Tegnap amúgy T. szabin volt, igy délelőtt elmehetettem egy welfare office-ba, mert találtam egy honlapot, ami tele van nekem való munkákkal (értsd irodai, de pszichohoz kapcsolódó állások), de azt olvastam, ezek nem "nyitott" helyek, nem mindenkinek szólnak, érdeklődjek a helyi welfare-nél... No most az egy dolog, hogy a helyi iroda az isten háta mögött van, Dublin 8-ban (a St Stephen's Green-nél is van egy iroda, ami 25 perc gyalog, de neeem, nem az a velünk foglalkozó hely ám, bumlizzunk csak át a városon nyugodtan suttyólandbe, amit nagyjából úgy kell elképzelni, mint egy szűk nyolcadik kerületet, nulla parkolóhellyel, iszonyat keskeny utakkal, mindjárt-leütnek-feelinggel), de ráadásul kiderült, hogy óóóó, hát azok az állások / tanfolyamok a munkanélküli segélyen élőknek vannak fenntartva és hogy én kaphatnék-e ilyet? Hát hahaha, biztos viccelek, hát akinek a férje a Google-ban dolgozik, az tuti nem kap semmit, ha a feje tetejére áll, akkor sem. Komolyan én úgy berágtam, hogy azt hittem a nőre boritom az asztalt. Meg sem kérdezte, milyen pozicióban van a Cégnél a kedves férjem. Hogy nem temp-e, hogy nem gyakornok-e, hogy mit tudom én. Egyből kivágott, mint a macskát szarni. Hiába mondtam, hogy mi annak az értelme, hogy aki kap munkanélküli segélyt, az mehet mindenféle ingyen tanfolyamra, miközben fizetik a gyerekeinek a bölcsit, ovit, plusz elérhetővé válik számára egy rakás izgalmas munka - mig akinek a férje dolgozik, az eláshatja magát, mert ezek közül egyik sem jár neki, hiszen a férje keres? Hát érted. Ha egy valami jár, akkor amiatt húsz másik előnyt is szerzel, ha viszont az az egy nem jár, akkor hello, kizárnak mindenből, oldd meg magad. Nem a munkanélküli segélyt szerettem volna, isten látja lelkem. Hanem a tanfolyamokat, azt a sok normális munkát, amire inkább betanitják az utcáról besétáló népet, hiszen "training is provided" (pl csoportvezetőket keresnek enyhe depresszióban szenvedőkhöz; after school-ba keresnek programszervezőt ilyesmi). Szétdurran az agyam, komolyan.
Ez a kapu is zárva van, remek*.
* Miután kiderült, hogy az áhhhh, nem vesszük mi komolyan a vallást iskolában olyanokat tanitanak a gyerekeknek, hogy Isten teremtette a zöldségeket, a gyümölcsöket, a virágokat, a madarakat
hat, erre nem is talalok szavakat! :O
VálaszTörlésMár most mire. :)
Törlésja,ez a ferjed a google-nel, akkor nem kapsz munkat dolog...
Törlésmellsleg viszont, ha van valami, ami miatt : Mo. nem vonzo, az pont az oktatasi rendszer. zongorazni lehetne a kulonbseget a gyerekek, kulonosen bucka lelkiallapotan, ugy, hogy meg csak ovodas volt. de nagyon filoztam mar neki azon, hogy tuti tovabb rontana az amugy sem rozsas helyzetet az allami iskola. most meg kivirul, boldogan jar, elvezi...
nalam az egyik legfontosabb ok, amiert inkabb krumplit szedek itt pusztakezzel ha ugy alakul, az az iskola, ahogy bannak a gyerekeimmel, ahogy tanulnak, amilyen jol erzik magukat. pedig ez kis ocska bevandorlosuli, es a multkor kifogyott pl wc-papir meg ilyenek...
Ja, nem az, hogy nem kapok munkát, hanem hogy nem kapok munkanélküli segélyt és igy elesem az ő állásajánlataiktól meg tanfolyamjaiktól. Szóval munkát kaphatok, csak ők ebben semmit sem tudnak segiteni. (Ami mondjuk röhej, mert tudom, kik kapnak munkanélkülit... Akik egy szót sem beszélnek angolul pl, csak kijöttek a semmire majd csak lesz alapon és lesnek, hogy jééé, nem elég, ha magyarul beszélek... Igy persze, hogy sehová sem veszik fel őket...)
TörlésA holland iskolákról én is hallottam, hogy jók. Mondjuk szó se róla, az óvónők, tanitónők hozzáállása itt is példás, mindig kedvesek, mosolygósak, segitőkészek, ezzel sosem volt bajom, csak a vallásos körités izélget most... Hogy hát nehogy má'. Mégis csak a mi gyerekünk vagy mi, ne tömjék már hülyeséggel a fejét, amiben mi baromira nem hiszünk. (És ez a szemétség, hogy nincs alternativa: az iskolák 90%-a katolikus. WTF.)
Mondjuk ahogy igy olvaslak, szerintem ti még rácsodálkoztok Magyarország után a "kedvességre", normálisságra, mi ezt már sajnos megszoktuk, ha hazamennénk, tuti jönne egy oltári nagy pofon, hogy jéééézusom, milyenek az emberek. :-/
Szóval itt mondhatom, hogy még soha senki sem oktatott ki, nem szégyenitett meg, nem hozott kellemetlen helyzetbe a viselkedésével. (Oké, udvariatlanok itt is vannak, de mondjuk olyan nincs, hogy pl egy orvos / nővér lecsesszen vmi miatt vagy bunkózzon.)
Én most akkor olvasom Maggiet? nem olvasom Maggiet? vagy ugyanazt a Maggiet olvasom-é?
TörlésVan egy nyitott holland blogja is, arra gondolsz?
TörlésNem... Akkor én valahol lemaradtam, vagy kiesett valami a fejemből. Csak pislogok itt mindig, mikor említed, hogy te ezt honnét veszed, hát hetek óta nem írt, akkor is a csótányokról. :-D
TörlésMost melyikre gondolsz, hogy úgy érzem, rácsodálkozik, hogy milyen jófejek a hollandok? :D Azt csak úgy kikövetkeztetem a sorok közül. :P
TörlésMár többször éreztem úgy, hogy nem ugyanazt a Maggiet olvassuk. S nekem a nyílt blogja nincs is meg...
TörlésSzerintem nem baj, ha belinkelem: http://alles-goed.blogspot.ie/
Törléslol, hahaha, legviccesebb thread a blogomrol ever! :-D
Törlésszoval nincs kedvem egyiket sem irni eppen... ugyis minden csak az allaskeresesi kudarcaimrol szolna.
Legalabb nem ereznem magam egyedul és motivalatlanul. :p
TörlésKöszönöm! De közben kiszolgáltam magam... :-D
TörlésDöbb! és a másikon is Döbb!
VálaszTörlésÉn ledöbbenni járok hozzád basszus!
Remek. :D
Törlés