No és akkor a legutolsó pár nap.

Hétfőn, mivel strandról szó sem eshetett, fogtuk magunkat Pipivel és elmentünk az Állatkertbe és a Holnemvolt Parkba. Anyuéknak volt egy felnőtt belépőjük, igy csak a gyerekjegyet kellett fizetnünk, ami 1800 Ft volt. (Én nagyon meglepődtem, hogy az összevont belépő csak ennyi. Ahhoz képest, hogy egy strandbelépő kettőnknek több, mint 5000 Ft; egy mozi 3-4000 Ft, egy állatkert (amiben van egy óriási, több szintes interaktiv kiállitás vetitésekkel, programokkal) plusz vidámpark 4300 Ft-ért szerintem nagyon baráti. Pozitivan csalódtam, na.) A Holnemvolt Parkban kezdtünk, természetesen a Tükörlabirintusnál. Mivel csak hat zsetont vettem, nem sok mindent használhattunk, de ez nem is volt baj, hiszen voltunk már egyszer, mióta megérkeztünk. Pipi a távirányitásos hajót, a gokartot és az Elvarázsolt Kastélyt választotta. (Pont jól kijött, hiszen az első kettő két-két zseton, a kastély meg ugyan egy, de oda én is kellettem.) Mire végeztünk az attrakciókkal, megéheztünk és miután épp elkezdett esni az eső, beültünk az egyik büfébe sült krumplizni. (Peti kapott egy 2 decis üditőt is - figyelem! 380 Ft-ért... Azért ez kemény, nem? Hány százalékos vajon a haszon?) A vidámpark után átsiettünk az állatkertbe. Azért siettünk, mert az eső kitartott. Apró szemekben, kitartóan, áztatón esett. Nagyon rég jártam legutóbb az állatkertben (még Petivel voltam terhes), most meg is lepődtem rendesen, hogy a nagy része fedett. (Bezzeg a dublini állatkert nem az... Pffff... Hiszen alig esik... Ugye...) No szóval az állatokkal kezdtünk, majd betévedtünk a Varázshegybe - és ott elvesztünk. Óóóóóriási az a hely. Azt sem tudtuk mit nézzünk, hová menjünk. Szerintem maga az a kiállitás egész napos program egy öt évesnek. Miután egy ideig bolyongtunk össze-vissza, beültünk egy 3D-s mozira, majd újra nekivágtunk az épületnek, de lehetetlenség lett volna mindent végignézni, értelmezni, igy inkább visszamentünk ismét az állatokhoz. Némi kóválygás után béreltünk egy kis húzós kocsit, innentől kicsit gyorsabban haladtunk, majd volt szerencsénk elkapni a fóka műsort, ami Petinek kifejezetten tetszett, úgyhogy mikor otthon mesélt a helyről, elsőként ezt emlitette meg. Mivel eddigre igen későre járt, Pipi is egyre nyűgösebb lett, úgy láttam, ideje hazaindulni, úgyhogy a fókák után fogtuk magunkat és szépen elmetróztunk a Nyugatiba, ahonnan pedig ügyesen hazavonatoztunk.

Kedden - bár úgy volt, hogy Pipi a Nagyihoz megy, nem ment, mert Nagyi hűtője elromlott - délelőtt pakoltunk, majd dél körül bevittem Petit a Zsuzsiékhoz, hogy Pipi még egyszer találkozhasson az unokatestvéreivel. Fél 3-ra értünk oda hozzájuk, ekkor, miután leadtam Petit, én elugrottam a Corvin Plázába (és közben majdnem elsirtam magam, hogy ilyen van: gyönyörű sétálóutca, kis kiülős kávézók, szökőkút - és mindez a "lepukkant" kerületben, beszarás...), ahol nem győztem kapkodni a fejem, mik vannak: Kik (hogy én erről még sosem hallottam!), CCC, Alexandra, DM, Müller, Hervis, ilyen-olyan kis boltok, ááááá, hát elbújhat Irország, komolyan, totál szánalmas ahhoz képest, ami otthon van... Egy órát töltöttem a plázában, a beszerzendő dolgok nagy részét meg is vettem, majd fél 4-kor felvettem Pipit és tűztünk haza, mert a szükséges kajákat (a repcsire meg szuvenirként Dublinba) még meg kellett vennem. A fél 5-ös vonatot értük el a Nyugatiba, volt negyed 6, mire hazaértünk. Ekkor egy kicsit hagytam, hogy a kölykök motorozzanak (= Peti folyton kacsázzon Palika előtt, az meg üvöltsön), majd felkaptam Paját és elmentünk a Sparba beszerezni az utolsó dolgokat. (Túró Rudi, parenyica sajt, tömlős sajt, gyulai kolbász, párizsi, túrókrém, isler stb - csupa fontos cucc) Este még pakolásztam kicsit, irtam egy listát, mit kell még reggel betennem, majd szokás szerint éjfélkor feküdtem le.

Szerda reggel már nem volt sok időnk, fél 10-kor indultunk Ferihegyre, a gép elvileg 11.50-kor indult, de a légifolyosó nem volt üres, igy felszállni csak 12.40kor tudtunk, annak ellenére, hogy 11.45-től a gépben szorongtunk, bekötve, indulásra várva. (Nem tudom, mondtam-e már, hogy utálom a repülést... Csak arra tudtam gondolni, hogy már túl lennénk az út harmadán, ha időben felszállunk... Ááááááá...) Az út végülis jól sikerült, bár Peti most kifejezetten unatkozott, alig akart telefonozni és az esetek 99%-ban pont azzal akart játszani, amit Palika épp megérintett. (Az meg persze nem hagyta magát, velőtrázóan visitott minden partizán akciót követően, úgyhogy cseppet sem voltam ám idegbeteg, mikor leszálltunk, áh...) Bár Paja rászokott otthon, hogy 1kor már alszik, ezúttal is végighúzta a repülést alvás nélkül, úgy, hogy a végén már esett-kelt, olyan hulla volt, mikor 3/4 4-kor leszálltunk... (Vicces amúgy, hogy odafelé Ratkoékkal utaztunk meg ott volt még két család a magyar oviból, visszafelé pedig szintén voltak ismerősök a gépen, ráadásul pont előttünk ültek - hiába no, hét év az hét év...) Szomorú, de most éreztem először, hogy nem jó hazajönni... Maradtam volna még...