Hétfőnél folytatom hát, ami már ez a hét, hurrá, haladok.
Mivel szinte egész nap ömlött az eső, programilag meg voltunk lőve keményen. Zavart kissé, hogy Anyut nem tudom semmilyen szép helyre elvinni soha a szar idő és a sok egyéb program miatt, de megbeszéltük, hogy 9 nap tulajdonképp semmire sem elég, máskor ugye minimum két hétre jön és annyi idő alatt azért könnyebb egy-két szép kirándulást beiktatni, mint igy. (Arról nem beszélve, hogy a hétvége ugye ki is esett egy az egyben a tanfolyam miatt.) No szóval mivel más ötletem nem volt délelőttre, miután tudom, hogy imádja a tengert, kivittem Poolbegre, hogy szivjon egy kis sós levegőt, még ha csak az autó letekert ablakán keresztül is... Nem töltöttünk sok időt kinn (Palika azért nem igazán értékeli már / még az ilyen programokat haha), úgyhogy miután még csak 11 óra volt, mire hazaértünk, kidobtam őket a kapuban, én meg hajtottam tovább a Tescoba, hogy legalább a vásárlást kipipáljam. Este fél 7re mentem a harmadik Aware training-re (közben azon filóztam, mi az istenért kezdtem én most el ezt a kettőt (plusz a fotós tanfolyamot) egyszerre, pontosabban mi a francért nem tudtam legalább az egyiket pár éve elkezdeni)... Ez az alkalom most jó volt, jót tett a hétvégi gyorstalpaló angol, már nem éreztem olyan hülyének magam, mint az első két trainingen és végre úgy éreztem, menni fog ez, csak időt kell adnom magamnak. Negyed 10-re értem haza, ágyba a szokásos fél 1 körül kerültem, de legalább már Paja nem keltett fel éjjel, csak egyszer 4 körül, mert át akart jönni az ágyamba. (Jó ideje ez a menetrend: negyed 10 körül elalszik a kiságyban, majd 1 és 4 között valamikor szól, hogy vegyem magam mellé és alszunk 7-ig hol úgy, mint a bot, hol úgy, mint a ringlispil, még nem tudtam kitalálni, mitől függően.)
Kedden délelőtt sütött a nap és csak szemerkélt az eső, igy Anyut beküldtem a városba mászkálni, én meg feledve a papirpoharat elvonszoltam magam a Pandába Palikával. Negyed 1 körül indultunk haza, elég is volt. Mire hazaértünk, Anyu már otthon volt, nem nyűgözte le a város túlzottan hehe. Délután, suli után felkerekedtünk Pipivel és elmentünk a Pirates Village-be a világ végére. Szegénykém roppantul élvezte a külön programot, semmi gond nem volt vele, ugrált, mint egy kis majom szana-szét, én pedig megállapitottam, hogy valóban jó a mozgása, úgy mászott fel a szinte függőleges falon, mint a gyik. Annyit ugra-bugrált csórikám, hogy hazafelé a kocsiban elbóbiskolt, pedig ilyenre vagy 1,5 éve nem került sor... Mondjuk tényleg meg sem állt a játszóházban egy percre sem, de hát akkor is.
Szerdára Anyunak különleges programot eszeltem ki: bár T. húzta a száját rendesen, azért rábeszéltem, hogy vigye be Anyut a Céghez egy órácskára. (Szegény ezredszer járt nálunk és még sosem vittük be, nem volt ez már állapot.) Ebédet persze most sem kapott, mert T. csak egy órára ért rá, de sebaj, legalább már bejutott a biztonsági kapukon belülre. Mig Anyu T.vel nézelődött, én Palikával az Irishtown-os játszón múlattam az időt (iszonyú hideg volt), majd miután kockává fagytunk vettem egy kis sarki kávézóban egy sütit meg egy latte-t és beálltam a Cég elé, hogy ha Anyu végez hazavihessem, mert persze időközben az eső is elkezdett esni... Anyu fél 12-kor ki is jött, ekkor még kivittem őt a Poolbegre szivni egy kis tengeri levegőt (megint esett, mint legutóbb, hehe, ez egy ilyen ittlét volt), majd negyed 1 körül értünk haza. Ezen a napon sajnos komoly kaka-gonddal küzdöttünk: szegény Palika küzdött, mint a kutya, olyan szorulása volt, hogy hihetetlen... (Petinél is kb ekkor kezdődött a vészes szorulásos időszak és kb 4 éves koráig tartott... A baj az, hogy Paja iszik eleget, eszik elég rostosat, egyszerűen nem akar kakilni, látszik rajta, hogy ha kéne, nem nyom, hanem csak visszatart állva és közben persze üvölt... Totál gáz, nem tudom hogy győzzem meg arról, hogy ez nem jó módszer, most mégis hogy érvelsz egy két évesnek? Mondjuk vigasztal, hogy Pipi is gyönyörűen kinőtte ezt a problémát, szóval szervi gond szerintem nincs itt, csak épp roppant kellemetlen a dolog és nagyon sajnálom ilyenkor...) Este egyébként mivel ez volt az utolsó segitséges napunk, T-vel elmentünk a Starbucks-ba inni egy teát meg enni egy cinnamon swirl-t, de nem maradtunk sokáig, kb egy órára léptem csak le, 6-kor indultam itthonról, 7-kor már be is léptünk az ajtón. Lefekvésig egyébként az Aware házimat csináltam megint, hiába no, szorgalmas vagyok, ennyike.
Csütörtökön Anyu már készülődött haza, de azért délelőtt még volt egy nagy programunk: elautóztunk Bray-be kavicsozni meg játszóterezni. Mivel ezúttal nem fagyiztunk, elég hátul álltunk meg, igy csak pár száz méter volt a kávézó, ahová Anyut mindig meghivom, ha Bray-ben járunk. Most sem volt ez másképp: ugyan Paja miatt sokat mondok, ha 10 percig ülhettünk, de azért ittunk egy-egy kávét és ettünk egy scone-t hárman, majd indultunk is haza, mert Pipiért ugye fél 2re el kellett menni. A délután már várakozással telt, mikor mehet már végre Anyu a reptérre, (ezek az utolsó órák mindig olyan nehezen telnek), majd 4.40-kor elindult szegény az Aircoach-hoz, ami 4.57-kor meg is érkezett és indult el a reptér felé. Az este nem telt persze eseménytelenül: Anyu negyed 7kor irt egy smst, hogy még a városban araszolnak. (Hivatalosan 35-45 perc az út a repülőtérig tőlünk, szóval legkésőbb fél-háromnegyed 6-ra ki kellett volna érniük...) Totál bepánikoltam, nagyon sajnáltam szegényt, mihez kezd most, oké, előfordul az ilyen, de mindenféle nyelvismeret nélkül ülni egy buszon, ami szinte áll, azért kemény... Persze T. kiment volna érte és visszahozza, ha lekési a gépet, de hát akkor is... A gép 7.55kor indult, azt mondja negyed 8-kor érkeztek meg a reptérre... 2 és negyed órán át ült a buszon, azon aggódva, hogy lekési a hazautat. Mázli, hogy nem volt csomagja, igy nem kellett a feladásnál sorbanállnia, de a biztonsági kapukon igy is át kellett ugye mennie és az is idő. Utolsóként szállt fel a gépre szegény, persze a lényeg, hogy elérte, no de hogy... Mint kiderült később, egy teherautó felgyulladt az alagútból kifelé menet és valószinűleg emiatt volt a dugó. (Mondjuk ezt nem értem, ha a Ferihegyi gyorsforgalmin beszorul egy kamion a felüljáró alá, attól a Moszkván még nincs dugó, de mindegy.) Ilyen kalandosra sikerült hát a csütörtök, mit ne mondjak, lehetett volna szebb befejezése is ennek a látogatásnak.