Hiába mész az erdőbe...

Nohát érdekesen alakult ez a hétvégénk, tekintve, hogy ez volt az első, hogy P. napközben nem aludt. Szombat reggel ugyan még összezörrentünk kicsit (P. epret kért reggelire, ami persze nem volt, majd mikor ezt megtudta, levetette magát a földre és elsikitotta magát, hogy Epret, kérek igen! mire AV megtépázott idegrendszerrel (előző este ugye negyed 12-ig ment az altatás és éjjel is vagy 3-4x keltünk) megfogta P.-t és bedobta a kiságyába, hogy hisztizz itt fiam, majd ha lenyugodtál kijöhetsz... Én erre tök berágtam, mert szerintem egy ilyen még nem hiszti és idegesitett, hogy AV igy túlreagálta a dolgot, meg különben is, mennyire kiábránditó már igy kezdeni egy délelőttöt, hogy P. velőtrázóan ordit a kiságyban (megsértődött, nyilvánvaló), mi meg a hálóban veszekszünk és szidjuk egymás nevelési módszereit... Kb 5 percig birtam a visitást, bementem P.-hez, mondtam neki, hogy nem volt szép, hogy erőszakosan követelte az epret, amikor nincs itthon, mire se szó, se beszéd kijött velem a konyhába, hogy kakaóscsigát kér akkor. Mivel az sem volt itthon, csendben kiegyeztünk egy muffinban, AV meg puffogott, hogy persze, hogy hisztis a gyerek, ha folyton engedékenyek vagyunk vele, de aztán hogy hogy nem, megbékélt.) Délelőtt - miután esett az eső - elmentünk a St. Stephen's Green-be venni ezt-azt. Ez pontosan ugyanolyan unalmas volt, mint ez a közlés, ráadásul jól el is képedtem, mert 11.11-től 12.04-ig 3,4 eurót kellett fizetni a parkolásért... Azért ez kemény. Mikor hazaértünk, csináltam egy tejszines-csirkés tésztát, megebédeltünk és bevittem P.-t a szobájába, hogy olvassunk. Jó pár mese után láttam, hogy itt bizony alvás nem lesz, úgyhogy visszatértünk a nappaliba kirakózni. Délután, mikor már elállt, elautóztunk Dollymount-ra, mint a régi szép időkben, elmeséltük P.-nek, hogy mikor kicsi volt, sokszor kijöttünk ide nézni a tengert, mikor ő aludt (ezen jót kuncogott), majd rajzolgattunk a homokba, gyűjtöttünk kagylókat és mivel baromi higi volt, hazafelé vettük az irányt. Útközben megegyeztünk, hogy bemegyünk az ILAC-ba AV-nek inget venni, igy is lett. Ahogy sétáltunk (bahhh, csáklyáztuk magunkat előre) az emberek között hihetetlenül rossz érzésünk lett egymástól függetlenül: lepukkant, mackónadrágos, de agyon sminkelt, nagyhangú tizenévesek hordáin vágtunk át és valahogy úgy éreztük, hogy ez nem a mi világunk, nincs helyünk itt, ezek között. Nekem azért is facsarodott el a szivem, mert elképzeltem, hogy 10-12 év múlva P. szombat esténként ugyanigy, ugyanitt fog lógni és mi nem tehetünk majd ez ellen semmit... Az már az ő élete lesz... Miután hazafelé kiszomorkodtuk ezen magunkat, beugrottunk a Magyar Boltba és hazadugóztunk.
Vasárnap - azaz ma - szikrázó napsütésre keltünk, igy egy hirtelen ötlettől vezérelve kimentünk Bray-be. Szélcsend volt, a tenger alig hullámzott, gyönyörű zöld volt a fű, mi pedig vidáman csalinkáztunk a promenádon. Elsétáltunk egészen a fagyisig, de ezúttal leakadtunk a sarki teázóban és mivel volt szabad asztal kinn, szépen beültünk, ittunk egy-egy teát és ettünk egy-egy scone-t vajjal meg lekvárral. P. ezidő alatt a madarakat bámulta (meggyvágó! meggyvágó! kiáltozta) és mivel mi villámgyorsan tudunk enni-inni, különösebb botrány nélkül el tudtuk hagyni a helyszint. Mikor hazaértünk, rendeltünk pizzát, én szokás szerint vagy 45 percen át olvastam P.-nek, majd kivonultunk kirakózni. 4 körül elmentünk még Blanchardstown-ba venni P. ágyára leesésgátlót (eddig egy kanapé volt elé tolva) meg benéztünk a Heaton's-ba is, csak úgy. (Amúgy mi sem vagyunk normálisak, az ország legnagyobb játékboltjába vinni egy 2 évest, hiába, mondtam, hogy szeretjük a kihivásokat.) P. amúgy teljesen kultúrlényként viselkedett, persze ki-kinézett magának ezt-azt (pl akart egy 3 centis Percy-t meg egy kis beülős autót), de minden esetben elég volt annyit mondani, hogy nézegesd meg nyugodtan, játssz vele egy kicsit, majd tedd vissza, hogy a többiek is megnézhessék és szót fogadott, el sem akartam hinni. (AV szerint ha mást nem is, ezt nagyon jól csináltuk eddig a nevelésében, hogy tudja, hogy ha veszünk valamit, azt előbb ki kell fizetni (ha éhen pusztul, akkor sem bontja ki a kekszet addig, nem rágja le a bagett végét, mig ki nem fizettük) és egyébként ha meg nem veszünk meg valamit, nem hisztizik a végtelenségig.) Miután hazajöttünk, már csak arra volt idő, hogy beszéltünk Anyuékkal, majd 7.15-kor P. közölte, hogy mossam ki a kádat, mert fürödni óhajt. Negyed 9 óta alszik, kiváncsi vagyok az éjszakánkra...