Elaludni készül a nyár...

No tehát a fejlemények: Ma voltunk idén utoljára oviban. Tegnap ugye ott hagytam, egy óra múlva visszatértem, de már a kapuban hallottam, hogy ordit. Állitólag on & off sirdogált, mire odaértem 55 perc után már teljes letargiában üvöltött az egyik óvónő ölében... Megbeszéltük, hogy a héten még ott-otthagyom egy-egy órára majd és meglátjuk mi lesz, de mikor ma szépen elbúcsúztunk, kimentem az ajtón, felvettem a kabátom, lementem öt lépcsőfokot, azonnal elkezdett kétségbeesetten kiabálni, hogy anya gyere, anya gyere... Vártam 10-15 percet, hátha abbahagyja, hátha sikerül elterelni a figyelmét, de semmi. Hallottam, hogy próbálkoznak az óvónők, próbálják máshová vinni, próbálják elterelni, semmi nem hatott, sőt, egyre jobban orditott. Úgyhogy vettem egy mély levegőt és felmentem szólni Elaine-nek, hogy itt a vége, én ezt nem csinálom, mert nem látom, mikor lesz képes 5 órát maradni egyedül. Oké, lehet karácsonyig ott maradna 3-4 órát, de most akarom én ezt addig húzni? Megéri három hónapig igy kinlódni minden nap? (Mert kinlódnánk, az tuti, mert fikarcnyit sem lépett előre 14 nap alatt, itt nem lenne olyan, hogy hopp, egyszer csak nem sir.)
Szóval nem, én ezt nem csinálom. Megbeszéltük Elaine-nel, hogy januárban / áprilisban visszatérünk a dologra, mert van ilyen, hogy egy gyerek még nem érett erre a nagy változásra. Én úgy érzem, már szivesen lazitottam volna a láncon, nagyon szeretnék végre-valahára szabad lenni, rengeteg dolgom van, amit igy megint parkolópályára kell állitsak, de ez van. Nagyon ráállok a childminder keresésre, mert minimum 2 szabad délelőttöt mindenképp szeretnék magamnak és Pajának is meg kell kezdenie a fokozatos leválást, nincs mese, mert ha igy haladunk áprilisra sem lesz kész. (Amúgy ég és föld volt ő és a többi gyerek az oviban... A többiek élvezték a társaságot, az új helyet, Palikán ezt egyszer sem láttam. Ha ott voltam és kellett, részt vett a játékban, de amint eltűntem a szeme elől bestresszelt. És mig a többiek 1-2 perc pityergés után belenyugodtak, hogy ez van és elkezdtek játszani; ő nem, neki egyre rosszabb lett, egyre jobban belelovalta magát az elkeseredettségbe. Szóval ez még nem ovi érettség. Bármennyire is szeretném, ha az lenne...)
Hát itt tartunk. (Amiatt amúgy kifejezetten örülök ennek a pár hónap haladéknak, hogy később kezdi el ezt az istenverte mozgáshiányt. Most még januárig játszóterezhetünk, rohangálhatunk délelőttönként kedvünkre. Ezért mondjuk tényleg jó ez a szabadság. Más miatt nem igazán mondjuk, de ez nekem pl kifejezetten fontos, úgyhogy ebből a szempontból hurrá.)
Mivel tök szép idő volt, a könnyes búcsú után hazasétáltunk és miután nálam volt a kocsikulcs, bevetettük magunkat a kocsiba és elmentünk Walkinstown-ba, mert ott ma ingyen lángost osztogattak... Miután nagy nehezen megtaláltuk az Üvegtigrist, kértünk két lángost, amiből az egyiket kapásból meg is ettük, majd tele hassal átmentünk a játszótérre, ahol Paja olyan boldogsággal pörgött-rohangált az eszközök között, hogy a szivem hasadt meg és úgy éreztem, ja, hát ez a megfelelő környezet egy 2,5 évesnek, nem a faasztalkák és a Montessori játékok.
A csúszdán amúgy történt egy cuki: megláttunk egy pókot (?) a csúszda tetejénél, mire Paja teljesen beijedt, fülét-farkát behúzva iszkolt lefelé a lépcsőkön és közben riadtan kérte, hogy hát vigyázz rám! (mert már ilyeneket tud, bezony*).

* A beszéde hihetetlenül meglendült 1-2 hónapja, már kb mindent mond, amit akar, csak sokszor még senki sem érti hehe. De énekelget, mondókázik (teljesen érthetetlenül) és próbálkozik, ami óriási pl a tavaszi beszédszintjéhez képest, amikor még egyes szavakat irogattam, miket mond. Most lazán használja a múlt időt, vannak ragjai is, 2-3-4 szavas mondatokban beszél, az egyetlen probléma, hogy ugye sok hangot nem ejt és ezért sokszor nehéz kitalálni, mégis mit is mond. (De kitalálom, ámuldozom, hogy wow, ilyen bonyolult dolgokat tud már?)