Hétvége

A csütörtök csendesen telt, nem is emlékszem, mit csináltunk (talán ovi után sétáltunk a Grand Canal-nál), majd a péntek őrület volt. Kezdődött azzal, hogy Peti kikönyörögte, hogy AV vigye oviba, de mivel esett az eső, kocsival mentünk, úgyhogy nekem meg Pajának is ott kellett lennünk, ugyanis valakinek ugye haza kellett hozni a kocsit is... Eh. A fő poén persze nem is ez volt, hanem kiderült, hogy nem vittünk játékot Share Day-re, úgyhogy mikor hazaértünk, felrohantam a lakásba Palikával, felkaptam egy játékot és tűztem vissza az oviba - ezúttal gyalog, mert Paja be-kipakolása az autóba ezer év, gondoltam egyszerűbb, ha futok, hiszen az eső is alig esik már - aha, visszafelé úgy eláztam, mint annak a rendje. (Komolyan, lehetne az életemről forgatni egy tragikomédiát?) Mivel Paja alvása után eltötyörésztem az időt, nem ovi előtt mentünk Supervalu-ba, hanem felnyaláboltuk Petit és hármasban indultunk vásárolni - no ez rossz döntés volt, mikor végre hazaértünk, azonnal meg is fogadtam, hogy legközelebb ilyen akkor lesz, ha már ők fizetnek a saját bankkártyájukkal a pénztárnál, mert azt hittem agyvérzést kapok. Eleve az eső miatt (mert az a rühes eső persze ömlött) alig tudtunk megállni a parkolóban. Mikor végre három kör után sikerült letenni a kocsit, rádöbbentem, hogy ez a sok ember mind a Supervaluban van, úgyhogy lépni alig tudtunk a gondolák között. Ha mindez nem lett volna elég, mindkét gyerek megbolondult. Peti hol indián ugrálásban (!) közlekedett és orditott, mint a veszedelem, hogy kérek Kinder tojást, vegyünk ezt, vegyünk azt, hol meg hisztizett, hogy mikor megyünk már haza; Palika meg sirt a kocsiban, de ha kézben vittem, ő akarta tolni a babakocsit és úgy haladtunk, hogy ő totál kinyújtózva próbálta elérni a babakocsi fogóját, hogy majdnem kiesett a kezemből, én meg valami iszonyat furcsa pózban próbáltam előre lökögetni a kocsit, miközben vigyáztam, Palika nehogy kiugorjon a karomból egy óvatlan pillanatban. (Közben persze folyamatosan utasitgattam Petit, mit ne csináljon, álljon már a lábán, ne nyakoljon össze, ne ugráljon, ne orditson, ne verjen le semmit, miegymás...) Negyed 4-re értünk haza, felét nem vettem meg annak, amit akartam, kivoltam, mint a liba, a két gyereket másodpercenként küldtem el a búsba, nem való nekem ez az anyaság, ez van, nem tehetek róla. A délután azért jól telt, Peti puzzle-zett, Pali aludt, én meg vártam AV-t, mint a Messiást, aki korán, 6-kor már itthon is volt és meghozta a két rendelt könyvemet, a Harold-ot és a Spenótos Franciásat is. Mivel ilyen előzmények után Palikát éjféltől 1-ig nem tudtam visszaaltatni, berágtam, felkaptam a takarómat és befeküdtem Peti mellé aludni, mondván 7-ig hallani sem akarok senkiről, most jött el a pillanat, hogy elegem van, 1,5 hónapja az ezer helyett tizezerszer kelek éjjelente, én ma éjszaka aludni akarok és pont, úgyhogy AV kénytelen volt felvenni a kesztyűt és végre-végre ő kelt Palikához éjszaka végig. (3-kor tudta letenni amúgy és még fél 6-kor is felébredt a kis disznó fél órára, szóval megkapta a magáét AV is szegény.)

Hogy fokozzuk az élvezeteket, szombat délelőtt magyar ovi volt, ahová én vittem Petit, úgyhogy AV egyedül nyomta Palikával negyed 10-től 2-ig, hát látni kellett volna azt az arcot, amit vágott, mikor megjöttünk, totálisan kivolt, hogy ezt nem lehet csinálni, panaszkodott, hogy máskor ha lehet nem akkor vinné végig az éjjeli műszakot, ha másnap délelőtt is ő van Pajával stb stb stb majd hogy kiszellőztesse a fejét elment fürdőgatyát venni magának a Nutgrove-ba... A nyelvemen volt, de nem akartam neki mondani, hogy bakker, én hónapok óta minden éjszaka 5-9x fenn vagyok, majd Palikázom délelőtt és láss csodát, délután meg a két gyerekkel nyomom itthon egyedül, szóval képzeld el, akkor mit szólnál, ha én most hazahoztam volna ugyan Petit 2-kor, de le is lépnék és majd fél 7-kor látnál legközelebb, mert az én napjaim igy néznek ki szó szerint, amellett, hogy közben főzök, mosok, teregetek, vásárolok és háztartok is... Roppant büszke vagyok magamra, hogy ezt nem vágtam a fejéhez (csak ma reggel haha) és egy jaaj, te szegény, jól kifáradtál, sajnálommal útjára engedtem vásárolni. Fingjuk, fogalmuk sincs a férfiaknak milyen itthon lenni egy-két-három-több gyerekkel, éljenek a nők, komolyan.
A magyar ovi amúgy jó volt, az volt a tervem, hogy mig Peti ovizik, én vásárolok a Lidl-ben, de akkora dugó volt Malahide-on, hogy inkább nem álltam ki a nagy nehezen megszerzett kis parkolóhelyemről, mert féltem, hogy mire jönnék vissza, már nem tudok megállni, csak Portmarnock-ban... Vásárlás helyett tehát beültünk Eszterrel kávézni egyet az egyik pubba, majd a Supervaluban összeszedtem ezt-azt, ami feltétlen kellett. Az ovi szerencsére megint tetszett Petinek nagyon: ezen a héten ráadásul ő hozhatta haza Bogyót, aki minden alkalommal más gyerekkel megy haza és most Peti érdemelte ki őt, mert egyrészt végig nagyon figyelt, másrészt meg szépen megosztotta a ragasztóját a barátaival. Ó istenem. Mig a két gyerek szunyált délután, csináltam egy kis adag epres-almás crumble-t meg sütöttem pár scone-t (illetve párat le is fagyasztottam, jó lesz rosszabb időkre) valamint elkezdtem főzni a vasárnapi ebédet: életem első irish stew-ját bárányból. (Nagyon ires lett a hétvégi menü, tudom, örülök is magamnak roppantul.) Estefelé, mivel Leinster-Munster Rugby Final volt, lesétáltam Palikával a szemközt állomásozó kolbászoshoz venni Petinek vacsorát, majd miután rádöbbentem, hogy iszonyat hideg van, további séta helyett inkább felmentünk és a jó melegben töltöttük az időt fürdésig, este meg halloween-i programokat kerestem magunknak, te jó ég, hát már itt tartunk. (Illetve ott, hogy Palika lassan 1 éves lesz. Egy éves! Beszarás.)
Most a szokásos vasárnap délelőttünket töltjük: A Fiúk (plusz Bogyó haha) teniszen, én meg itthon Pajával takaritgatok, pakolgatok, mosogatok, irogatok. Szép ez igy, hurrá.