni és 2: P. majdnem 2, a másik kisfiú meg 1,5 hónappal fiatalabbak, mint az ő lánya, de sebaj.
Szóval tudom, nem jó helyen piszkálódtam, belátom, de tök rosszul esett, hogy az eredeti posztoló úgy reagált, hogy jól van, oké, én nyertem, de szól, hogy ez nem verseny. Tök régóta ismerjük egymást, heti szinten levelezünk, nagyon tudja, P. milyen ördögfajzat és akkor nekem szól be, hogy ez nem verseny? Távoli ismerősként még csak hagyján, nem zavart volna a kioktatás, de úgy, hogy az előzményeket ismeri, piszok felidegesitett, hogy miért nekem mondja ezt, miért nem annak, aki minden megmozdulásával sejteti, hogy Felsőbbrendű Anya?
Aztán ezt megirtam neki, hogy most miért kell igy beszólni, mikor tökéletesen ismer és tudja, hogy nem neki szólt a megjegyzésem, hanem Mrs Mi Vagyunk A Legjobbak-nak, mire válaszolt is, hogy ne vegyem magamra, csak unja ezt az állandó überelést, hogy bármit is ir, jön a had és tromfol, hogy "az semmi, de..." (ez egyébként igy van, egy időben én is ilyen voltam, de mióta rájöttem, mennyire baromira idegesit engem is ez a dolog, próbálok leszokni róla és azt hiszem sikerrel), szóval ez a része rendben is a dolognak; de utána irt még egy levelet, hogy különben is, abba kéne hagyni ezt a találkozósat és ez megint sziven szúrt.
Abba kéne hagyni. Mit. Mikor 2011-ben hazautaztunk 1 hónapra, jó előre irtam a régi gimis osztálytársaknak egy körfelhivást, hogy ezer éve nem láttuk egymást, mi lenne, ha felvennénk a fonalat és találkoznánk. Ebben benne volt az is, hogy emberhiányom volt: 2010 májusa és 2011 márciusa között szinte csak AV-t meg P.-t láttam, kimozdulni semerre nem tudtunk, találkozni senkivel sem találkoztunk, gondoltam jó lesz újra látni a réges-rég elfeledett arcokat, alig vártam, hogy kiruccanhassunk egy délutáni piknikre. A találkozó szép volt, jó volt, lement, hagyott ugyan némi rossz szájizt bennem, hogy a 30 emberből 10 reagált nagyjából, hogy éljen, éljen; de semmi baj, 10 is jobb, mint a semmi és különben is, nem erőszak a dolog... Idén szintén jó előre "meghirdettem", hogy találkozzunk, ugyanigy április környékén, erre ismét (nagyjából ugyanaz) a 10 ember reagált és ismét találkoztunk, ismét jól éreztük magunkat, hurrá-hurrá.
Igen ám, de mikor most otthon voltunk, egy barátnőm meghivott minket meg még néhány volt osztálytársunkat, hogy nézzük meg az épülő házukat. Igazán szégyellem, de néhány fotó is készült. Mikor ezeket a képeket meglátták páran (a találkozós 10-ből) sértett megjegyzéseket tettek, hogy milyen dolog már az, hogy őket ide nem hivtuk meg, mi ez a kivételezés, hogy csak páran találkoztunk. WTF? Ezentúl ha találkozom valakivel, minden közös ismerősünknek meghivót kell küldenem, különben a kimaradottak sértve érzik magukat? És ezt igy most hogy?
Lényeg a lényeg, ez egy utolsó csepp volt a pohárban; magamban elkönyveltem, hogy leszarom az egészet, én többet egy negyed találkát sem fogok szervezni, hát hülye vagyok én, hogy ilyenekkel terheljem az agyamat, szóval mindenféle találkozó lefújva ezzel a branccsal vagy 20 évre előre - és akkor tegnap még én kapom meg, hogy nem kell erőltetni ezt a barátkozósdit, hiszen úgyis csak a sértődés van belőle, ha valakit nem hivnak meg valahova, akkor azért (egyszerűen ez nem fér a fejembe - minden gimis osztálynál úgy van, hogy csak akkor szabad találkoznia pár volt osztálytársnak, ha az osztály minden tagjának szólnak egy hónappal előre, különben sértődés lesz a dologból?!); ha valakinek meg nincs gyereke, akkor azért...
No tudjátok mit, elmehet mindenki az anyja valagába.
Szeretnék találkozni pár ismerős arccal 10 hónap totális megkerültség után, a szülés utáni depresszió karcolgatását túlélve és erre nem elég, hogy rájövök, hogy 30 emberből 10 tart egyáltalán reakcióra érdemesnek, a többi annyit nem böfög vissza, hogy nem érek rá, sajnálom; utólag megkapom, hogy utolsó köcsög vagyok, ha ezentúl nem értesitek mindenkit mindenféle találkozókról, még ha nem is én szerveztem őket és különben is, milyen sértő vagyok azzal, hogy viszem a gyereket is (= és nem hagyom ott 10 hónaposan a nagyszüleinél, akiket életében azalatt a 10 hónap alatt kétszer látott), hiszen ez milyen rosszul eshet a gyerekteleneknek (akik mellesleg nem is reagáltak a meghivásra)...
És bazmeg itt még a "barátaimról" volt szó. Őszintén, kell nekem ezek után ellenség? És ide vágyjam haza? Ezek közé?
Valamit nagyon elcseszhetek, hogy nincs egy normális ember körülöttem.