Szerda

Hihetetlen, hogy már itt tartunk, pislogunk kettőt és már véget is ér ez az álom. Tulajdonképp még fel sem fogtam, hogy itt vagyunk, hehe. Szerencsés, aki itt élhet, komolyan.
Tegnap délelőtt a Prusch Farm-on voltunk, San Jose-ban. Ezt a helyet az a magyar anyuka ajánlotta, akivel hétfőn reggel futottunk össze a Moore Park-ban. Először kicsit féltem, hogy P.-nek nem fog tetszeni a hely (nincs különösebben odáig az állatokért, egy percig, ha lekötik őt), de végül egész sokáig maradtunk. Sokat sétáltunk, fotózgattunk, kicsit játszóztunk, kicsit nézegettük az állatokat, nevetgéltünk, igy egészen fél 12-ig a farmon maradtunk. Bár sosem szoktam ilyet felajánlani, mondtam neki, hogy ha akarja, a farm éttermében ehetünk, szegénykém bele is egyezett, erre kiderült, hogy nincs is étterme a parknak, de még csak egy rongyos büfé sincsen. (Milyen már ez, most nem?! Vagy túlságosan hozzászoktam már az ir módihoz, ahol még a nyilvános wc-k mellett is van egy teázó?) Miután igy hoppon maradtunk, ideje volt továbbállni. P. ragaszkodott hozzá, hogy menjünk vissza a Moore Park-ba, hátha ott lesznek a barátaink, nekem meg nem volt erőm ellenállni, igy szépen áthajtottunk San Jose déli részére, ahol persze nem voltak ott az újdonsült ismerőseink. Sebaj, biciklizni azért bicikliztünk, illetve egy lengyel nővel is szóba elegyedtünk, úgyhogy fél 1 körül indultunk haza. Itthon szokás szerint lóhalálában megebédeltünk, miközben beszéltünk Anyuékkal, majd P. 2 után aludt el.

Délután a Rainbow Park-ban jártunk, szintén San Jose-ban, ami nem volt egy nagy szám sajnos, pedig a fotók alapján izgalmasnak tűnt. Hazafelé beugrottunk a Schmidt Park-ba Santa Clara-ba, ami egy nagyon kis hangulatos parkocska volt, igaz, a játszótere korántsem felelt meg az EU-s szabványoknak. (Jó, mondjuk veszélyes sem volt, csak épp nem az a megszokott műanyag / fa eszközös, gumibetonos hely volt.) P. imádta a játszót, pedig nem volt sok játék, de az élethű mozdony, a bakterfülke (?), a fémcsúszda teljesen lenyűgözte, olyannyira, hogy annak ellenére, hogy bele kellett lépnie a homokba, vagy ötször felszaladt a létrán és lecsúszott a gyerekkoromat idéző retró csúszdán. Mire 6 körül hazaértünk, AV már itthon volt, de dolgozott, sőt, mivel sürgős munkája van*, a boltba sem jött velünk vásárolni, igy kettecskén vágtunk neki a Safeway-nek 7 után. Bevásárlás után, mivel már alkonyodott, gondoltam megnézem már, milyen egy játszótér sötétedés előtt közvetlenül, igy elgurultunk még a Braly Park-ba, ahol P. tehetett pár kört a biciklijével. A parkban meglepő módon nem voltak gyanús alakok, sőt, kamaszok sem, helyettük hozzánk hasonló korú szülők és gyerekek szórakoztak a félhomályban, ami számomra roppant furcsa volt, mert arra számitottam, hogy mi leszünk az egyetlenek, néhány csövestől és drogostól eltekintve. Fél 9-re értünk haza, úgyhogy egy gyors vacsora után már csak a fürdés és altatás volt hátra és a fogadalom, hogy most már lassitok kicsit, mert állva elalszom, olyan fáradt vagyok.

* Bár előtte sem volt kevés a munka, most ott tartunk, hogy egy hete az megy, hogy AV fél 7 körül hazaér, akkor elmegyünk a boltba (vagy mint tegnap, inkább nem is jön, hogy dolgozhasson), majd miután P.-nek mesélt egyet 9 körül, onnantól szintén mint a gép, megy a meló fél 1-ig, 1-ig (illetve tegnap pl fél 2-ig). Ezen a héten még nem beszélgettünk egy mondatot sem, mert ha P. fenn van, akkor ő dumál, egy mondatot nem lehet befejezni anélkül, hogy megakasztana, ha meg alszik, akkor ugye munka van. Csomó megbeszélnivalónk lenne (olyan apróságok, mint hogy ideköltözzünk-e vagy hogy megyünk-e nyaralni a jövő héten vagy hogy mikor megyünk haza Magyarországra pontosan), de egyszerűen nincs két percünk sem, hogy megtárgyaljuk a dolgokat. Borzasztó. Remélem jövő héten már véget ér ez az őrület, mert egyelőre úgy érzem magam, mint egy egyedülálló anya, aki elvitte nyaralni a 3 évesét.