Szimszom

Jaj, olyan szomorú vagyok, nem is tudom, miért, vagyis vannak sejtéseim, de nem tudnék egy okot találni a rosszkedvemre, inkább ilyen nagy gomolygó felleget érzek magam felett, ami mindenhová követ.
Az általános lehangoltság mellett persze vannak valós gondok is: Peti visszaesett, szombaton még jól volt, majd este az istennek nem birt / akart elaludni, még éjfél után is sirdogált, mert fájt a füle... A füle. Soha életben nem fájlalta még, nem is értem. Láza ekkor még nem volt, tegnap reggel viszont már 38,7-tel kelt. Napközben lement neki, egész jól volt, nem fájt a füle, csak ha nagyon belenyúlt, majd ma reggel 6-kor ébresztett, hogy ő fel akar kelni - és igen, megint 38,8. Kicsit aggaszt a dolog, mert oké, 3/4 12-re megyünk a GP-hez, de most őszintén megmondjam, mit fog mondani? Hát, lázas, aha. Füle is fáj. Hm, hm. Nézzük meg három nap múlva, addig kapja a Nurofent és a Calpolt felváltva, viszlát. Nem vagyok gyógyszerfüggő, de tuti, hogy nem fog neki felirni semmit. Pedig köhög (hurutosan), fáj(t) a füle, magas láza van. Ennyi egyelőre. Aztán attól is fosok, hogy Palesz elkapja és akkor nekünk végünk... Pénteken-szombaton még ő is tök jól volt, tegnap viszont már abajgott, alig lehetett megint letenni. Bizom benne, hogy csak a jobb felső középső foga az ok, mert egyébként szombaton még tényleg remekül volt, csodálkoztam is, milyen könnyű vele az élet... erre tessék.
Aztán az is zavar, hogy megnéztem a repjegyeket: a legolcsóbb Ryanair jegy augusztus közepe / vége felé haza 900 euro négyünknek csomag nélkül. Úgy, hogy Palika az ölembem ül, nincs saját helye... Nice-be, Dé-Franciaországba bakker fele annyi még augusztus elején is, pedig ugye tengerpart, hurrá. Szóval idén nem megyünk haza már. És akkor eszembe jut, hogy igen, ez Európa és mi lesz, ha Amerikába megyünk?! Soha nem fogunk tudni hazamenni? Marha nagy.
Ide kapcsolódva azon filóztunk, hogy ha hazamegyünk, elmehetnénk otthon a Balcsira, amit 6 éve nem láttunk, no most ez is kimarad és ezzel együtt asszem bukjuk az idei nyaralást is, hiszen másfelé repülni nem akarunk, maradunk ezen a szigeten, ahol viszont hideg van és esik, ergo nyaralni sincs túl sok értelme. Érdekes módon egyébként mindig nyáron hiányzik nekem Magyarország... A forróság, a fülledtség, az édesvizek, a lángos, a hekk, az olajos palacsinta, a dinnye, a sárgabarack, az őszibarack, a cseresznye, a balzsamos esték... És ezek megint kimaradnak. Innen jut eszembe amúgy, hogy az is feszélyez, hogy utazásilag igen meg vagyunk ám lőve most már Peti miatt, mert ha kezdi a sulit (jó, még van addig kicsit több, mint egy évünk, de akkor is, az mindjárt itt van), onnantól bizony nincs ugrálás... Csak nyáron és csak az iskolai szünetekben mehetünk haza vagy bárhová. Utálom az ilyen jellegű megkötöttséget, utálom nagyon.
És akkor ennek tetejébe itt vannak AV munkahelyi problémái, hogy fogy az idő és egyre rosszabb neki, hogy bármikor hazajön, mindig letört, szomorú, kiégett és gyenge és átveszi ő a gyerekek (egy részét), amennyire erejéből telik, de el lehet képzelni, hogy ha fél 7-kor hazaér, milyen hulla és mennyire nyugodt szivvel adok át neki bármit az itthoni teendőkből.    
Szóval most itt tartunk. Szomorú vagyok, kedvetlen, motiválhatatlan és rosszkedvű.
Olyan jó lett volna 2-3 hétre hazamenni és Anyuéknál lógni, esetleg lemenni pár napra a Balcsira, pancsolni a sekély melegvizben, majd feltöltődve nekivágni a télnek... Eh, szar az egész, tök a tromf.