Kiváncsi vagyok, arányaiban hány ember emlékezik meg a Halloween-ről és hány a Mindszentről a blogot irók közül.
Én a magam részéről nagyon szeretem ezt a napot: kicsiként imádtam kimenni sötétben a temetőbe, botorkálni a sirok között, fagyoskodni a nagykabátban, bénázni a gyertyákkal, virágokat szurkálni a kővázákba - gyerekfejjel óriási móka volt ez. Az idei a hatodik november 1-je, mikor nem vagyok otthon és bevallom, kicsit elszomorit... Mintha az elmúlás napja arra is emlékeztetne, hogy vége a gyerekkornak...
A mi időnkben nem volt még tökfaragás meg Halloween meg ilyesmik, mégis olyan jó azokra a régi hideg estékre visszagondolni, mikor felkerekedtünk és közösen kivonultunk a gyertyafényes sirok közé. Ezzel nem a Halloween ellen szólok, csak valahogy azt élném meg csalódásként, ha a mai gyerekeknek abszolút nem lennének temetőjárós élményei, ha a halottakra való emlékezést a mai 30-as szülők kipipálnák azzal, hogy ej, hát faragtunk tököt, csináltunk félelmetes sütiket, mit fárasszam szegény gyereket még azzal is, hogy kirángatom a temetőbe...
Természetesen semmi közöm hozzá, ki hogy neveli a saját gyerekét, tudom én azt, csak sajnálnám, ha elfelejtődne ez a szép hagyomány, ha a nagy mókázás után egy-két nappal elmaradna a család elhunyt szeretteire való emlékezés, ami mellesleg tálalástól függően épp olyan szórakoztató lehet egy gyereknek, mint maga a halloween-i készülődés, hiszen apu-anyu-gyerekek együtt, közösen élnek meg valamit, ami alapjaiban ugyan szomorú, de mégis, a közösség ereje miatt megnyugtató, emlékezetes és olyan élményt ad, amire évekkel később - ne adj isten távol a szülőhazától - jól esik visszagondolni...