... egyfolytában próbáljuk megtalálni magunkat.
Mondjuk ahhoz képest, hogy még csak holnap éjszaka lesz egy hete, hogy megérkeztünk P.-vel a 48 gigadoboz (plusz kiságy, biztonsági rács, kiskád, egy rakás gitár, zongora, miegymás) közepére és hogy A) egy percre sem tudjuk leadni P.-t senkinek, hogy öt percnél huzamosabb ideig tudjunk pakolni B) AV az elmúlt három napban csak lélekben létezett, mert elkapott valami szart és bár rá nem jellemző, de kikelni alig birt az ágyból C) mint irtam, egy vagon alapvető dolog hiányzott a lakásból, egész jól haladunk, már csak nagyjából öt doboz van hátra, egyébként pedig szépen lassan minden pözli darab a helyére kerül.
Először a konyhát rendeztük be és miközben helyet kerestem a reszelőnek, elgondolkodtam, hogy akkora rutinom van már kipakolásban, hogy a kezeim már-már automatikusan rámolják ki a cuccokat a polcokra, szekrényekbe, szóval gondolkodnom sem kell, mit hová tegyek, egyszerűen tudom, hogy a lapostányérok ide jönnek, a bögrék meg oda. Az otthonosság lényege szerintem egyébként, hogy logikus helyekre rakjuk ki a dolgokat, ahol tudattalanul legelőször fogjuk őket keresni, mert az tök jó érzés, hogy odanyúlunk valahová egy ismeretlen lakásban és ott van, amit kerestünk, nem kell nyitogatnunk a szekrényeket, fiókokat tovább.
No szóval csak azt akartam mondani, hogy haladunk, mint annak a rendje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése