Jajjj (plusz)

P. teljesen kettyent egy hete, az idegeimre megy, ha ébren van (és hajjjjaj, mennyit van ébren). A legbosszantóbb, hogy semmi sem történt, egyik pillanatról a másikra mégis olyan lett, mint egy kisördög. Eddig 10 esetből 8szor simán felöltöztünk reggel, az utcán, a játszón, a boltban nem volt már vele gond, megbeszéltük a dolgokat, ő elfogadta, mit lehet, mit nem és mindenki hepi volt: én elégedett voltam magammal, milyen hihetetlenül kreativ vagyok a hiszticsirák leszerelésében, ő is vidám volt és a közelünkben élő, sétáló emberek is földöntúli mosollyal integettek nekünk nap mint nap. Ehhez képest egy hete megszállta valami és elviselhetetlen. Mindenen, de mindenen nyafog, nyig, tök mindegy, mit szeretnék, ő azt tuti nem és ami a legjobban kihoz a sodromból: ordit. Megáll, kitámaszt, kitátja a száját és mint ahogy az oroszlánok szoktak elbődül. Kurvásul idegesitő, amint meghallom, egy miliméterre kerülök attól, hogy akkora taslit adjak neki, hogy a feje körbefordul a nyakán.
Szemléltetem:
- Kérek scone-t.
- Nincsen sajnos, muffin van, azt kérsz?
- Neeeem, scone-t kérek!
- Én is szeretnék scone-t enni, biztos nagyon jó lenne most is, de nincs. Muffin van.
- (tizezer decibellel) ROARRRRRRRRRRRRRR SCONE ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Ekkor én berágok, beteszem a szobájába, hogy nyugodjon le, de még vagy tiz percen át csak üvölt-üvölt-üvölt hol öblösen, hol sikitva, hogy scooooooooooooooone meg áááááááááá meg scooone...
Tudom, hogy az ilyen kis töpszlik hihetetlenül ügyesen ki tudják tapasztalni, mi az, amire a felnőttek a legjobban ugranak, de egyszerűen nem tudom, mi a célja. Az ilyen hisztik után (sőt, mióta ilyen ütődött, ha erőszakosan kér valamit (deigendeigendeigen)) sosem kapja meg azt, amire vágyik. Soha. Mert felcseszi az agyam és berágok rá. Épp ezért nem értem, hogy akkor miért nem tanulja már meg, hogy a hiszti, az erőszak sehová sem vezet csak oda, hogy jó mérges leszek rá?! 2,5 éve ez megy, mi következeteskedünk, nem engedünk, ő meg mégis próbálkozik. Mi az istenért nem esik le neki végre, hogy ez igy nem működik?! Olyan pontos szabályaink vannak, hogy ihajj. Van, amit szó nélkül lehet; van, amit tilos minden körülmények között és van, ami egyezkedés kérdése (ezekben is vannak szabályok, nem véletlenszerű, mikor lehet, mikor nem). És mégis kibúvókat keres, okoskodik, próbálkozik folyamatosan. Eh.

Plusz:
Amúgy "roppant mód megnyugtató", hogy a cafatokban lógó idegeim mellett még azt is hallgatnom kell, hogy normális megoldáskeresés helyett (szerintem az nem normális, hogyha semmit sem engedünk neki és bármit kér kétszer egymás után, mintegy sürgetően, bedobjuk a szobájába, hogy ha vége a hisztinek, majd akkor jöhet ki), szóval hogy konstruktiv problémamegoldás helyett olyanok repkednek, hogy "hát ez hülye", "nagyon elrontottuk ezt a gyereket" és "ez hihetetlen, borzasztó". Ami viszont a babysitter keresést illeti, a kisujját nem tenné keresztbe, hiába kértem, hogy légyszi keressen ő is, csak babonából, hiszen nyilvánvaló, hogy ezeddig én totál belebuktam, a válasz annyi, hogy nemnem, ez az én dolgom, "csináljak már én is valamit". Hát bazmeg.