Otthonlét szeptember 4-11 - Part II.

Vasárnap délelőtt lazák voltunk: csak a városba autóztunk be és sétáltunk a központban a szökőkutak között meg vettem pár cukrászsütit. Ebéd után felkerekedtünk és elmentünk a Városligetbe, a játszótérre, ami nem volt gáz, de azért meglehetősen lehangoló. Úgy volt, hogy hazafelé beugrunk a Kopaszi gáthoz, de mikor odaértünk, láttuk, hogy valami óriási dugó van ott, igy szépen megfordultunk és elindultunk hazafelé. Mivel igértem P.-nek egy kis fagyit, a Pöttyös utcánál megálltunk az első fagyizóban és mind a négyen ettünk egy-két gombócot. Ezután már meg sem álltunk hazáig, pontosabban a Forgách utcáig, hiszen a kutyákat meg kellett etetni. Mig a többiek etettek és frizbiztek a kertben, én átválogattam méret szerint a babaruhákat és kiderült, hogy 50-56-os ruhákból van dögivel (bár meleg cucc nem igazán van, főleg rövidujjas body-ból állunk jól meg vékony rugikból, pulcsi pl egy sincs), a 3-6 hós ruhák miatt szintén nem panaszkodhatunk, ennél nagyobb cucc viszont kevés van... A poén, hogy mivel P. májusi, a téli, meleg cuccok mind akkorák, amik 6-10 hónapos korú gyerekekre jók, P2-nek viszont mini téli ruhák kellenek majd és 6-10 hónaposan éppen, hogy lenge, nyári gúnyákra lesz szüksége és nem vastag rugikra meg pulcsikra. Hm. Áthidalandó probléma.

Hétfőn délelőtt éhgyomorra a buszon kezdtem, ugyanis 10re mentem a MDK-ba, genetikai ultrahangra, igy a 8.15-ös busszal már neki kellett lódulnom. Sajnos elnéztem az időjárást, szépen, nyáriasan indultam el, erre basszus mire odaértem, ömlött az eső. Az uh kicsit csúszott, mert - mint utólag kiderült - Völgyesi Gabi volt előttem és filmezték, mit lát a doki az ultrahangon, de nem volt vészes a dolog, maximum 20 perces késéssel bejutottam. Az uh nem volt annyira alapos, mint hittem, hogy lesz, persze, megnézte az orvos P2 mindenét, de az egész ellenőrzés nem volt több, mint 6-8 perc, úgy tűnt, a doki azért harcol inkább, hogy épkézláb arcképet gyártson, minthogy minden apró részletet kielemezzen... Ez kicsit elkeseritett, mondtam is, hogy nem izgat az arca (tényleg nem), majd kiderül, milyen lesz (mint P., lefogadom), ne izguljon a doktor úr, ha a gyerek keze a feje előtt van, igy jártunk, nem fontos számomra a tűéles kép, komolyan, de nem úgy tűnt, mintha meggyőztem volna, próbálkozott tovább. Ez a doki amúgy szintén a Klinikán dolgozik, gondoltam is rá, hogy hozzá megyek át, ha az én orvosom épp szül, de most meggondoltam magam, nézelődöm tovább inkább, az eredeti dokimat ez nem válthatja ki, sajnálom. Az ultrahang után átsétáltam az Árkádba, ahol beálltam a Meki sorába, hogy vegyek egy jó kis reggelit és bazzeg mig egy másodpercig félrenéztem (álltam a sorban, mondom és gondolom nem léptem azonnal előre egyet, mikor az előttem álló lépett), egy fiatal kis nőci beállt elém. Annyira meglepődtem, hogy köpni-nyelni nem tudtam, de forrt bennem a düh és imádkoztam, hogy minél hamarabb essen teherbe ez a kis tapló és soha ne adják át neki a helyet tömegközlekedésen valamint álljanak be elé a sorba minél többen és minél pofátlanabbul. Nem szokásom kijátszani a terheskártyát, de basszus, van bőr a képén valakinek beállni egy olyan ember elé, akinek már egyértelműen nem a hashája domborodik ki? Hát hol élünk, most őszintén? Fortyogva vettem hát egy teát és egy bacon-ös melegszendvicset és egy kakaós csiga társaságában megreggeliztem a Meki előtt. Ezután újabb esélyt adtam az üzleteknek, körbenéztem, hátha látok valami jó kismama cuccot, de mondanom sem kell, nem találtam semmit. Átmetróztam a Nyugatihoz, beugrottam a Rossmannba venni Mexx parfümöt meg P.-nek ilyen mintaszúrót és az emeletre fel sem nézve húztam is haza, mint a kisangyal. Mire hazaértem, P. felébredt és össznépileg elmentünk a Nagynénémhez, hiszen úgyis esett az eső. Hálistennek nem sokat maradtunk - elég uncsi volt még nekem is két unoka nélküli, lelassult nyugdijast meglátogatni - igy volt időnk beszaladni a Tescoba pár krémtúróért.
Kedden délelőtt beugrottunk a Rossmannba, hátha van más tipusú kinyomó is (itt jól berágtam, mert mikor múltkor voltunk, bejött egy cigányasszony három gyerekkel, orditozva, köpködve, épp szét nem verték az üzletet, de a biztonsági őr csak lapitott; most meg P. eldöntött egy kutyasampont, majd megnyomott egy kutyajátékot, mire én leejtettem egy matricát (!), erre az őr rám szólt, hogy figyeljek oda jobban a gyerekre... A többi vevő is csak nézett, hogy most mi van, én meg felháborodva mondtam, hogy én ejtettem le a matricát, nem A Gyerek és odafigyelek rá, ha nem tűnne fel, hát megint felteszem a kérdést, hogy hol élünk? Ha eltört volna valami, bizonyára lazán kifizettették volna, de mivel nem tört el, ugyan, engedtessék már meg, hogy nem kötöm A Gyereket pórázra a bolt előtt, mig én összeválogatok vagy 20 ezer forint értékben cuccokat a rühes üzletükben... (egy hét alatt kb annyit hagytam ott náluk...) A jóasszonyra vajon rászólt volna-e a kedves bácsi hasonló esetben? Áhhh, itt már nagyon elegem volt otthonból, hálát adtam az égnek, hogy nem itt kell élnünk Kettős Mérce országban...). Mondanom sem kell, persze más tipusú kinyomó nem volt... A Rossmann után Anyuék átvágtáztak a játszóra, én pedig átsétáltam a patikába egy orrszivóért meg néhány gyógyszerért. Elvánszorogtam a postára is, átvenni a rendelt könyveimet, amiről sms ezúttal nem jött persze, de közölte a néni, hogy minimum fél óra, mire ki tudja hozni, mert most sok a munkája... Remek. Elbattyogtam Anyuékig, nagyjából hétrét görnyedve ekkor már és együtt elvittük P.-t a fodrászhoz. Egy ezresért lenyisszantották az úr haját, szebb lett, mint valaha. Gyors ebéd után Apuval bevágódtunk a kocsiba és elmentünk a KÖKI-be, a Diákhitel irodába megtudni, mennyivel tartozom, mert szeretnék túl lenni ezen az ügyön. Senki nem volt előttem, igy 5 perc alatt végeztem, úgyhogy hiába ballagtam el a Rossmannba újabb kinyomó után kutatva, hiába néztem be a Müllerbe, hogy s mint és hiába vettem fel pénzt az automatából, igy is fél 4-re ott voltunk a fogorvosnál a megbeszélt fél 5 helyett... Hálistennek 3/4-kor megjött a doki és elkezdtük a papirmunkát, igy negyed 6-ra már kész is lettem: egy fogat tömött és leszedte a fogkövet mindenhonnan. Sajna még van három apócska luk a fogaimon, de ezekkel majd csak novemberben foglalkozunk, potom 36 ezerért, jézusom... Fél 7-re értünk haza, Anyuék ekkor elmentek megetetni a kutyákat P.-vel, én meg otthon döglődtem. Durva, hogy minden napunk igy teli volt pakolva minden kis hülyeséggel, nem vagyok normális úgy érzem, hogy ennyit mászkáltam, de egyszerűen sok volt az elintéznivaló, na.
Szerdán délelőtt már csak piacoztunk és lángosoztunk egyet, valamint egy rövidet játszótereztünk a városban és felkaptuk a Keresztanyám temetésére szánt liliomokat. (Hiszen mikor máskor lett volna a temetés, mint az indulásunk napján.) Mikor P. elaludt, Anyuék kisurrantak, én meg ledőltem, mert rá kellett készülnöm a repülésre. Mivel jó soká indult a gép (8-kor), fél 6-kor indultunk el otthonról csak, igy is 6-kor már ott voltunk. A csomagunk 20,4 kg volt, de szerencsére senki sem szólt, simán átjutottunk a check-in-en. A ferihegyi játszót felújitották, ott marhultunk 7-ig, majd siettünk is a kapuhoz, amit 8-ig ki sem nyitottak... A gép késve indult, fél 9 után és mivel az Aerlingus mániája, hogy felszállás után még ezer évig nem lehet felállni, P. szegény csúnyán bepisilt. Baromira sajnáltam, mert szólt ő, csak épp helyhez voltunk kötve és nem birta ki, sokat ivott felszállás előtt sajnos és izgult is gondolom... Sirdogált egy kicsit, de gyorsan megbékélt és az egyik légiutas kisérő néni még kekszet is adott neki, hogy hamarabb feledje a kellemetlenséget. (I love Aerlingus.) Ir idő szerint fél 11-kor szálltunk le, mire hazacuccoltunk, volt negyed 12, mire P. ágyba került, éjfél is elmúlt (otthoni idő szerint hajnali 1). Másnap 8 körül kelt és éhgyomorra ovizott egyet.
Egy hetet voltunk otthon, de mintha egy hónap lett volna, rengeteg dolgot intéztünk, sok helyen jártunk, de nagyon örülök, hogy végre hazaértünk...