Hazaút

A hétfő tehát pakolással telt. Mig AV délelőtt elvitte P.-t az Ortega Park-ba, én csomagoltam (El nem tudom mondani, mennyire rühellek bőröndözni, őrület, hogy utálom.), küzdöttem a hányingerrel és főztem valami ebédszerűt. Mig P. aludt, AV bement utoljára a Céghez néhány e-mail-t elküldeni illetve szétszerelni P. bringáját, amikor pedig hazajött, ő is nekiállt pakolászni, én meg döglődtem és úgy tettem, aki szintén nagyon csomagol, de inkább csak lébecoltam, mert baromira émelyegtem és igazán nem hittem benne, hogy valaha is készen leszünk... Estefelé a Raynor Parkba (azaz a dinós játszóra) autóztunk és sötétedésig maradtunk, mintegy elbúcsúztatva Amerikát.

Kedden délelőtt - ha jól rémlik - nagyjából befejeztük a csomagolást és elautóztunk utoljára a Shoreline Park-ba. Mivel minden iszonyat libaszaros volt, berágtunk és átmentünk a Mitchell Park-ba (azaz a barlangos játszóra), ahol rengetegen voltak, igy a Fiúk nagyjából csak focizni tudtak illetve két percre P. megszerezte a hintát is. Mig P. aludt, AV elment venni még ezt-azt az itthoniaknak, majd mikor hazaért, lemértük a szállodától elkért mérlegen a cuccokat és szépen lecuccoltunk a kocsiba, hogy elinduljunk a reptérre. Útközben megálltunk a Walmart-ban, mert AV nekem is vett három M-es felsőt, de kiderült, hogy nagyok, igy kicserélte őket S-esre, igy elég későn, 4.20-kor indultunk el a reptérre, vagyis jó 20 perc késésben voltunk az előre eltervezett menetrendhez képest. (Természetesen amúgy az S-es pólók is nagyok lettek, haha, amerikai méretek haha.) Tekintve, hogy kifogtuk a délutáni dugót, 5 körül tudtuk leadni csak a kocsit, ami kissé kinos volt, hiszen a gép 19.15-kor indult... Őrült tempóban siettünk hát a metróhoz (?), ami elvitt minket a reptérre, ahol még hátra volt a csomagok leadása és a biztonsági kapukon való átjutás. Rohanva jutottunk el a géphez, persze nem késtük le, de azért volt egy kis félsz bennünk, hogy bazzeg mennyibe fog az kerülni, ha vehetünk új jegyeket... (Amúgy most hogy irom, már most gyűlölöm a hazarepülést, még egy ilyen undoritó dolog nincs a világon, komolyan: csomagolás, súlyméricskélés, rengeteg gyaloglás, cipekedés, fegyelmezés, parancsolgatás, várakozás - és még csak ekkor szállsz fel a gépre, szarszarszar.) A repülőút maga egyébként nem volt vészes, a SF - London táv csak 9 óra 40 perc (a másik irányba 10 óra 40) és P. ugye már rutinos repülő, semmi gond nem volt vele, üldögélt a helyén és dumálgatott. (Roppant ideges leszek amúgy, ha arról olvasok, hogy egyesek szeretnék bevezetni a gyerekmentes járatokat, miután mi eddig akárhányszor repültünk, sosem okoztunk problémát senkinek, nem volt rohangálás, orditozás, sirás, hiszti a gépen (és ha belegondolok, más gyerekét sem láttam még rohangálni, orditozni, sirni, hisztizni, pedig repültünk már párszor), viszont a mögöttünk ülő utasok közül kettő végigpofázta az utat maximum hangerőn és bizony utaztam én már elviselhetetlenül büdös ember mellett is - olyan javaslat mégsincs, hogy legyen bunkómentes vagy büdösmentes járat...) Annak ellenére, hogy főképp éjszaka repültünk, P. persze nem aludt sokat. A vacsora után - amit erősen negligált (nem volt hal! botrány!) - olyan fél 12 körül aludt el valami furcsa félig-ülő pozicióban és 4 körül már fel is kelt... Mi persze egy percet sem tudtunk aludni, én biztam benne, hogy kicsit elbóbiskolok egyszer csak, de mivel ülve szerintem képtelenség aludni és ráadásul folyton azt lestem, P. mikor riad fel, sikerült úgy eltölteni az időt, hogy nem szundikáltam el, inkább néztem egy filmet meg lapozgattam a fedélzeti magazint. P. ébredése után kicsivel megkaptuk a reggelit: scone, lekvár, vaj, cerbona szelet, kávé / tea, majd 5 után nem sokkal le is szálltunk Londonban. A leszállás után volt valami gebasz (talán nem volt lépcső pfff) még vagy 45 percig vesztegeltünk a repülőgépben - mit ne mondjak, cseppet sem volt csinos. 6 körül - vagyis londoni idő szerint délután 2-kor  - végre kikerültünk a gépből és kezdődhetett az átcuccolás, azaz az átcsörtetés az egyik terminálról a másikra... Pontosan 1 órába telt ez a kis út (szerintem ez olyan brutális - 1 óra, hogy átjuss az egyik gépről a másikra, nem csak azért, mert baromi nagy a reptér, hanem mert legalább ezerszer ellenőriznek... miután 200 méteren belül másodszor fotózták le a retinánkat (P-jét is, hehe) szóvá is tettük, hogy vajh' ennek mi az értelme, hogy még látszódik az előző ellenőrzési pont, de már újra sorba állunk, mire a biztonságis megmondta a tutit: az, hogy ezalatt a 200 méter alatt is "kicserélhettük" magunkat és nekik ezt ki kell zárni... no most ekkor AV-nek igen vehemensen kezdtem szidni a rohadék terroristákat meg ezt az egész modern kort, ahol ember embernek farkasa és ahol tulajdonképp a félelem az úr stb stb stb, de hamar leálltam, mert egyrészt hulladék voltam, másrészt eszembe jutott, hogy mi vagyunk a hülyék, hogy ennyit repülünk, hát vessünk magunkra), úgyhogy épp, hogy elértük a dublini gépet, ami végre hazavitt. A London-Dublin út amúgy poén: nagyjából 50 perc cakkpakk. A felszállás alatt P. kekszezett, majd egyszer csak azt vettem észre, hogy nem kér többet: begyére hajtotta a fejét és ott ültében elaludt. Lefektettem a karomba, hogy ne törjön ki a nyaka és egészen a leszállásig (kb 40 perc haha) alhatott, amikoris ugye vissza kellett ülnie a helyére, bekötve. Csórikám alig akart felkelni, mikor végre megérkeztünk, de aztán hősiesen összeszedte magát és átverekedtük magunkat a biztonságiakon, felvettük a bőröndöket (a babakocsi valahol elveszett, de megigérték, hogy kiszállitják hamar) és jöhetett a fél órás taxizás hazafelé. 6 körül értünk haza (ez az amerikai idő szerint délelőtt 10 - vagyis háztól házig délután fél 5-től másnap délelőtt 10-ig utaztunk: röpke 17,5 óra khm), én leheveredtem a kanapéra és nagyjából fel sem tudtam kelni. Jó dolog a világlátás, szép dolog az utazás, de ezt a repülős hercehurcát én bizony könnyű szivvel kihagynám...    
Pár kép lezárásképp:

Minden utunk innen indult... 

No ezt nem látjuk soha többet

Indulás előtt két perccel

A hazacsempészett furcsainnivaló készlet*

* Itthon sajna nem elterjedt a furcsainnivaló, csak körtéset meg epreset láttam eddig, Irországban van többféle, de sajnos nem keverik a gyümölcsöket a zöldségekkel, furcsainnivaló tekintetében tehát Amerika az ász: van millióféle és csupa szokatlan kombinációban, igy P. végre némi zöldséghez jutott a borsón kivül, imádtam