Micsoda útjaink voltak nekünk - part 2

Igen, tudom, part 1 nincsen még, de úgy gondoltam, kezdem hátulról, vagyis először azokat a magyarországi kalandjainkat irom le, amik a Sydney utáni két hetes otthonlétünk alatt estek meg velünk, majd mikor lesz rá erőm, folytatom azzal a négy héttel (!), amit még Ausztrália előtt, áprilisban töltöttünk otthon, Magyarországon.
A 27 órás repülőút után délután fél 10-kor érkeztünk haza (ez P. rendszerében délután fél 6 volt). Mivel a bőröndök kipakolásával nem kellett bajlódnom, mikor P. végre ebéd után, úgy fél 12-kor kidőlt (azaz a saját rendszerében este fél 8-kor, miután reggel negyed 9-kor kelt), én is szunyáltam vele egyet nagyjából fél 3-ig. Ekkor magától (!) felébredt és jelezte, hogy itt az idő valahová autózni. Mivel arra vannak a nagyszülők, hogy jól elkényeztessék az unokát, el is mentünk a Tescoba vásárolni, majd onnan egy közeli kis faluba, a játszótérre. Bár mikor nekiindultunk, még úgy hittem, jó ötlet a játszózás, mire odaértünk, azt hittem, ott alszom el állva. Hazafelé P. is majdnem elaludt a kocsiban, de végül kitartott és estig nem is nyafogott, hogy álmos. Fél 9-kor annak rendje és módja szerint elvittük fürdeni, majd 9-kor elaludt és egészen fél 5-ig húzta a lóbőrt. Mivel most éhes nem volt, egy órát még elszöszmötöltünk az ágyban, majd fél 6-kor indult a nap. (Hurrá!)
Hétfőn a korai kelésnek köszönhetően már 11-kor elkezdte a délutáni alvását P., igy délelőtt nem nagyon mentünk sehová. Fél 9-kor meghozták a bőröndöket, igy mig én pakolásztam és küzdöttem az egyre erősebb hányingeremmel, addig P. kinn játszott az udvaron. Miután fél 3-kor felkelt, előttünk állt az egész délután, úgyhogy elautóztunk a Kincsem lovasparkba. Ezúttal a játszótéren kezdtünk, majd rövid uzsonna és jöhetett az állatnézegetés. P. ezúttal a kutyákért (!) volt odáig, lelkesen wufwufolt végig. Szerencsére az idő szuper volt, kellemes szellő, 22-23 fok, pont jó. Hazafelé kaptam egy jégkrémet és ájuldoztam, hogy 500 Ft egy Magnum egy sima boltban.

Kedden ismét korán - fél 6-kor - keltünk, majd délelőtt besétáltunk a központba. Benéztem a Rossmann-ba ismerkedni a hazai árakkal, majd P. fél 11-kor kidőlt. 1-ig aludt, majd újra miénk volt a délután. Mivel a Vasúttörténeti Parkot már tavasszal meg akartunk nézni, egyértelmű volt a cél. Természetesen itt is a játszótéren kezdtünk, majd jöhettek a vonatok. P.-t most nem izgatták úgy a nagy-nagy mozdonyok, mint Ausztráliában, alig mert valamire felszállni, viszont a kis modell vasút nyerő volt, alig akarta otthagyni.

Szerdán szokás szerint fél 6-os kelés, majd miután nekem rettenetes hányingerem volt (ismét), a délelőttöt P. kinn töltötte az udvaron Anyuékkal, én meg döglődtem. Délutánra összeszedtem magam, majd mivel Apunak a IX. kerületben volt dolga, elkisértük és amig ő dolgozott, mi Anyuval P.-t szórakoztattuk a Lenhossék utcai játszótéren. A mi egy kicsit túlzás: Anyu szórakoztatta a gyereket, én meg ültem egy padon és azon filóztam, mibe hányjak. Ennek ellenére hazafelé megálltunk a Nagyjátszón is, ha lúd, legyen kövér alapon. Ezen a napon már egész meleg volt, olyan 25-26 fok, de az egy napos Kánikulát csütörtökre mondták, úgyhogy aznap Ceglédre mentünk a strandra.
A tavaly vidáman fürdőző P. most megizzasztott mindhármunkat. Kezdte azzal, hogy nem volt hajlandó levenni a body-ját és a pelusát, csak állt a lábmosóban bizalmatlanul. Amint közelitettünk felé, mint a sakál elkezdett üvölteni, esetleg elszaladt, de akkor meg megcsúszott és azért orditott, mert megütötte magát. Jó fél órás szenzitizáció után lekönyörögtük róla a ruhát meg a pelust és gyorsan felhúztam rá egy úszópelenkát. Fél siker. Mig tavaly ilyenkor a cicijéig érő vizben próbált szaladni, most nagyjából hasig ért neki a gyerekmedence vize, de ezt csak nagyjából láttam azalatt a fél másodperc alatt, mig belelógattam a vizbe és megállapitottam, hogy igen hangosan ordit. Hogy oldjuk a hangulatot, kimentünk a kinti medencéhez, hátha ott a Szivárvány Csúszda megtetszik neki, de nem, a maximum, amit engedélyezett, hogy ült a medence szélén (szigorúan pólóban, mert rettentőre tűzött a nap), lógatta a lábát a vizbe és játszott egy pár ott felejtett kisautóval. (Utólag is hála értük, nélkülük mehettünk volna haza nagy szomorúan.) Bár viz nem érte a gyerek hátát (és ezáltal egyikünkét sem), majdnem zárásig maradtunk, majd hazafelé vettünk egy isteni görögdinnyét, szóval végülis jól zártuk a napot.
Péntekre - a csütörtök este érkező vihar hatására, amit P. átaludt, én meg elfilóztam azon, hogy ez a gyerek több óceánt látott már, mint ahány vihart átélt - lehűlt a levegő és hálistennek végre elmúlt az én hányingerem is. Délelőtt autóztunk egy kicsit a városban, majd délután jobb ötlet hijján, mig Anyuék P.-vel játszóztak, én beugrottam MD-hez megnézni, mit változtatott rajta az Anyaság.
Szombaton délelőtt jött AV anyukája, majd mivel ekkor már visszatértünk a normális kerékvágásba - azaz P. fél 1 körül aludt el - 3 körül indultunk el a Római partra. Rövid hintázás után P. véget nem érő kavicsdobálásba kezdett, majd kaptam egy hekket, ami sajnos nem volt olyan jó, mint amilyenre számitottam, ráadásul teli volt szálkával is, de azért becsülettel megettük. (Itt jegyezném meg, hogy bár szigoritották a dohányzással kapcsolatos szabályokat, miközben ettünk, a mellettünk lévő asztaltól a mögöttünk lévő asztalhoz ült át egy fiatal társaság, mondván: az már a dohányzó részleg...)

Vasárnap szintén nagy programunk volt, a délelőttöt ellébecoltuk és mivel úgy véltük, P. alvása visszatért a normális mederbe, megkockáztattuk azt, hogy dél körül elindultunk Gárdonyba, gondolván, hogy majd a kocsiban alszik. Mákunk volt, az M7-es bevezetőjénél kidőlt és akkor ébredt, mikor begördültünk az egri vár másolata elé. Bár P. se a várba, se a labirintusokba nem volt hajlandó fel- illetve lemászni, mi azért jól éreztük magunkat. Fél óra rábeszélés után aztán P. végre úgy döntött, kockáztat és felmegy a várba. Mikor már fenn volt, tetszett neki a dolog nagyon: "ki jön az én kisházamba"-sat játszottunk és csináltam róla pár tuti kis fotót. A Vár után mig P.-ék kekszeztek, én bementem Gárdonyi szülőházába, majd közösen elautóztunk a Velencei tóhoz. Mivel elég hűvös volt, egy bácsi fürdött csak, de egész sokan próbáltak vitorlázni. 550 Ft per főért vettünk egy-egy Magnumot, majd hazafelé még beugrottunk a kultúrházba a Lego kiállitást megnézni, de innen elég hangosan jöttünk el, mert P. mindenáron akart egy LEGO autót (>3000 Ft), de én megfogni sem engedtem neki, mert a nénik úgy néztek rá, mint a véres rongyra, nem akartam megkockáztatni, hogy esetleg elejti és kapunk a pofánkra. Igy "csak" azt kellett végignéznie a jónépnek, hogy P. hisztizve rúgkapál, én meg vasmarokkal fogva rohanok vele az autóhoz és vágom teszem bele az autósülésbe. A hazafelé út eseménytelenül telt, P.-t Anyu gyorsan megbékéltette, igy nem kellett sokáig hallgatnunk a siránkozását.

Hétfőn délelőtt a városban jártunk gyalog, itt P. kinézett magának egy kisalmát egy zöldségesnél és csodák csodájára meg is ette teljesen önállóan. Még előtte kapott egy Thomasos újságot is, éljenek a mozdonyok és a nagyszülők. Délután Nagyapánál jártunk, Nagykőrösön. Nála nem töltöttünk sok időt, utána viszont elmentünk a főtérre és ott P. jókat szaladgált fel s alá a szökőkút mellett, mindezt persze szigorúan azután, hogy meggyőztük, hogy a Kossuth szobor nem fogja bántani, csak sötét és nagy, de egyáltalán nem veszélyes.
Kedden délelőtt meglátogattunk egy ismerős kisfiút - nagy móka volt, mindkét gyerek olyan, mint Malacka a Micimackóból, fostak egymástól rendesen, de végül persze megbékéltek és bár hintázni nem mertek egymás mellett, a végén azért gurigatták kicsit a labdát egymásnak. P. almamániája egyébként itt újra megcsillant: mikor nem néztünk oda, felszedett egy almát a földről, az almafa alól és szépen elkezdte csócsálni. Délután a tesómék jöttek megnézni az Ifjat, mutattam nekik pár képet, majd miután elmentek, mi elutóztunk a Deichmann-ba cipőt venni P.-nek. Bár a neten kinéztem jó pár 2-3000 Ft-os cipőcskét, kiderült, hogy a legtöbből 22-es a legnagyobb készleten illetve amiből volt méret, annak olyan volt a talpa, mint a vaslapát. Igy, maradtunk egy csinos Adidasnál, bár kicsit aggódtam, hogy nem lesz jó ez sem, mert elég sietve kellett próbálnunk Mr Utálok Cipőt Venni-vel...
Szerdán délelőtt piacon jártunk és bár aggódtam, hogy P. hisztizni kezd, a nyanyák meg beszólnak, nagyon jól jött ki a dolog, mert P. kért egy kisalmát és gyakorlatilag egész ottlétünk alatt rágcsált a babakocsiban ülve, mint egy jógyerek. Délután AV tesójáékhoz mentünk: P. élvezte a helyzetet, játszott megállás nélkül, én meg pattogtam a két unokatesója között, mert az egyik folyton Barbiezni akart, a másik meg mikroszkópozni, társasozni, de lehetőleg egyszerre a kettőt.
Csütörtökön délelőtt valami rettenetes fülledt idő jött, mi meg elmentünk egy ismerős kislányhoz szocializálódni. Bár volt némi bizonytalanság P. szemében, azért egész jól elvolt, annak ellenére, hogy a lányka egy igazi TankAranka, lehúzta P. zokniját és hasonlók (na ja, a hazai pálya előnyei), úgyhogy délig ott rontottuk a levegőt szinte a szomszédban. Délután nekiindultunk játszózni, de az Iparművészetinél valami borzalmas eső elkapott, úgyhogy visszafordultunk és bevittük P.-t a Kackac-ba tombizni. 7 körül indultunk haza, rengeteg trambulin, autókázás, homokozás után. Bónuszkép:

Pénteken délelőtt már pakoltam, küzdöttem, hogy beférjünk két bőröndbe, majd délután 5 körül nekiindultunk a reptérnek és véget ért a nyári móka... P. a gépen persze semmit sem aludt, miért is, én mint egy Pisszegő gép folyton próbáltam csittitgatni, hogy ne ordibáljon, ha valami számára váratlan történik (pl kialszik a fény felszálláskor) és vért izzadtam, hogy az ötven millió turbulencia alatt, mikor bekötve kell(ett volna) ülnie a helyén maradjon a fenekén és ne próbáljon meg az előttünk lévő ülés alá bemászni...