Amúgy beszámolok.
Csütörtökön jöttünk ugye. Már emlitettem, hogy érkeztünk... Fél 8-kor indult a gép, a taxit 4.45-re rendeltük a ház elé, jött is, csak éppen vagy egy órán át tartott, mire kivitt a reptérre, mert hálistennek full dugó volt a városon át. Gyerekülés persze nem volt a kocsiban, egy sem, igy Palettával már megadtuk az alaphangulatot egymásnak - hát tartson az ölében egy 14 hónapost 1 órán át az, akinek hét anyja van. Az utolsó métereken már üvöltött, csapkodott, próbáltam én lefogni persze, de nem sok sikerrel, úgyhogy a taxis bácsi erősen sajnált, mikor kitett minket, bár gyanitom örült is rendesen, hogy végre megszabadult tőlünk. A bőröndleadás, a biztonsági kapuzás még úgy ahogy elment ezek után, de amint Palika meglátta az üzleteket, elszabadult a pokol, orditva szédelgett egyik boltból a másikba, miközben persze igyekezett minél több mindent leverni a kitárt karjaival. Ha felkaptam, hogy már pedig itt már eleget láttak belőlünk, haladjunk a kapunk felé, úgy sikitott, mint egy malac és ahogy vittem a 13 kilóját, úgy leizzadtam, mint egy ló, mert természetesen az úr vergődött, feszitett, szenvedett, tisztára mint akit az ördög szállt meg... Mire odaértünk, hogy lehet beszállni a gépbe, már cafatokban lógtak az idegeim, annál is inkább, mert közben persze Peti is hozta a formáját, totálisan felpörgött és szeleskedett, majomkodott, szófogadatlankodott, hogy azt hittem felkenem a falra őt is.
A repülőutat nem részletezem tovább, már megtettem, iszonyú volt, Paletta akkor aludt el, amikor a leszálláskor lekapcsolták a villanyokat (10 perccel a földet érés előtt bazmeg), dublini idő szerint negyed 11-kor. A 3 órás út gyötrelmeit mindenkinek a fantáziájára bizom. (Mondjuk az jó volt, hogy egyik gyereknek sem fájt a füle, kissé tartottam tőle, hogy Peti sziv majd, de nem, nem mondta, hogy bármi baj lenne, ami furcsa, de hát ha igy, igy...) Itteni idő szerint éjfélkor értünk ki a reptérről, fél 1 volt, mire hazaértünk, hála a jó égnek, hogy nem Szegeden laknak Anyuék... Mire mindkét gyereket lefektettem, elaltattam, negyed 2 volt, mire én is ágyba kerültem, már 3/4 2-t mutatott az óra, ó jeee...
Pénteken délelőtt csak pakolásztam, próbáltam elrendezni, melyik bőröndöt hová tegyük, majd délután Apuval meg Petivel elmentünk kutyát etetni, Rossmann-ba, DM-be meg Spar-ba, hogy az alapvető szükségleteinket kielégitsük. (Meg vettem Pajának tejpépet, amit azóta sem sikerült megkóstoltatnom vele, mert kis túlzással szalonnán meg hagymán él*.)
Szombaton délelőtt Petivel meg Apuval piacoztunk, mert Peti mindenképp lángosozni akart. (Meg én is.) Vettünk mézet is, jó kis termelőit, minden reggel adok neki egy kanálkával, legalább a torka ne fájjon, ha már süket, mint az ólajtó. Délután pár volt gimis osztálytársammal találkoztunk, vittem Petit is, Palika maradt, mert az alvásidejében indultunk, nem akartam bolygatni. Jó későn, fél 7-kor értünk haza, jó volt, elvoltunk, de már irtam, kissé zavart a Nagy Magyar Negativitás.
Vasárnap gyönyörű időnk volt, igy a gyömrői tóhoz mentünk. Felújitották a játszóteret, szépen elvoltunk. Palika egy szál pulcsiban nyomta a homokon, hálistennek a tavat nem támadta be. A játszón volt pár motor is, igazi magyar kismotor, úgyhogy mindkét gyerek rárepült, röhögtem nagyon. (Azon is, hogy ki volt irva, hogy a játszót 4-12 éves kor közötti gyerekek használhatják csak, ehhez képest csak bébihinta volt, hehe, azért megnézném azt a 12 évest, aki abba belefér...) Hazafelé beugrottunk a Hisztéria cukrászdába, mert egy barátnőm azt ajánlotta, hogy az ottani sütik jók, háááát, cseppet sem voltam hanyatt esve, sőt, a szelet tortácskám harmadát meg is hagytam, olyan gáz volt. Én nem tudom, mi van itt, úgy emlékeztem, hogy a magyar cukrászsütiknek nincs párja, ehhez képest az elmúlt években nem találtunk egy jó helyet sem, mindenhol ezeket az egyforma izű, csupa krém, no tészta borzalmakat lehet kapni, amiktől három falat után hány az ember, hát komolyan, én többet nem fogom szidni az ir sütiket, mert úgy tűnik, mostanság a magyarok sem jobbak egy fikarcnyival sem. Bár délutánra elromlott az idő, úgy döntöttünk, megnézzük az új monori játszót is, a Kistónál. Meglepően jó kis játszóteret húztak fel secperc alatt a tó közelében, sőt, sétaösvényt is épitettek a tavacska köré, jól néz ki a hely, na. Paletta megint bemutatta a tombolós számát, mint a reptéren, úgy rohangált körbe-körbe a nagy placcon, mit ne mondjak, nem voltam boldog. Ahogy Peti egyébként hintás-fiú, Palika úgy tűnik, csúszdás, hiszen mig Petit ugye a hintáról nem lehet levakarni soha, Palika a csúszdázásért van oda meg vissza - nehogy egyszerű legyen már az élet, hogy ugyanazt szeretik és egy helyen akarjanak játszani.... Amikor el akartunk jönni a játszótérről, Paja oltári hisztit csapott amúgy, nekem pedig bevillant, hogy a jó életbe', ezt teljesen elfelejtettem, hogy van ez a korszak, amikor az akarat már az egekben, a józan ész viszont sehol és kissé elszomorodtam, hogy jajjj, de hosszú még az út, ami előttünk van.
No hát igy, a mai napról meg vagy jót vagy semmit, tehát semmit, mert nincs mit.  

* I mean házikosztozik, ugyanazt eszi csak, amit mi, húslevest sok répával, nokedlit pörkölttel, nudlit, borsófőzeléket - hiába, akinek 12 foga van, az már kvázi felnőtt.