Megmondjam, mi az abszolút szemétség?
Számon kérni, hogy miért kelek minden reggel rosszkedvűen és miért vagyok idegesebb P.-re, mint Ő, mikor P. 10-kor fekszik, hajnalban ébred és reggel 7-kor elkezdi a napot és gyakorlatilag pár hete megint annyit sir és nyig, mint egy fél éves és én vagyok vele egész nap, én hallgatom a hétköznapokon a vég nélkül a hisztiket, a visitást és jó ideje, ha éjjel ébred, csak én mehetek be hozzá, mert az apját eltolja. Elhiszem, hogy egy munkahely is stresszes, hajaj, de a világ legidegesitőbb dolga a monotonitás, az, hogy a stressz éjjel-nappal, hétvégék nélkül mindig itt van.
És ilyenkor azon problémázni, hogy "óóó, de kár, hogy most egyszerre megyünk haza, mert igy nincs itt egy hetem egyedül, mint szokott" vagy csesztetni (lásd: miért vagyok feszült mindig? MÁS anyuka is ezt csinálja és nincs igy kikészülve (khm. más anyuka külföldön 11 hónap után visszamegy dolgozni; más anyukának még csak 18 hós a gyereke, ráadásul hulla nyugodt; megint más anyuka pedig fél éve képzésekre jár, a gyerek pedig bölcsis... ennyi külföldön élő más anyukát ismerünk személyesen...) az szerintem több, mint... mint amit én el tudok viselni, amin mosolyogva túl tudok lépni.
Hú, ezt de rühellem én is...amikor mondom, hogy fáradt vagyok, és megjegyzi, hogy ő is, mert rengeteget dolgozott...mintha nekem nem lenne jogom fáradtnak, nyűgösnek, kimerültnek lennem, csak azért, mert itthon vagyok.
VálaszTörlésÉs az ember legyen megértő, mert szegény pasik, dolgoznak egész nap...:-/
Megértő... pfff... én is mindig azt kapom, hogy értsem meg, hogy a munkaideje után jóval neki dolgoznia kell úgy, hogy reggel korábban kezdett... Hiába dolgozik itthonról, ez sokszor csak rosszabb, mert nem elég az, hogy egész nap és éjjel én vagyok a "soros", de napközben kezelnem kell a hirtelen felmerülő apahiányt, amikor tudja, hogy az ajtó másik oldalán van. Leírva nem olyan durva, mint megélni...
VálaszTörlésMár komolyan elgondolkoztam, hogy egyszer fel kellene venni mindkettőnk egy napját, aztán valahogy egymás mellé szerkeszteni...
Amolyan Teletubbies módra: nagy öleléééééééééés!
VálaszTörlésEgyébként ez tényleg egy olyan szar helyzet, amit csak meghallgatni lehet, mondani rá semmit. Sakk-matt.
Ami engem amúgy összesen megbolondit a gyerekezésben, az a 1) kevés alvás (egyszerűen halál ideg leszek attól, ha nem hagynak aludni, ha nem pihenhetek annyit, amennyit kéne) és a 2) monotonitás, hogy mindig minden nap tök egyforma (attól eltekintve, hogy hová megyünk). A hiszti már régóta nem izgat, mert ez csak egy korszak meg alapvetően azért együttműködő P. (különben már meghaltam volna), de az alváshiány és hogy úgy érzem, egy helyben topogok egyfolytában (lásd monotonitás) baromi frusztrálttá és ingerlékennyé tesz. Elhiszem, hogy nehéz igy velem együttélni, de nem látok megoldást, mert ezen csak az segitene, ha 1) minden nap kialudhatnám magam normálisan (mikor jól alszunk, nem morgolódom) 2) végre látnám, merre halad az életem... (Ehhez viszont az kéne, hogy A) kialudjam magam rendszeresen és B) legyen időm EGYEDÜL lenni és gondolkozni, mert miközben egy kézzel kaját csinálok, a másikkal játszom, nem tudok a jövőn is elmélkedni.) Úgy tűnik, 27 hónap után nagyon kevés az az egy este, amikor szabad vagyok (és egyedül vásárolok P.-nek...), mert heti 3 órában (vagyis 2, ha az utazást levonjuk) hobbizni, dolgokat intézni és jövőt tervezni NEM lehet. (Ezért is gáz, hogy szar alvó, mert ezen kivül a heti 3 órán kivül naponta van összesen 1 órám napközben (mig alszik) és este mondjuk 1,5 (éjfél után fekszünk), de akkor meg ugye jól esne kettesben lenni, nem magamban...
VálaszTörlés