Ja, azt meg nem is irtam, hogy tegnap reggel Anyu elszállt (még csak tegnap reggel! durva, mintha itt sem lett volna...), délelőtt ugye könyvtáraztunk, délután meg jött Mónika, mi meg T-vel elmentünk egy pubba, hogy bepótoljuk az Arturos beszélgetős-iszogatós estét. Fél 7-től 8-ig kocsmáztunk, T. egy pint Bulmers-t, én meg egy fél pint Bulmers ittam - hiába, egyikünk sem az az alkoholista tipus... Az este itt-ott kissé awkward volt, érezhető volt a feszültség közöttük, meg is állapitottuk, hogy no jó, náluk mi még kicsit jobban állunk talán, mert mi még nem állunk készen arra, hogy megfojtsuk egymást egy kanál vizben. Mindenesetre beszélgettünk, ők csipkedték egymást és megbeszéltük, hogy jövő héten velük ugyanitt - hiszen hozzánk Mónika heti kétszer tud jönni, náluk meg per pillanat itt van az egyik nagyszülő, úgyhogy kicsit szabadabbak, mint máskor. (Mondjuk az a vicc, hogy annak ellenére, hogy dolgozik és Artur azért nagyon durván átveszi a gyerekeket és a háztartást is, Gyöngyi érezhetően kivan attól, hogy a lányok hogy elvették a szabadságát és vágyik rá, hogy több szabadideje legyen... Ezzel nem azt mondom, hogy én mindig elégedett vagyok a helyzetemmel, sőt, de basszus, én most úgy érzem, ha napi 8-10 órában nem látnám a gyerekeim, tuti nem vágynék még heti 2-3 óránál több me-time-ra vagy szabadságra. Az igazat megvallva, mikor hazaérek a heti egy-kétszeri 2 órás kis kimenőm után, úgy szoritom Palikát, mintha sosem akarnám elengedni. El sem tudom képzelni, hogy birnék heti 5 napot reggel 7től este 6-ig nélkülük tölteni és egy szabad esténél többre vágyni. No neeeem...)