Nagyon vicces, linkedinen (ahol harminciksz ismerősöm van, akik közül húsznak esküszöm a nevét sem hallottam még, nem is értem, hogy kerülnek az oldalamra, de a többiekkel sem vagyunk puszipajtások) irt egy volt tanárom, akihez egy féléven át jártam egy szemináriumra, hogy vegyem fel, ha emlékszem rá. Én. Diákként. Egy tanárra. Ez nem forditva szokott lenni? Azóta töröm az agyam, hogy találhatott meg haha, nincs közös ismerősünk az oldalon és facebookon sincs fenn, megnéztem.
Hm. Annak idején (2003-ban!) kicsit tetszett is, elvégre akkor minden férfi pszichológus tetszett, még arra is emlékszem, hogy pont 10 évvel idősebb, hiszen ő is januári (amikor vizsgáztam nála, beléptem az ajtón és beirta az ötöst, ejjj, az órai munkámat értékelve igy (szó se róla, rajtam kivül kb senki sem tanult óráról-órára) és a vizsga további részében csak úgy beszélgettünk, kérdezgetett mindenféléről (pl hogy mennyire komoly ez T.-vel, jézusom, most hogy igy belegondolok, ez milyen már), majd tűpontosan rávilágitott arra, hogy erősen passziv-agressziv a viselkedésem - valóban, ez máig igy van - és szépen elbúcsúztunk) és igy most, hogy kiszámoltam, hogy 46 éves (!) szinte hányingerem van, hogy elszaladt az élet. Nagyon durva.