Hétfőn már igazán nehezen birtuk egymást és ezen az sem segitett, hogy az eső szinte egész nap ömlött. Az esőt mondjuk nálunk jobban megszivták a maraton futók, igaz, 15 ezren igy is nekivágtak a távnak. (Őrültek, őrültek...) Mivel minden hosszabb futóverseny a lakásunk előtt zajlik, nyilvánvaló volt, hogy a nap fő programja a futók biztatása lesz. Az elsők 9 körül indultak, igy 11-fél 12 körül jelentek meg a legmenőbbek (mi voltunk az utolsó előtti állomás). Először T., Peti meg Anyu mentek le tapsolni meg hurrázni a házunk elé, majd egy idő után Pipi megunta a dolgot és T-vel feljött, én meg úgy döntöttem, kicsit lemegyünk mi is Palikával, mivel ekkor végre úgy fél órára elállt az eső. Nem maradtunk lenn sokáig (nem is értem, Paja miért nem értékelte a futók teljesitményét haha), kb 20 perc után feljöttünk, megebédeltünk, majd mikor Palika elaludt, Petivel elmentünk a Leisureplexbe bowlingozni. Sajnos dugig volt a hely, igy miután másfél órát kellett volna várni egy üres pályára, hagytuk az egészet a fenébe és bementünk inkább a játszóházba mókázni. Vicces volt, mert összefutottunk Pipi Simbas-os ovistársával, Eve-vel és annak nővérével, akik Laurával, Peti első óvónőjével játszóházaztak... (Egyszerűen még mindig megdöbbent, hogy Pipi folyton ismerősökbe botlik ebben a városban, hihetetlen, hogy már ekkora...) A játszóházból 4-re értünk haza, ekkor uzsonnáztunk, majd 5-kor újra nekivágtunk a Leisureplexnek, mert fél 6-tól randink volt Arturékkal, egy már jó előre lefoglalt bowlingpálya mellett. 6 éve játszottam utoljára kb és akkor sem voltam túl menő, valljuk be, de ennek ellenére azért jól elvoltunk, jó volt kimozdulni kicsit "felnőttként" is barátokkal. Fél 8 körül értünk haza, Arturék javasolták, hogy üljünk be egy pubba is a játék után, de mivel éreztem, hogy Anyu már elég fáradt, inkább abban maradtunk, hogy az iszogatást halasztjuk kissé.

Kedden még mindig szörnyű idő volt, eső, eső hátán, igy egy nagyon-nagyon nyögve-nyelős délelőtt után, mikor Palika elaludt, a javaslatomra elmentünk Pipivel az IKEA-ba. Először is ettünk egy-egy sütit, majd vettünk Petinek egy sátrat az ágyára (ez nem volt tervben, de jól nézett ki), Palikának egy montessori tornyot (no jó, ezt Peti akarta nagyon, én meg rábólitottam, pedig ez sem volt tervben), majd lesétáltunk a földszintre, ahol végre felkaptuk a három hokedlit, amiért tulajdonképp mentünk. (Csináltak egy új egérutat, nagyon durva, amikor lejössz a lépcsőkön az emeletről, ahol a berendezett helyiségek vannak, nem kell átvágnod a Piactéren, hanem egyből a pénztárakhoz juthatsz, pontosabban a sok-sok Salgó polcos részhez, ami kb három méterre van a pénztáraktól. Elég hamar végeztünk, na, T. rühell az IKEA-ban tötyörögni, én ellenék, de inkább húzunk mindig haza, mert kevésbé vágyom a nézelődésre, mint arra, hogy ne kelljen hallgatni a morgolódását.) A hokedlikre egyébként azért volt szükségünk, mert T. megelégelte, hogy sosem tudunk mind a négyen egyszerre asztalhoz ülni a konyhában, úgyhogy a lakás két egyforma asztalát (a konyhaasztalt meg a nappaliban lévő "pakoljunk rá minden szart" asztalt) egyesitette, de hogy azért valamennyire mégis elférjünk a konyhában egy ekkora nagy asztal mellett, a behemót fekete támlás székeket (egy kivételével, amin Paja ül) felvitte a padlásra és ezek helyére jöttek a csinos kis hokedlik, amik könnyedén az asztal alá tolhatók és igy nem vesznek el helyet az amúgy nem túl tágas kis konyhácskánkból. Amig este T. az új étkezőasztalunkat eszkábálta Petivel, mi Anyuval és Palikával elmentünk még egy utolsót sétálni a sötétben a környéken és hát sajnos mondhatjuk, hogy ennyi volt Anyu mostani ittléte, hiszen másnap, szerdán a hajnali 6.15-ös géppel már repült is haza.
Hááááát. Jó volt, jó volt, de azért nem ez volt Anyu legjobb, legsikeresebb látogatása, ez nyilvánvaló. Innen már csak felfelé vezet út szerintem. Ámen.