Peti áll az ablakban, várja Mónikát:

- Miért ir itt mindenki?
- Mert ez Irország. 
- És mit keresünk mi itt?
- Ööööö... Itt élünk. 
...
- És nem baj ha azt hiszem, hogy nem itt élünk?

Hát igy vagyunk. Petinek meggyőződése amúgy, hogy Palika ir lesz, azért nem beszél még magyarul...

Mellesleg meg titokban LLL tanácsadó is, mikor arról tárgyaltunk, hogy Dev más, mint a többi gyerek, már születése óta, akkor arra a következtetésre jutott, hogy biztosan babakorában nem tejet kapott, hanem valami mást. Hümm.

Palika megtanult ki-bemászni a kiságyba, ami megdöbbentő, mert Peti sem tud kimászni, ha bemászik.

És a hétvége.
Pénteken délelőtt Pajával elautóztunk a Spraoi-ba. Ja és hoppá, Peti keltett, hogy esik a hó... Mondjuk ez túlzás volt amúgy, inkább havas eső tombolt, de tény, hogy volt pár fehér esőcseppünk. Természetesen a földre érve a fehér cseppek azonnal esővé változtak, szó sem volt fehér márciusról, de Peti azért lelkesen kiabálta végig a házat, hogy havazik, havazik! (Szegény...) No szóval Spraoi. Ez egy játszóház Dublin 12-ben, fél órányi autóútra. Egyszer már jártunk itt, mikor Peti olyan 1,5-2 éves volt, akkor nem volt egy nagy szám és hát na, most sem az. A vicc az volt, hogy 10-11 között mi voltunk az egyedüli látogatók, kongott az egész az ürességtől, negyed óra után azon gondolkoztam, induljunk-e haza vagy sem, mert Palika kb 10 perc után megunta a baby area-t, a nagy playframe-re meg persze nem akartam felengedni, hát na, mégis csak csak 2 éves és az 5 éven felülieknek van hivatalosan. Végül 11 körül befutott még 3-4 család, ekkor Mr. Szociális belendült, innentől meg alig akart hazajönni. Elképesztő amúgy Palikán mennyire látszik, hogy második gyerek, azonnal játszani kezd ismeretlenekkel, gondolkodás nélkül. Ő sem az a letámadós / ölelkezős tipus azért, ha valaki rátapad, akkor az elől menekül, udvarias, tartózkodó, mindenkit előre enged sorbanállásnál, de ha valaki szimpatikus neki, akkor simán kapcsolódik hozzá, most is volt egy kisfiú, akivel boldogan, egymásra nevetve fürdőztek a labdás medencében, sőt, a végén kacagva kergetőztek is, nagyon cuki volt az egész. Peti, első gyerekként soha nem csinált hasonlót, még 3-3,5 évesen is furcsán nézett minden gyerekre, igaz, azóta behozta a lemaradását, sokat fejlődött szociálisan nagyon, látványosan kinyilt. Nem tudom, ez a társaság (ovi, majd iskola) hatása-e vagy azé, hogy lett egy testvére, esetleg mindenképp megérett volna a barátkozásra... Na a lényeg, hogy Palika szivet melengetően társasági lény. Hogy visszatérjek: Fél 1re értünk haza a játszóházból, majd zuhogó esőben hazahoztuk Pipit (hogy gyűlölöm ezt, hogy gyűlölöm, ott állni az eresz nélküli udvaron a hulla álmos és nyűgös tesóval és várni, hogy észrevegyen a tanár és kiküldje a hozzád tartozó gyereket, báááááá...). Az este hosszú volt, T. ugyanis 8 előtt pár perccel érkezett, mert bevállalta, hogy a Cégnél portrékat készit: 140 valahány embert fotózott le 2,5 óra alatt... (Már csak ez hiányzott neki, tényleg... Eleve kezdenek összecsapni a feje fölött a hullámok, mert nem volt szó arról, hogy hazautazik ő is 10 napra, igy őrület van most benn munka-ügyileg és akkor még van egy ilyen "kis" pluszmunka is... Szerintem vagy 2 hétig minden este ezeket a képeket fogja retusálni... Hát 600 képről van szó...) 
Ma, szombaton végre jó időnk és szép napunk volt: délelőtt a Marlay Parkban voltunk (aka Hosszú Csúszdás játszótér), majd délután, miután megjött a Tescos bácsi, még sétáltunk is a környéken egyet, olyan szépen sütött a nap és olyan D vitamin hiányunk volt. Most T. pingpongozni van, lassan éjfél, hamarosan gondolom hazaér, én pedig mehetek végre feküdni, hurrá.
Hogy holnap mit csinálunk, az még talány.

Hétfőnél folytatom hát, ami már ez a hét, hurrá, haladok.
Mivel szinte egész nap ömlött az eső, programilag meg voltunk lőve keményen. Zavart kissé, hogy Anyut nem tudom semmilyen szép helyre elvinni soha a szar idő és a sok egyéb program miatt, de megbeszéltük, hogy 9 nap tulajdonképp semmire sem elég, máskor ugye minimum két hétre jön és annyi idő alatt azért könnyebb egy-két szép kirándulást beiktatni, mint igy. (Arról nem beszélve, hogy a hétvége ugye ki is esett egy az egyben a tanfolyam miatt.) No szóval mivel más ötletem nem volt délelőttre, miután tudom, hogy imádja a tengert, kivittem Poolbegre, hogy szivjon egy kis sós levegőt, még ha csak az autó letekert ablakán keresztül is... Nem töltöttünk sok időt kinn (Palika azért nem igazán értékeli már / még az ilyen programokat haha), úgyhogy miután még csak 11 óra volt, mire hazaértünk, kidobtam őket a kapuban, én meg hajtottam tovább a Tescoba, hogy legalább a vásárlást kipipáljam. Este fél 7re mentem a harmadik Aware training-re (közben azon filóztam, mi az istenért kezdtem én most el ezt a kettőt (plusz a fotós tanfolyamot) egyszerre, pontosabban mi a francért nem tudtam legalább az egyiket pár éve elkezdeni)... Ez az alkalom most jó volt, jót tett a hétvégi gyorstalpaló angol, már nem éreztem olyan hülyének magam, mint az első két trainingen és végre úgy éreztem, menni fog ez, csak időt kell adnom magamnak. Negyed 10-re értem haza, ágyba a szokásos fél 1 körül kerültem, de legalább már Paja nem keltett fel éjjel, csak egyszer 4 körül, mert át akart jönni az ágyamba. (Jó ideje ez a menetrend: negyed 10 körül elalszik a kiságyban, majd 1 és 4 között valamikor szól, hogy vegyem magam mellé és alszunk 7-ig hol úgy, mint a bot, hol úgy, mint a ringlispil, még nem tudtam kitalálni, mitől függően.)
Kedden délelőtt sütött a nap és csak szemerkélt az eső, igy Anyut beküldtem a városba mászkálni, én meg feledve a papirpoharat elvonszoltam magam a Pandába Palikával. Negyed 1 körül indultunk haza, elég is volt. Mire hazaértünk, Anyu már otthon volt, nem nyűgözte le a város túlzottan hehe. Délután, suli után felkerekedtünk Pipivel és elmentünk a Pirates Village-be a világ végére. Szegénykém roppantul élvezte a külön programot, semmi gond nem volt vele, ugrált, mint egy kis majom szana-szét, én pedig megállapitottam, hogy valóban jó a mozgása, úgy mászott fel a szinte függőleges falon, mint a gyik. Annyit ugra-bugrált csórikám, hogy hazafelé a kocsiban elbóbiskolt, pedig ilyenre vagy 1,5 éve nem került sor... Mondjuk tényleg meg sem állt a játszóházban egy percre sem, de hát akkor is.
Szerdára Anyunak különleges programot eszeltem ki: bár T. húzta a száját rendesen, azért rábeszéltem, hogy vigye be Anyut a Céghez egy órácskára. (Szegény ezredszer járt nálunk és még sosem vittük be, nem volt ez már állapot.) Ebédet persze most sem kapott, mert T. csak egy órára ért rá, de sebaj, legalább már bejutott a biztonsági kapukon belülre. Mig Anyu T.vel nézelődött, én Palikával az Irishtown-os játszón múlattam az időt (iszonyú hideg volt), majd miután kockává fagytunk vettem egy kis sarki kávézóban egy sütit meg egy latte-t és beálltam a Cég elé, hogy ha Anyu végez hazavihessem, mert persze időközben az eső is elkezdett esni... Anyu fél 12-kor ki is jött, ekkor még kivittem őt a Poolbegre szivni egy kis tengeri levegőt (megint esett, mint legutóbb, hehe, ez egy ilyen ittlét volt), majd negyed 1 körül értünk haza. Ezen a napon sajnos komoly kaka-gonddal küzdöttünk: szegény Palika küzdött, mint a kutya, olyan szorulása volt, hogy hihetetlen... (Petinél is kb ekkor kezdődött a vészes szorulásos időszak és kb 4 éves koráig tartott... A baj az, hogy Paja iszik eleget, eszik elég rostosat, egyszerűen nem akar kakilni, látszik rajta, hogy ha kéne, nem nyom, hanem csak visszatart állva és közben persze üvölt... Totál gáz, nem tudom hogy győzzem meg arról, hogy ez nem jó módszer, most mégis hogy érvelsz egy két évesnek? Mondjuk vigasztal, hogy Pipi is gyönyörűen kinőtte ezt a problémát, szóval szervi gond szerintem nincs itt, csak épp roppant kellemetlen a dolog és nagyon sajnálom ilyenkor...) Este egyébként mivel ez volt az utolsó segitséges napunk, T-vel elmentünk a Starbucks-ba inni egy teát meg enni egy cinnamon swirl-t, de nem maradtunk sokáig, kb egy órára léptem csak le, 6-kor indultam itthonról, 7-kor már be is léptünk az ajtón. Lefekvésig egyébként az Aware házimat csináltam megint, hiába no, szorgalmas vagyok, ennyike.
Csütörtökön Anyu már készülődött haza, de azért délelőtt még volt egy nagy programunk: elautóztunk Bray-be kavicsozni meg játszóterezni. Mivel ezúttal nem fagyiztunk, elég hátul álltunk meg, igy csak pár száz méter volt a kávézó, ahová Anyut mindig meghivom, ha Bray-ben járunk. Most sem volt ez másképp: ugyan Paja miatt sokat mondok, ha 10 percig ülhettünk, de azért ittunk egy-egy kávét és ettünk egy scone-t hárman, majd indultunk is haza, mert Pipiért ugye fél 2re el kellett menni. A délután már várakozással telt, mikor mehet már végre Anyu a reptérre, (ezek az utolsó órák mindig olyan nehezen telnek), majd 4.40-kor elindult szegény az Aircoach-hoz, ami 4.57-kor meg is érkezett és indult el a reptér felé. Az este nem telt persze eseménytelenül: Anyu negyed 7kor irt egy smst, hogy még a városban araszolnak. (Hivatalosan 35-45 perc az út a repülőtérig tőlünk, szóval legkésőbb fél-háromnegyed 6-ra ki kellett volna érniük...) Totál bepánikoltam, nagyon sajnáltam szegényt, mihez kezd most, oké, előfordul az ilyen, de mindenféle nyelvismeret nélkül ülni egy buszon, ami szinte áll, azért kemény... Persze T. kiment volna érte és visszahozza, ha lekési a gépet, de hát akkor is... A gép 7.55kor indult, azt mondja negyed 8-kor érkeztek meg a reptérre... 2 és negyed órán át ült a buszon, azon aggódva, hogy lekési a hazautat. Mázli, hogy nem volt csomagja, igy nem kellett a feladásnál sorbanállnia, de a biztonsági kapukon igy is át kellett ugye mennie és az is idő. Utolsóként szállt fel a gépre szegény, persze a lényeg, hogy elérte, no de hogy... Mint kiderült később, egy teherautó felgyulladt az alagútból kifelé menet és valószinűleg emiatt volt a dugó. (Mondjuk ezt nem értem, ha a Ferihegyi gyorsforgalmin beszorul egy kamion a felüljáró alá, attól a Moszkván még nincs dugó, de mindegy.) Ilyen kalandosra sikerült hát a csütörtök, mit ne mondjak, lehetett volna szebb befejezése is ennek a látogatásnak.   

Bahh, múlt keddnél fejeztem be, még élek.
Anyu megjött kedd este, 8 körül. A gyerekek épp túlvoltak a fürdésen, az ablakban lógtak, hogy nézzék, jön-e már a Mama, mikor Anyu belépett a bejárati ajtón és ezek a kis majmok meg észre sem vették. Az este örömködéssel telt, hurrá, hurrá, de ehhez képest egész jól, már fél 10 körül elaludt mindkét gyerek. Palika éjszaka 2 órán át fenn volt, mert folyton köhögött, pedig este még VapoRub-bal is bekentem a talpát, de amint a mellékelt ábra mutatja, szart sem ért.
Szerdán délelőtt belecsaptunk a lecsóba: elvittem Pipit a suliba, leadtam a Cake Sale-re szánt citromos muffint (jut eszembe a dobozt még nem kaptam vissza), majd beugrottam a Tescoba vásárolni. Negyed 10re értem haza, akkor felkaptam Anyut és Palikát és elmentünk a People's Parkba játszóterezni meg enni egy muffint. Délután nem kellett Pipiért mennünk a sulihoz, mert Hugo anyukájával már jó ideje megbeszéltük, hogy szerdán playdate-jük lesz a fiúknak: ő hazaviszi Petit is magukhoz és majd csak hozzájuk kell mennem érte 4 után. Nem mondom, hogy nem paráztam, hogy fog ez menni, nem akarják-e Pipi veséjét vagy mit tudom én, de nem akartam paramaminak tűnni, igy persze rábólitottam, hogy oké, vigyék csak haza Petit és én majd elhozom, ha megunták a játékot. (Az ügyet bonyolitotta, hogy délelőtt irt Vicki, Hugo anyukája, hogy becsipődött a dereka és mi lenne, ha az anyja vinné haza Petiéket... Őőőő... No itt már igazán bizonytalankodtam, jó ötlet-e ez az egész, de úgy ragaszkodott hozzá, hogy maradjon minden a megbeszéltek szerint a gyerekek miatt, hogy nem tiltakoztam. Igy esett, hogy Petit Hugo nagymamája vitte haza haha.) Mig Pipi playdate-n volt, Paja aludt, én az Aware leckém egy részét csináltam, hogy azzal is haladjak valamennyire. 4 körül mentem Petiért Hugóékhoz, épp trambulinoztak, mikor odaértem és úgy tűnt, jól szórakoznak. Vickit nem láttam, állitólag fenn volt a szobájában végig, a kölyköket (Petit meg az ő négy sajátjukat) pedig Hugo apja és nagymamája felügyelték... Khm... No mindegy, túléltük, bár kissé aggódtam, hogy lesz ez, mint lesz ez, de a lényeg, hogy a gyerekek jól érezték magukat. Este mindkét gyerek (úgy értem Peti is és Paja is) úgy dőltek az ágyba, mint egy-egy lisztes zsák, hiába, rengeteg volt az inger: Anyu megjött, Cake Sale, playdate... Éjjel Paja megint köhögött két órán át, 3-5ig fenn voltunk, én átálltam élőhulla üzemmódra és repesve vártam a péntek fél 5-öt, amikorra is időpontot kaptunk a GP-től. (Napközben amúgy egyet sem köhintett Pál, ezért nem is aggódtam nagyon, hogy komoly baja van, mindig éjszaka kezdett rá a köhögésre, de ügyeletre meg hajnali 4kor nem fogom elvinni...)
Csütörtökön T. kivett fél szabadnapot és miután Pipi elment suliba, mi leléptünk a Nutgrove-ba étkészletet venni, mert a régi már ütött-kopott volt és úgy éreztük, ez igy nem mehet tovább. Végigjártuk az összes lehetséges üzletet a Homestore & More-tól kezdve a Dunnes-ig, de a szép tányérok vagy aranyáron voltak vagy nem voltak mikrózhatók. Hogy valami jó is legyen a napban, beültünk enni egy-egy sütit a Nutgrove közepére (hiba volt, nem volt olyan jó egyik süti sem), majd T-nek beugrott, hogy hopp, hát itt az Argos, meg kéne ott is nézni, mi van tányér fronton. Nos. Ez jó ötletnek bizonyult, mert 10 perc múlva már a kezünkben volt az új étkészletünk, ami kemény €13 volt, mert épp féláron dobták utánunk... Hurrá. Délután T. bement dolgozni, én pedig Pipivel fél 3kor elindultam egy tornafoglalkozásra, amit egy magyar csaj tartott Dun Laoghaire-ben. (Rendszeresen tartja, de máskor sajnos nem tudunk menni, mert Palika 2 után alszik el a sulikör miatt, fél 3kor nem ébreszthetem fel, hogy no menjünk...) No mindenestre igy jól kijött, hogy Anyu itt volt, ő vigyázta Palika álmát, mi pedig Petivel mehettünk sportolni. Jó kis mozgásos óra volt, olyan igazi alsós tesis, labdázós, ugrálós, futkározós, Peti nagyon élvezte. A tanár agyon dicsérte Pipit, milyen nagyszerű a mozgása, milyen szuper szófogadó, kooperáló, milyen ügyesen megérti és követi az utasitásokat, dagadt is a mellem rendesen, főleg, miután kifejtette, hogy roppantul örülne, ha minden gyerek ilyen lenne, mint Peti, mert öröm és boldogság vele dolgozni. (Haha látná itthon... De egyébként tudom, hogy ilyen, a suliban is szuperlativuszokban beszélnek róla, milyen nagyszerű, tökéletes, wow, akinek minden megy elsőre, akit nem kell nógatni, aki benne van minden buliban.) Fél 5re értünk haza, ekkor nekiálltam befejezni az Aware leckémet, mert péntek délig át kellett küldenem, majd az este a szokásos ütemben zajlott. (Igen, az éjszaka is... Brrrr...)
Pénteken délelőtt mivel sütött a nap, Anyuval és Palikával elmentünk Seapointhoz megfagyni kavicsot dobálni, hátha jót tesz Paja tüdejének a sós tengeri levegő. Mire elsétáltunk a móló (?) végére, sajnos csöpögni kezdett az eső, úgyhogy iparkodhattunk is vissza a kocsihoz, szuper volt, mit ne mondjak... Mire felértünk a parkolóig, kissé eláztunk, hát igy kell-e... Délután Paja alvás ideje alatt én is aludtam, mert úgy éreztem, a végemet járom, majd fél 5kor végre eljutottunk a GP-hez: Palika kapott antibiotikumot (fingom sincs, miért, ő tudja), továbbra is puffolnunk kell naponta 2x 2 hétig és megint felirta a doki a szteroidos tablettákat, amik legutóbb is segitettek. A köhögésre amúgy most is ugyanazt mondta a doki, mint múltkor: hörgőprobléma ez és az asztma sem zárható ki. (Tovább persze sehová sem küldött, nem is értem, mindig megjegyzi, hogy olyan, mintha asztmás lenne, de persze ez nem biztos, de annyi esze nincs, hogy beutaljon egy szakemberhez...) Mindenesetre okosabbak sokkal nem lettünk, de legalább a tablettákat megkaptuk, amiben minden bizodalmam nyugodott. Estére koncertjegyünk volt, a Postmodern Jukebox koncertre kaptam még karácsonykor jegyet T-től, de mivel ő is erőteljesen kezdett lepukkanni (folyt az orra és a feje meg a szemei is), fájó szivvel úgy döntöttünk, nem kockáztatunk és végül nem mentünk el, mert úgy éreztük, nem szabad túlhúznunk a húrt, tekintve, hogy vészesen közelit március 4-e... (A két jegy €80 volt, ennyit dobtunk ki az ablakon sajnos, pontosabban csak €50-et, mert az utolsó pillanatban eladtam őket €30-ért (tényleg az utolsó pillanatban: fél 9kor kezdődött a koncert, 7-kor hirdettem meg és 8-ra jött a jegyekért egy csaj... aki mellesleg látásból ismert is, mert alatta jártam a gimiben két évvel... őőőő... nekem nem rémlett... kicsi a világ, mi?)) Este rendeltünk egy búfelejtő pizzát, majd szokásosan éjfél körül feküdtünk.
Ami a hétvégét illeti, szombaton reggel negyed 9-kor indultam Tallaght-ba a coach képzés első alkalmára. Fél óra alatt kiértem, száguldottam, mint annak a rendje, hiába, szombaton 9 előtt nincs még egy hülye, aki Dublin utcáin autózik. A képzésen 22-en vagyunk, ebből 9 nem ir (hurrá, fostam, hogy én leszek az egyetlen külföldi, de neeeem, van egy brazil, egy szlovák, egy angol, három spanyol, egy indiai talán meg egy portugál rajtam kivül hehe). Egyelőre nem tudom eldönteni, jó-e, hasznos-e ez a tanfolyam vagy sem, ha beadom az assignmenteket és elfogadják, lesz egy papirom, ez szuper, de nagyon bizom benne, hogy emellett hasznos gyakorlati tudást is szerzek majd, nem csak egy nagy lufit, mint az egyetemen. 9-től 5ig tartott a képzés: 11kor volt egy negyed órás szünet, 1-2 között pedig egy hosszabb ebédszünet, de ettől eltekintve végig ott ültünk és figyeltünk. (Elég nehezemre esett, bevallom, azt hittem, leszakadnak a térdeim, mire 5 óra lett...) Fél 6ra értem haza, itthon minden rendben volt, igaz, Anyu miatt most könnyitett volt T. pályája, egyelőre el sem tudom képzelni, mihez kezd majd, ha egyedül lesz a két gyerekkel két teljes napig...
A vasárnap hasonlóan telt, mint a szombat, én negyed 9kor leléptem és csak fél 6ra értem haza, a kettő között pedig én tanultam, a többiek meg a túlélésre játszottak. Mikor hazaértem, a hangulat igen feszült volt, mert T. elvitte Petit lángosozni Blackrock-ba és hát nem túl jól sült el a Dartozás: Peti szófogadatlankodott, hangoskodott stb stb stb. Peti mellett amúgy Paja is nehéz dió volt állitólag egész hétvégén: mindenért sipákolt, roppant irritativ volt és egyébként is, nehéz volt vele az élet, mint olyan. T. meggyőződése, hogy a szteroidos gyógyszer az oka mindennek, én ebben mondjuk annyira nem vagyok biztos, mert oké, durva mellékhatásai lehetnek a gyógyszernek, de basszus, két napig nem voltam itthon, talán ez is kicsit befolyásolta a hangulatát gondolom... (Arról nem beszélve, hogy khm... Paja ilyen. T. nélkülem még sosem volt vele ennyi időn át... Na mindegy.)
Igy futott hát ki a hét, iszonyat nyüzsgős volt, borzasztóan sűrű és nagyon-nagyon aktiv. Felkelt Pál, hétfővel folytatom, ha megint idejutok.