Az autóm és én

Végül mégis kocsival mentünk a GP-hez, mert 10kor szinte vaksötét volt, ömlött az eső és fújt a szél, én meg úgy gondoltam, hogy nincs az az isten, hogy kitegyem a lábam valahová gyalog. AV még este mondta, hogy ő látott pár parkolóhelyet, ha az utcán továbbmegyek (no jó, továbbmegyek, aztán jobbra majd azonnal balra fordulok és úgy megyek tovább), úgyhogy gondoltam nincs mit tenni, belevágok, csak lesz annyi mákom, hogy lesz szabad hely. Volt is, gyönyörűen begördültem egy üres helyre - és megláttam a Private feliratot az orrom előtt. Nem is tudom, hogy gondoltam, hogy meg lehet állni a rendelőtől 3-400 méterre, komolyan. Káromkodva hátratolattam hát az útra és mint egy sas keringtem a környéken, hátha találok valamit. A folyóparton találtam is szabad (fizetős - mi más?) parkolóhelyet, szépen be is álltam és olyan 10-12 perc alatt odaverekedtük magunkat az orvoshoz, hurrá. A múltkori 40 perces csúszás helyett most csak 15 percet csúsztunk (ezalatt P. persze szépen felnyalta a padlót, mert autókázni csak a földön lehet, hol máshol), majd egy nővérke 5 perc alatt le is vette a vérem újra és 10.50kor már ki is jöhettünk az épületből. (A nőci először mondta, hogy 30 € lesz (ha az orvos vesz vért, az 60€, ha a nővérke, az 30€), de miután ágáltam kicsit, rájött, hogy jaa, mégsem kell fizetni, mert nem az én hibámból kellett újra jönnöm.) Mivel úgy itéltem, hogy még korán van és útba is esett, kiautóztunk a tengerhez, de csak egy percre szálltam ki, mig lefotóztam a vad hullámokat, majd jöttünk is haza ebédelni.
Útközben amúgy elgondolkoztam, hogy ha másért nem is, azért már megérte itt élni pár évet, mert megtanultam vezetni. Kicsit várom, hogy P. stabilan ne aludjon délután már, mert akkor komolyan mondom, nyakamba venném az országot és mennénk mindenfelé. Piknikelnénk Glendalough-nál, andalognánk a Japán kertben, sőt, akár a Blarney Castle-ig is elmerészkednénk. Feltéve, ha egyszer végre megjönne a tavasz...