Igen sűrű az életünk manapság, no de mikor nem. Borzasztó hideg van egyébként, 2-4 fok napközben és sokszor a szél is fúj, szóval nagy a zimankó.
Szombaton délelőtt voltunk a rathfarnham-i játszón, mert bentről szépen sütött a nap és úgy gondoltuk, kell a levegő. Hát, leérve már nem volt olyan fényes a jókedvünk, mert amint kiléptünk az ajtón, szarrá fagytunk a jeges szélben. A hideg ellenére fél órát azért játszóztunk, de végig azon aggódtunk, hogy most fázik meg mindkét gyerek és akkor nekünk végünk lesz, mint a botnak. Délután ebből kifolyólag nem terveztünk hosszabb kültéri programot, de mivel Peti teli volt energiával (mostanában mint egy félőrült szalad körbe-körbe a lakásban egész délután és minél inkább próbáljuk lehiggasztani, annál inkább vadul, őrület, már keresek neki valami délutáni energiafaló foglalkozást, de nehéz, nehéz, mert ez Irország ugye), az apjával elsétáltak a Herbert Parkba kacsát etetni, én meg Palikával elautóztam a Dundrumba, mert tortát szerettem volna venni a vasárnapi vendégséghez. Tortát sajnos nem kaptunk már, 5 körül már egyetlen darab sem maradt, igy hogy mégis legyen valami értelme a plázázásnak, vettem Petinek egy bio fogkrémet (ezt már Amerikába gyűjtöm, ki tudja, milyen génmódositott cuccok vannak ott) meg beugrottunk a Tesco-ba ezért-azért. (Vettem pl Palikának cukormentes cornflakes-t, de sajnos elég kemények még neki a betűk, úgyhogy vagy fél órát kell meleg tápszerben áztatni őket, mire ehetővé válnak számára...)

Vasárnap délelőtt a fiúk visszamentek a Dundrum-ba a tortáért, én pedig Palikával otthon takaritottam. Dél körül elsétáltunk Arturékhoz, némi pihengetés után megebédeltettem Paját és némi segitséggel letettem aludni, mi pedig fél 2 körül elkezdhettük az ebédet. Húsleves volt lasagna-vel, Artur főzte hehe, ügyes ember, mindig tudtuk. Paletta fél 4-ig aludt, szóval volt időnk beszélgetni, speedezni, tervezgetni, jó volt nagyon. 5 körül indultunk haza, úgyhogy még világosban hazaértünk, ami jót tett a hangulatunknak, mert igen nyomin éreztük magunkat, hiába, ez már kettős honvágy, nincs mit tenni. Az este agyalással telt, T.-ben megint felmerült, jó döntést hozunk-e ezzel a költözéssel, én pedig nem tudtam egyértelműen megnyugtatni, hogy hogyne drágám, jó lesz ez, boldogok leszünk ott és pont. (Egyszerűen zavar a tény, hogy elhagyjuk Európát. Úgy érzem, elraboljuk a gyerekektől a nagyszüleiket. Oké, nem maradunk kinn örökre, de ki tudja, 3-5 év múlva le tudnak-e ülni még melléjük a földre? Lesz-e idejük megismerkedni, játszani, kalandozni? Szomorú ez nagyon, persze, meg kell élni, jól kell élni, de a jólétnél, a karriernél, a napsütésnél nem fontosabb a család? És most őszintén, kinn leszünk x évet, visszajövünk (mert tuti nem maradunk kinn, tuti) és 40 évesen fogjuk elkezdeni az "igazi" életünket? Akkor kezdjük megvenni a saját bútorokat, a saját háztartási eszközöket, akkor kezdjük megvalósitani a saját lakás álmokat? Ehhh, szar ügy ez, nehéz ügy. Te nem érzed ezt a kint.)