No szóval akkor a karácsony.
Idén először ugye 25-én reggelre hozta meg Santa az ajándékokat, ami egyrészt jó volt, mert nem őrültünk meg 24-én a rengeteg tennivalótól, másrészt rossz volt, mert én 34 karácsonyon át 24-én este éltem át az ajándékozás örömét és igy valahogy fura, sánta volt az egész. (Idén amúgy is nulla, de nulla ünnepi hangulatom volt az istentelen időjárás miatt, amiatt, hogy nem tudtunk ráhangolódni az ünnepekre egy kis téli sétával, vásározással, mert november óta be voltunk zárva jó formán (és különben is, a rádiókban sem szóltak karácsonyi számok, lehet, hogy ez már a vég kezdete, a végtelen politikai korrektségnek köszöhetően? kétszer hallottam a Fairytale of Christmas-t, egyszer meg a Driving home for Christmas-t és hello), no szóval a lényeg a lényeg, hiába igyekeztünk a végén, számomra ez a karácsony kissé foghijas lett, el is határoztam, hogy 2016 karácsonyát újra otthon töltjük, mert elegem van a külföldön ünneplésből, ez volt a 8. karácsonyunk Dublinban és bevallom, nagyon unom, hogy sosincs igazi tél, nincs se fagy, se hó, se száraz hideg, nincsenek értelmes karácsonyi vásárok meg programok, minden ebéd, vacsora, desszert megfőzése - megsütése az én dolgom és felelősségem és különben is, utálok Skype-on keresztül boldog ünnepeket kivánni a saját szüleimnek, akiknek gondolom már nem nagyon lesz 20 karácsonyuk az életben... Egyelőre még nem tudom, hogy fogjuk tudni megvalósitani, de én idén Haza Akarok Menni karácsonykor és punktum. Haza KELL mennem. Érzem. Ez van.)
Na tehát 25-e reggel. A fiúk értelmes időben keltek (nem is tudom, hogy csinálták), 8 körül ébredt mindenki, mi is. Peti azonnal kirohant a fához és indiánüvöltéssel nyugtázta, hogy járt nálunk Santa, Palika pedig teljes lelki nyugalommal ült le a TV elé, mintha mi sem történt volna. (Csúnyán TV függő lett szegény, nem is értem, megtanulta bekapcsolni és néz bármit, ami elé kerül. Természetesen próbálom limitálni a képernyő időt, de iszonyú nehéz. Szegény én.) Mivel reggeliről szó sem eshetett, gyorsan felöltöztettem a fiúcskákat az előre kikészitett kis ruhácskáikba, majd mi is levedlettük a pizsiket (jövőre talán veszünk új pizsamákat, ha 25-én ajándékozunk, bár még mindig nagyon fura nekem ez a pizsis karácsony) és kezdődhetett a buli. Peti azonnal rácsapott a legnagyobb dobozra és igaza volt, abban volt a Lego-ja. Hiába próbáltuk csititgatni, hogy nézze meg, hátha van más is, nem hallott, nem látott, rohant az ollóért a konyhába és azonnal nekikezdett az épitkezésnek. A bontogatásra végre Pajika is felfigyelt és innentől hálistennek ő is benne volt a buliban: lelkesen tépett fel minden csomagolást, ami csak elé került. (Az, hogy mi van a dobozokban, baromira nem izgatta, haha.) A délelőtt tehát extatikus kettősségben telt: egyrészt el sem hagytuk a nappalit, másrészt vibrált az izgalom a levegőben - főleg Pipinek köszönhetően. Összefoglalásképp: A Lego mellett kapott végül egy távirányitós vonatot (ami a fasinekhez illeszkedik), egy kis kilövőkét és Palikával közösen egy nagy gyurmakészletet meg gumis ujjbábokat. Palika a gyurmakészlet mellett kapott egy alvós és gügyögős babát (Peti elnevezte Hasliának - no comment), egy kis kilővőt, mint Peti, illetve egy szétszedhető favonatot. (Bőven elég volt ennyi aji, sőőőőt.) Bár T. ajándékait idén igen későn ötöltem ki, végül neki is elég sok minden összegyűlt: kapott egy Lee Cooper kapucnis felsőt (kicsi lett, óóó), egy M&S pulcsit, egy kártyatrükkös varázsdobozt, három dobálható labdát (juggling ball - mi ez magyarul), egy parfümöt, egy kis falinaptárat (no jó, ez közös), három IKEAs képkeretet (na jó, ez is közös), egy szinező könyvet (Secret Garden) meg egy nagy csomag ehhez illő szinesceruzát (amik sajnos elég halványak, de nem mertem filctollakat rendelni, mig nem láttam, milyen vastagok a szinező lapjai...). Ja, meg Petivel csináltunk neki két bögrét is, az egyikre Peti, a másikra az én rajzom került, nagyon vicces, igazán eredeti vagyok, de tényleg. (Nem.) Ami engem illet, én tőle kaptam két felsőt (pólót magyarul), egy kis naptárat, egy koncertjegyet (február 26 - Postmodern Jukebox - jeeeeeee (hogy ki vigyáz a gyerekekre, azt nem tudom, jaj)) meg egy romantikus rendszervakut. Hurrá. (Azt mondtam, hogy Mikulásra kaptam egy online fotós tanfolyamot? Hehe. Királyság.)
Na tehát a délelőtt az ajándékokkal telt, igaz, mig a többiek játszottak, én beosontam (szokás szerint) a konyhába összedobni valami ebédet. Hogy milyen levest csináltam, arra nem emlékszem, az viszont tuti, hogy a második rántott hús lett. A délután - köszönhetően a már megszokott remek időjárásnak - csendesen és békésen telt, annál is inkább, mert hirtelen csak egy gyerekünk lett, Peti ugyanis onnantól, hogy megkapta a Legot, eltűnt a balfenéken, ebédnél láttam húsz percre, de ettől eltekintve végestelen-végig megátalkodottan épitett szerencsétlen, mint valami Hoffer Józsi. (Ha a családunk valaha kitermel egy Steve Jobs-ot, akkor az tuti, hogy Peti lesz. Csak mondom.) A nap tehát nyugiban, lassacskán telt és este kissé rezignáltan állapitottam meg, hogy hát no, ez a karácsony is elmúlt.