A parkett ördöge

Ahogy keresgéltem az amerikai képek között, rádöbbentem, hogy Peti ott még olyan kicsi volt, most meg már nagyon-nagyon nagy. Talán a kontraszt (értsd: Pali), talán az ovi, de egyszerűen meglepően nagyfiú már, mint egy kisiskolás, hihetetlen.
Múltkor AV poénkodott vele, hogy nem szedi ki a kádból (nagyon mély az itteni), mire hallom, hogy feddő hangon közli az apjával, hogy Ez baromira nem vicces... Talán ugyanezen az estén bementem hozzá altatni és mivel sokat rosszalkodott aznap, öndicséretképp rávilágitottam, hogy látod, látod, mennyit rosszalkodtál és én mégis altatlak, mire suttogva csak annyit mondott, hogy Hát... hát ez nagyon szép tőled...
Meg kell a szivnek szakadnia, én mondom.
Egyébként azon gondolkoztam, hogy ha a charming szót meg kéne testesiteni, jelentkezhetne modellnek, mert azt veszem észre, hogy egyszerűen mindenkit levesz a lábáról. Elhümmög a nyugdijasokkal, elvarázsolja a felnőtt nőket és furcsa módon a felnőtt férfiak is elragadónak találják, néptáncon például az egyik apuka imádja, folyton beszélteti, poénkodik vele, pedig neki is fia van, szóval nem is arról van szó, hogy fiút szeretett volna, de lánya lett és most jól kihasználja, hogy végre egy értelmes kisfiú van a közelében... Az a baj, hogy születése óta úgy érzem, hogy ez a gyerek a nagybetűs csoda, mármint nem úgy, hogy jajj, egy kis drága élet, nyünny, hanem hogy Valódi Csoda: gyönyörű, okos, sugárzó, öntörvényű, de mégis tisztelettudó, egy szóval tökéletes és emellett az érzés mellett mindig felmerül bennem, hogy félreküldték, nekünk túlzás egy ilyen szuper gyerek és valahogy mindig attól félek, hogy egyszer csak pofára esünk és... elveszitjük. Annyira zavar ez az érzés, próbálom persze elhessegetni, hogy áh, ez csak túlzott aggodalom, de időről-időre eszembe jut, hogy úristen, ha valami történne vele, én azt nem élném túl. Persze mi történne ugye, pontosabban miért pont vele történne, tudom én ezt, de akkor is, néha elgondolkozom ezen és úgy elszomorodom...
Adódik a kérdés, hogy vajon Palival kapcsolatban is igy érzek-e és a válaszom nem. Őt is imádom persze, amellett, hogy még szokjuk egymást, hiszen alig volt még időnk ismerkedni, de valahogy ő nem tűnik nekem ennyire... nem tudom jól megfogalmazni... földöntúlinak. Ő olyan kis massziv tölgy, lassú viz, aki Petihez képest jóval egyszerűbb személyiségnek tűnik. Ezzel nem azt mondom, hogy Palkó egy bugyuta, oda-teszed-ott-marad tipusú baba, neeeem, korántsem az, csak valahogy úgy érzem nem annyira összetett és bonyolult lélek, mint Peti. Ő - mármint Pali - sokkal földibb, valóságosabb, hozzánk illőbb...
Mielőtt Palkó megszületett volna, sokat gondolkoztam én is, hogyan fogok hozzájuk viszonyulni, hogyan fogom "megkülönböztetni" őket, elvégre mindketten fiúk, hogyan fogom tudni mindkettőjüket szeretni és az élet tulajdonképp megadta a választ... Azzal, hogy (egyelőre) ennyire mások, pofon egyszerű a dolgom, hogy mindkettőjüket azért szeressem, amilyenek.
És egy kis szentimentalizmus a végére: hálás vagyok az életnek, hogy itt tartunk, hogy van két csodálatos fiam, akik ég és föld és akik számomra a legtökéletesebbek a világon.