Jézusisten, iszonyú szar napom volt tegnap. A délelőtt még hagyján, Palikával playground crawl-on jártunk, négy játszót próbáltunk ki, amik közül az utolsó igen csinoska volt, de miután hazaértünk, felfedeztem, hogy teljesen elment a wifi. (Hetek óta szarakszik, 5 mp-ig működik, aztán lecsatlakozik, majd újra működik, újra nem stb baromi bosszantó, se a telefonon, se a laptopon nem jó, nem tudom, mi van, de tegnap még a rossznál is rosszabb volt, abszolút nem ment.) Rohanva mentünk Pipiért a suliba fél 2re, Palika persze übercsigáskodott, de ha vittem, vonyitott, már ott tartottam, hogy itthon hagyom, leszarom, ezt igy nem lehet csinálni. Nagy nehezen hazaértünk, letettem aludni Palikát, majd hallom, mintha valaki matatna a zárral. Mikor beugrott, hogy kedd van, vagyis itt vannak a takaritók, meg is nyugodtam, annál is inkább, mert a zárcsörgés után jött a jól ismert porszivó hang. (Ez később még fontos lesz.) Palika 4-kor kelt, uzsonna, teregetés, mosogatás, zajlik az élet, majd nekiálltunk készülődni Peti első táncórájára. 5re nagy nehezen összekészitettem mindkét gyereket, viz, rágcsa, kis könyv Pajának, mig várunk, miegymás, majd mikor 5.10-kor lépnénk ki az ajtón - bazmeg nem nyilik. Hiába tekergettem a gombot, semmi. A zár nyelve úgy állt a falban, mint a beton. Peti bepánikolt, orditott, mint a vadszamár, hogy most már örökre benn kell maradnunk, Palika csatlakozott, csak úgy, miért ne, én meg próbáltam T-t utolérni, hogy mentsen meg. (Ő persze nem vette fel, csak fél órával később, de utána becsületére legyen mondva, hazajött kisegiteni.) Kiderült, hogy a kulcsom kivülről a zárban maradt és mikor belülről próbáltam kinyitni az ajtót, valahogy megakaszthattam a szerkezetet és beszart. Óóóó, remek, Peti végülis csak az első táncórájáról maradt le... Miután ez a helyzet sikeresen megoldódott, vacsiztunk, majd elkezdtem készülődni az esti Life Skills órámra - hiszen az is keddenként van, fél 8tól. 7.10kor kilépek az ajtón, ó, szuper, pont odaérek, Peti még megkérdezni, minden nálam van-e, én csekkolom, hogy pénztárca, telefon, toll, papir, kocsikulcs - kocsikulcs, bakker, nincs nálam. Visszalépek, nem lóg a kulcstartón. Végignézem a kabátzsebeimet, a táskáimat, a nadrágzsebeimet, pótkulccsal lemegyek a kocsihoz, hátha megint a zárban hagytam - nem. Nincs meg a kocsikulcs. Pótkulccsal persze nem tudtam menni, mert azon nincs kapunyitó, igy rohantam elfogni egy taxit az esti csúcsforgalomban. Időben odaértem, fél 10re meg itthon is voltam, de a kulcs még mindig nem volt meg... Elkezdtünk aggódni, hogy lehet, hogy a takaritó belépett és leemelte a kulcsot a kulcstartóról, az volt a csörgés délután, már azon voltam, hogy kinézem, hogy lehet szétszedni a kocsi akksiját, hogy ne lehessen ellopni, de előbb inkább még egyszer végignéztük a lakást, hátha... Az összes szobán végigmentünk, a szekrényeken, a réseken, a fiókokon, semmi. Már kezdtem feladni, mikor egyszer csak hopp - meglett a kulcs. A mosókonyhában volt, Pipi biciklije mögött, a földön. Palika. Kiszedte bazmeg a táskámból és eldugta. Komolyan, olyan mérges lettem. Peti soha nem csinált ilyet. Ez a kis disznó már kidobta a diódaráló közepét a kukába (azóta nem tudunk természetesen diót darálni, tuti kidobta, mert sehol sincsen, már végigkutattunk mindent) és számtalan dolgot csórt már el és rejtett el - poénból. Oké, nem gonoszságból csinálja, de bakker ilyen nincs, hogy minden mozdulatát figyelni kell, mert élet- és közveszélyes!    
Mindenesetre a nap méltó befejezéseképpen fél 1kor megszólalt a tűzjelző és vagy negyed óráig vijjogott, de olyan hangerővel, hogy majd' megsüketültünk, de mint kiderült, csak téves riasztás volt...
Soha többet ilyen napot, soha. Remélem hamarosan jön a világvége.