Ó, hát mindenki azt hitte, hogy ennyi? Hogy ennyivel megússzuk? Hát kérem Peti nem hall. Igen, a fülére ment a 3-4 hete tartó nonstop nátha, annak ellenére, hogy napi 50x szivtuk az orrát és küzdöttünk, hogy belenyomhassuk az orrcseppet. Először az tűnt fel, hogy ordit, de betudtuk annak, hogy kicsi a lakás és ezért nagyobbnak tűnik a hangja vagy esetleg a zajos ovi miatt szokott rá a hangos beszédre. Rengetegszer lekiabáltuk csórikámat, mert baromira irritáló volt, hogy próbáltuk altatni Palit, ő meg mint egy hajókürt üvöltött, de olyan bántóan hangosan, hogy szétrepedt a fejem. Aztán tegnap, mikor este már mindenre visszakérdezett, egyszer csak leesett, hogy óbazmeg, hát ez a gyerek nem hallja, amit mondunk neki. Elkezdtük tesztelgetni: suttogtunk neki, csendben kértünk tőle valamit és semmi. Nézi a szánkat és arról olvas. Baromi ijesztő. Reggel AV elvitte a Heim Pál fülészeti ügyeletére (mert Magyarországon ilyen is van, haha) és kiderült, hogy fülgyulladása van és elképzelhető, hogy amiatt süketült meg félig. Kapott antibiotikumot, szivni kell az orrát és orrcseppezni és reménykedni, hogy elmúlik a dolog és visszatér a hallása.
Kezdem úgy érezni magam, mintha álmodnék. Rémálmodnék.
írjál, mi van, mert ettől totál levert a víz.
VálaszTörlésTegyetek valami meleget a fülére. Szegény... :(
VálaszTörlésJesszum! Igen, írj kérlek, amint tudsz valamit! Szorítás megy ezerrel!
VálaszTörlésKöszi.
VálaszTörlésÁllitólag a dobhártya mögé került váladék (?) miatt nem mozognak úgy az apró alkatrészek és ezért nem hall. :( Most eszi az augmentint + orrszivás + orrcsepp. Esetleg a meleg só. Az alattomos / jó dolog, hogy nem fáj neki. Észre sem vette volna. Nem tudom, hogy a láznak köze van-e ehhez...
És ezt a cuccot nem lehet leszívni? Vagy nem ilyenkor szokták "felszúrni" a fület?
VálaszTörlésSzegény Peti :-(
Szegény ti :-(
Nem tudom, nekem sosem szúrták fel. Vagy az nem akkor van, ha fáj, mert vmi genny nyomja a nemtudommit? Mázlija van, hogy nem érzi, hogy baj lenne, csak zavarja, hogy rosszul hall. Elvileg hetek alatt felszivódik.
TörlésJajj, én viszont szinte érzem a fájdalmat - hiába nincs neki -, a hideg kiráz. (Megrögzött fülfájós vagyok.)
VálaszTörlésÉs ez segít? A gyógyszerek, orrszívás? Igen, nem ilyenkor van a fül felszúrása?
A textil zsepibe kötött, megmikrózott só tényleg jó dolog!
Hát reméljük, hogy segit. :( Az antibiotikumot lelkesen szedi, bár attól meg állitólag hasmenése lesz. Inhalálást találtam még amúgy, sós vizzel. És innen jutott eszembe, hogy az a jó kis ir tengeri levegő... Lehet nem véletlenül itt lett ez a baja... :(
TörlésNo igen, az közrejátszhat!
TörlésÉs... esetleg infralámpa?
Igen, az is jó ötlet, csak nincs senkinek a közelben. :(
TörlésAmúgy: http://www.gyermekfulesz.hu/Savoskozepfulgyull2.htm
szegeny peti :( azert eleg nehezitett palyan jatszotok....
VálaszTörlésMarcikának is mindig csak itthon van kruppos rohama...a melegsó tényleg szuper.
VálaszTörlésJaj, mielőbbi gyógyulást!
VálaszTörlésKöszi mindenkinek. :( De a meleg só csak fájdalomra jó, nem? Neki nem fáj... Csak ez a .... süketség... :(
VálaszTörlésNezz utanna a fulfajos sapinak, ha most nem is, de fulgyulladas eseten remek! Mi otthonrol hozattuk, kb 2-3 e Ft volt, fules-megkotos sapka, korosztalyonkent meretezve, a fuleknel mindket oldalon zsebbel, abba kell tenni a hozza jaro, gellel toltott kis tasakot. Azt hiszem 1000x lehet melegiteni oket. Egyszerubb hasznalni mint a sos zsacsit es ott marad a helyen! Nekunk bejott!
VálaszTörlésKöszi, rákeresek!!!
VálaszTörlés