A mai napunk egy kis P. személyiségrajzzal vegyitve

AV épp Artúrral sörözik (haha, utálja a sört, cider-ezik gondolom), én meg élvezem az egyedüllétet: végre senkihez sem kell szólnom, iszom a narancslém, eszem a fekete csokim és netezem. Ma 7-8-ig amúgy usziban voltam és úsztam 20 hosszt (haha, majd próbálom emelni, most ennyi teljesen elég volt) és elhatároztam, hogy heti egyszer mindenképp lelépek úszni ezentúl, de még az is lehet, hogy hétfőn délelőtt is beugrom egy órára, mig P. az oviban van, mert rettenetesen utálom, hogy plötyi vagyok és erőtlen és bálna. Mióta a wc-re is kocsival megyek, baromira ellustultam, érzem, hogy nem lesz ez igy jó, elvégre túl a 30-on az embernek valamit már mozognia kell, különben elindul a lejtőn és jajj. Zűrös napunk volt egyébként ma, délelőtt elmentünk Brúnóékhoz, akinek legalább tizszer annyi játéka van, mint P.-nek... Nagyon brutál, P. azt sem tudta, hová kapjon, látszott rajta, hogy teljesen a mennyekben érzi magát - kivéve, mikor Brúnó sirt és bizony elég sokat sirt szegényke. Az igazat megvallva szegény Évi helyében én már kilennék, P. azért korántsem olyan hisztis hálistennek, mint Brúnó és már sokszor igy is kiidegel... Persze, ha valami nem úgy van, mint ahogy ő szeretné, jön a nyiga ezer éven át és ha látja, hogy nem engedünk, akkor rákezd ő is, de én úgy vettem észre, hogy hamar túllendül ezeken a dolgokon, legalábbis azokon a dolgokon, amiknél ő is látja, hogy hiába a harc. (Például ha veszélyes dolgot művelne és megtiltjuk neki, kicsit érvel, kicsit bőg becsületből, majd 2 perc múlva mintha mi sem történt volna már röhögcsél... Ehhez képest, ha nem látja be, miért van a tiltás vagy miért nem az történik, amit ő szeretne (AV ennek nagymestere, az idegeimre tud menni azzal, hogy sokszor azért tilt dolgokat vagy azért nem csinálja azt, amit P. kér, hogy ellentmondjon, holott ezerszer elmondtam már neki, hogy szerintem semmi, de semmi értelme nincs egy fél órás hisztit végighallgatni ahelyett, hogy mondana P.-nek 2 perc alatt egy mesét vagy mit tudom én, felhozná a labdát a kocsiból a spejzba, mert P. azt találta ki, hogy szeretné ott tartani), no akkor képes azért ő is ordenáré hisztiket csapni, de szerencsére ez ritka, mert én vagyok a fő gondozója és a fenti hagyd magad, előbb szabadulsz elvet alkalmazom a napjaink 90%-ban, vagyis gyakorlatilag P. szabad, mint a madár, ollóval persze nem szaladgálhat, de vágni bármikor vághat; a szobában persze nem labdázhat, de ő döntheti el, felhozzuk-e a lasztit vagy sem; napi egyszer kiveheti a vitaminját a dobozból, de ha másodszor is szeretne enni, azt már nem engedem; minden kütyüt, CD lejátszót, telefont, pendrive-ot piszkálhat, de ha őrültködne ezekkel, azt már megtiltom; szóval felőlem azt csinál, amit akar, amig nem veszélyeztetni erőteljesen a saját vagy más biztonságát és amit tudok, úgy csinálok, ahogy ő szeretné, kivéve, mikor abszolút nincs kedvem valamihez, de ez olyan ritka, hogy ezt el is fogadja legtöbbször...) No szóval lényeg a lényeg, hogy azt vettem észre, hogy bár AV ezzel nem ért egyet persze, de szerintem P. teljesen jól kezelhető a hisztiket tekintve, alapjaiban egy nagyon szófogadó, mindamellett roppant cserfes, jókedvű kisgyerek, aki korából adódóan szépen feszegeti a határokat, időnként túl is húzva a húrokat, de végső soron nagyon szépen kiszámitható, kiegyensúlyozott és jó természetű fiúcska, aki - ha nem rontjuk el -, jól fogja venni az élet akadályait, mert egyelőre magabiztos, kitartó, makacs, határozott és szuper problémamegoldó. Ez az egész persze nem Brúnóról jutott eszembe, csak ezt már régóta le akartam irni és igy jött ki a lépés, hogy erre kanyarodtam... Brúnóéktól amúgy fél 2 után értünk haza, fél 3 volt, mire P. nagy nehezen elaludt, majd miután fél 5-kor ébresztettem, már nem mentünk sehová, pedig ragyogó idő volt. Mire Anyuékkal beszéltünk, AV már haza is ért és indulhattunk is az uszodába, pontosabban én úszni, ők meg a Tescoba. Mig ők bevásároltak, én végeztem is, 8-ra beugrottak értem és miután hazaértünk, kipakoltunk, AV már tűzött is el a legközelebbi pubba szocializálódni... Most 11 óra, várom AV-t és úgy érzem, nagyjából minden a helyén. Szép az élet.