Heti kalandok 1

Vagyis még a múlt heti, mert látom, pénteknél megakadtam múltkor.
Szombaton délelőtt elmentünk a közeli Nagy Játszóra és a telep barkácsboltjába, ahol ugyan minden ötször annyi, mint mondjuk a Tescoban, de támogatni vágytuk a helyi kereskedelmet. Hogy felmelegedjünk, beültünk a lakással szemközti pékségbe reggelizni, majd a kirakaton át láttuk, hogy megjött értünk Apu, hogy hazavigyen magukhoz ebédelni. Az út meglehetősen jó hangulatban telt egészen az elkerülőig (10 perc), ahol a 90-es táblánál 80-nal mentünk és a többiek elkezdtek levillogni minket, mire Apu elkezdett orditozni és káromkodni, AV meg (jogosan) rászólt, hogy talán ezt nem kéne a gyerek előtt... Erre Apu persze megsértődött, úgyhogy az egész úton (a maradék 25 percben) mindenki kussban volt. (Egyébként én is utálnám, sőt, utálom is, ha valaki nem a határon autózik a belső sávban, de biztos nem villognék meg dudálnék, kikerülném és szevasz, szóval itt szerintem mindenki hunyó.) Az ebéd alatt oldódtunk kicsit azért, majd mig P. aludt, újabb kinos kérdés merült fel, nevezetesen, hogy mi legyen a Forgách utcai (rom)házzal, amit a tesóm és a mi segitségünkkel Anyuék idén kifizettek, szóval teljes joggal az övék. Az a ház tökéletesen jellemzi amúgy Anyuék 22-es csapdája-szerű életét (épp úgy, ahogy az én 22-es csapdája-szerű életemet is, amit azóta élek, mióta újra itthon vagyunk), hiszen adott egy nagy telek, amit most 60 évesen elkezdtek művelni és egy lebontásra váró romos ház, ami ugyan holnap nem omlik össze, de holnapután már lehet, plusz ott él a háznál két nagy kutya, akik a tesóméi voltak és akik miatt valakinek (ez általában Anyu) naponta át kell bicikliznie a városon, hogy ehessenek... Szóval tök jó, van egy extra házuk, de minek, hiszen csak a gond van vele... Mindegy is, miután P. felébredt, hazaindultunk, még hozzá kocsival. P. már Anyuéknál is furcsa volt, amit itthon is folytatott: sirt, de gőze sem volt, miért, mondvacsinált okokat talált ki (nem adom neki oda ezt meg azt a cd-t (nála volt) / AV átment a pékségbe stb) és csak szenvedett. Hálistennek estére alábbhagyott a zavartsága, nem tudom, mi ütött bele, talán rosszul esett neki, hogy csak ebédre mentünk Anyuékhoz és tűztünk haza, amint lehetett...
Vasárnap délelőtt jött Anyu, vonattal, mert a Leviékkel megbeszéltük, hogy együtt ebédelünk. Délben találkoztunk náluk és elvittük őket Visegrádra a Don Vito pizzériába. Az út simán telt, bár a ködtől kicsit fostunk, de lazán átvágtunk a hegyen, hátha téli hangulatba kerülünk. Jó komótosan ettünk, bodzaszörpöt ittunk, jó volt. 5 körül értünk haza, Anyu ekkor hazavonatozott, mi meg maradtunk itthon a kocsival.
Hétfőn P. oviban volt, mi pedig elautóztunk a Babyfun-ba, hátha van autópálya neki karácsonyra. (Nem volt, vettem viszont üveg cumisüveget, hurrá.) A Széna térről továbbhajtottunk megvenni egy lemezjátszót anyósomnak, majd AV kitett a Klinikánál, mert fél 12kor jelenésem volt a ctg-n. A vizsgálat rendben zajlott, bár majdnem elaludtam, mivel a délelőtti autókázás kidöglesztett rendesen. Ctg után az aneszteziológushoz mentem át, aki csinált egy ekg-t, megmérte a vérnyomásom és megállapitotta, hogy alkalmas vagyok a spinális / epidurális érzéstelenitésre. Ezek után felcaplattam a negyedikre a dokihoz, aki aláirta a ctg-t és felajánlotta a január 2-i időpontot, amire én hevesen bólogattam. Mivel még csak 1 óra volt, elvillamosoztam a Westendbe, vettem Anyunak egy sálat meg néhány apróságot és onnan vándliztam haza, meglehetősen fáradtan. Délután - mivel még volt autónk - elvittük P.-t a Kökibe, hogy levágassuk a haját, amit szuperül viselt, ült, mint a kisangyal és beszélgetett a fodrászfiúval, bár a Mit kértél a Jézuskától? kérdésre kissé lefagyott... Jutalmul kapott egy vatta angyalkát, majd húztunk haza pihenni.
Kedden délelőtt, mig P. megint ovizott, elmentünk bevásárolni az Auchanba. Két zacskót pakoltunk tele (nem dugig), amiért 20 ezret fizettünk, úgy, hogy húst vagy gyümölcsöt vagy karácsonyi ajándékokat nem is vettünk... Délben elhoztuk P.-t az oviból, elaltattuk, majd alvás után még mindig autóval (!) elmentünk a Tescoba diszeket nézni. P. szobájába két zöld boát vettünk, mivel nála zöld a szőnyeg, igy ott a zöld diszités dominál, a lakás többi részébe pedig igyekeztünk pirosas-vöröses dekort találni. Az este tehát a lakás feldiszitésével telt, bár bevallom, karácsonyi hangulatom még mindig nulla.
Szerdán délelőtt AV elvitte P.-t a gyerekdokihoz, mert elkezdett köhögni... Láza már nem volt, az orra már alig folyt, köhögni viszont köhögött rendesen, szépen, hurutosan. A doki szerint mandulagyulladása van, amin én jót mosolyogtam, de AV lehűtött, hogy ne okoskodjak... P. természetesen kapott antibiotikumot, mi meg úgy döntöttünk, miért ne, máskor úgysem fog ilyesmit szedni. (Röhej amúgy szerintem, hogy sehol sincs arany középút, az irek semmit sem tesznek, bármennyire is beteg valaki; a magyarok meg minden szarra azonnal gyógyszert kapkodnak be. Szerintem mindkettő gáz, persze lehet, hogy ez az orvostudomány hiányosságainak rákfenéje, nem a nemzetek tehetnek róla, de elég béna, hogy mindenki átesik a lovon, hol az egyik, hol a másik irányba. Pf.) Mig P. aludt, AV elment venni valami hangszórót, majd mikor megjött, P. felébredt és elmentünk az Europarkba vásárolni. 6-ra értünk haza, ekkor betoppantak Anyuék is, hogy vigyázzanak P.-re, mig mi elmentünk egy ócska bárba találkozni a dublini magyarokkal, akik karácsony miatt hazaérkeztek. Az ócska bár a belvárosban volt, az Arany János utcánál, parkolni igy lehetetlenség volt, úgyhogy végül fél óra keringés után 880 ft / óra dijért álltunk be egy parkolóházba, ahol az ötödik emeleten volt már csak szabad hely. A bár amúgy iszonyat hangos volt, zűrzavaros, teát nem tudtak hozni, a lelkem ki kellett üvölteni, hogy halljanak, igy nem voltam szomorú, mikor 8-kor haza kellett indulnunk... Fürdetésre értünk haza, Anyuék leléptek (vitték a kocsit is brühühü), mi meg 11-re (!) le is tudtuk tenni P.-t.