Amúgy meg inkább visszatérek, mit is csináltunk...

Messy play védőöltözetben

Pénteken délelőtt Palikával a Cafe O'Play-ben voltunk, playdate-n. Krisztiékkel találkoztunk, szegények ők jó későn értek oda, mert Kriszti gyalogolt basszus Dublin 5-ből Dublin 3-ba, szóval vagy egy órán át , mert azt hitte, kicsit közelebb van a hely... Palika jól érezte magát egyébként nagyon, evett másfél piritóst is, én meg ittam egy latte-t és ettem egy almás muffint hozzá, hűűűű, nagyon finom volt mindkettő, ebből a szempontból a Cafe O'Play veri a többi játszóházat, mert olcsó és nagyon jó cuccokat lehet ott kapni. Fél 1 körül értünk haza, Paja nem aludt a kocsiban és utána sem akart hunyni, itthon, most ez a legújabb divat, egy órával hamarabb ébred és napközben egyszer is kin letenni. Zsir... Délután-este nem is tudom, mi volt, az biztos, hogy T. egyre mélyebben hullott alá betegsége szakadékába. (Óóó igen, ez a rohadt terrible feeling of de ja vu... Hogy utálom...)
Szombaton délelőtt a két gyerekkel Bray-ben jártunk, T. meg itthon maradt. Napsütésben indultunk el, mire odaértünk, befelhősödött az ég persze, de kitartottunk és a fagyisnál kezdtünk. Miután 10 percig néztük Pajával Petit, aki roppant akkurátusan eszegette az eperfagyiját, meguntam a dolgot és levezényeltem a csapatot a tengerpartra, ahol Peti leült egy sziklára folytatni a fagyizást, mi meg Palikával csak álltunk és néztük a hullámzó vizet, ami igazán romantikus jelenet lehetett, de tényleg. (Paja amúgy megkóstolta ám a fagyit, szóval fel lehet jegyezni, hogy pár nappal a 14 hónapos évfordulója előtt evett először ilyesmit, hihi.) A part után a játszó jött: felsétáltunk a kölykökkel a játszótérig és tombiztunk kicsit. Mivel Palika a hinta mellett főleg mászkálni akart, nem volt egyszerű a két gyerek navigálása, de elégedett vagyok magammal, jól megoldottam, mindkét fiú épen és egészségesen jött ki a játszótérről, hurrá, megy ez nekem. Dél körül értünk haza, ekkor összeütöttem egy bolognait, megebédeltünk és letettem Paját aludni. T. állapota délután tovább romlott, a torka egyre jobban fájt, köhögött, mint a veszedelem és a láza továbbra is 38 volt. Miután nem volt itthon nagyjából semmi kaja, Palikával felvértezve 4 körül elmentem Stillorgan-ba a Lidl-be és vettem T.-nek némi fájdalomcsillapitót is (klassz volt, mert eddigre orkán erejű szél lett, szóval nagyszerű élmény volt Paját a karomban tartva mászkálni a kocsitól a gyógyszertárig, majd vissza, aztán meg a Lidl-ig és vissza, de hát igy jártam, jártunk...)

Vasárnap délelőtt, mivel Peti már reggel 8-kor őrültködött, előkészitettem az ebédet, majd elvittem Pipettát a Marley Park-ba. Azért csak ketten mentünk, mert a durva erejű szél maradt és nem akartam, hogy Palikát még jobban megfújja, mint szombat délután... Mire a Marley Parkhoz értünk, addigra az eső is elkezdett ömleni természetesen, szóval jó volt a buli, na. Hálistennek találtunk egy kávézót a parkoló közelében, oda beültünk Pipivel kicsit, én ittam egy csésze teát, ő meg evett egy csokis sütit és néztük az esőt. (Ezúttal egyébként nem a játszótérre igyekeztünk eleve, hanem a fairy tree-t akartuk megtalálni, ami úgy a gigantikus park közepén van...) Mikor végeztünk a teázóban, épp kevésbé esett az eső, úgyhogy úgy gondoltam, ha már ott vagyunk, vágjunk neki az erdőnek, leljük meg ezt a hires fát, biztos vicces lesz! Hát az lett: kb 20 percet gyalogoltunk az ömlő esőben, hogy meglegyen a fácska, ráadásul azt sem tudtuk, jó-e az irány... Peti persze végignyafogta az utat, jó darabon cipeltem is (!), de végül a sétánkat siker koronázta, megtaláltuk a fát. Jó tiz perces nézegetés, fotózkodás után indultunk vissza a kocsihoz, igy fél óra múlva végre fedél került a fejünk fölé, hiszen talán mondanom sem kell, visszafelé is esett az eső, igy mire elértük az autót, szarrá áztunk... A délutáni meccs miatt hazafelé ezer évet dugóztunk is, igy dél elmúlt, mire végre hazaértünk a melegbe, közben pedig végig azon paráztam, hogy kész, ennyi, Palika után ma Petit is jól megfázittattam.... Délután nem voltunk sehol, T. dögrováson volt, mi pedig a gyerekekkel néztük, hogy esik a hó... (Mert esett bazmeg, március elsején, esett! Nagy, óriási pelyhekben - vizszintesen a szél miatt...) Fél 5 körül jöttek Ágiék megnézni a kocsit, mig a fiúk tettek egy próbakört, mi fenn beszélgettünk... A nap további része (hasonlóan az egész hétvégéhez) agonizálással telt, istenem, csak egy férfi ne legyen beteg soha, mert leszakad az ég.
Ez volt hát az utolsó előtti négyesben itt töltött hétvégénk. Fos a köbön és akkor még enyhe voltam. Szipp.