Az, hogy lépnünk kell, régóta aktuális, nem szeretnénk itt megöregedni, ez egyre biztosabb és naponta jönnek a megerősitések, hogy ajjajj, ez igy nem jó... Az egészségügyi helyzet Damoklész kardjaként folyamatosan fölöttünk rezeg, ha nem gondolunk bele, mi van, ha valamelyikünk megbetegszik, ne adj isten jön valami baleset, egész jól elvagyunk, de ha eszünkbe jut, hogy itt egy tüdőgyulladás is halálos itélet lehet, kicsit beszarunk. A tömegközlekedésről szintén beszéltem már elégszer, borzalom, most, hogy az előbb leirtam, hogy a játszóházból haza kellett gyalogolnunk esőben megint beugrott, hogy ez egy katasztrófa, hogy 30-40 perces utakat az ember inkább legyalogol, ha cigánygyerekek potyognak az égből akkor is, mert hamarabb hazaér két lábon, mintha (nem létező) buszokat keresgélne és várna fél órákat és akkor még nem szóltam a szolgáltatásokról (gyerekes programok, bölcsik, sportok, internet stb), amik jókedvünkben megmosolyogtatóak, egy-egy rossz nap után viszont kifejezetten idegesitőek... Aztán tegnap 8 körül jöttem haza és bazzeg a központ... Rég jártam otthon, de szerintem kizárt, hogy Pest közepén (és most a Váci utcáról beszélek, nem a Corvin közről) felhúzott kapucnis huligánbandák támasztanák a falat, részegek meg drogosok dülöngélnének tiz méterenként és férfiak orditoznának a nőikkel artikulálatlanul... Szóval ez is elriaszt rendesen attól, hogy hosszútávon Irországban gondolkozzunk.
Jelenleg haza sem mennénk viszont, a fejetlenség meg a rosszindulat közepébe, de mit tegyek, ha itt sem jó? Otthon mellett szól az, hogy ott a család, szuper az egészségügy és a tömegközlekedés és valószinűbb, hogy kapnék a végzettségeimnek megfelelő munkát, de basszus az otthoni mentalitás annyira, de annyira nem hiányzik...
AV végül belőtte az elkövetkezendő öt év tervei közé Németországot. Hm. Érdekes évek állnak előttünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése