Űzöl el tőled Magyarország

Olyan vagyok, mint aki hullámvasúton ül, gáz. Az egyik pillanatban madarat lehetne fogatni velem, van szép, tiszta jövőképem, minden jó, minden egyszerűnek tűnik; aztán a következőben meg lehangolódom, mint egy szar gitár és meghalni van kedvem.
Délelőtt például egész jó volt, de aztán Apu hivott, hogy jött valami levél az Államtól, hogy valamit elmulasztottam és ezért fizessünk, fizessünk, fizessünk és komolyan mondom, szét tudnék durrani a dühtől, hogy a jó k*rva anyját már a Kedves Magyar Államnak, aki 4 év külföldi lét után is folyton próbálkozik és folyton újabb és újabb utakat keres, hogy pumpoljon meg alaposan.
A GYES-t megtagadták, mondván, hogy nem élünk otthon (úgy is lehetne, hogy Magyarországról jön a GYES, az irek meg kiegészitik két fityinggel, de neeem, a MÁK egy az egyben Irországra háritotta a dolgot, ők ugyan nem fizetnek egy fillért sem és punktum), ehhez képest, mikor az érmet megforditjuk, kiderül, hogy ők viszont elvárják, hogy fizessünk, holott nem is élünk otthon, szóval hogy mi alapon jár nekik pénz, azt isten se tudja.
Egyszerűen nettó köcsögségnek tartom ezt a kettős mércét, hogyha nekik kéne fizetni, akkor rohadt emigráns vagy, mit képzelsz, kérj támogatást az új országodtól; ha viszont forditott esetről van szó, akkor ideideide, itt a feneketlen és lyukas bödön, dobáljad csak bele a zsozsót, hiszen itt születtél, ide tartozol. Lóf*szt. Mi ugyan nem tartozunk oda, se testileg, (és az ilyen sztorik után) lelkileg se.

Legszivesebben levetném az egész magyar állampolgárságunkat, mint egy ócska gúnyát és kérvényeznénk mindhármunknak az irt és szevasztavasz. Mindennek van határa, elegem van.