Magyarországi nyaralás Part 3

Hétfőn, július 4én tehát Pipi lement a Nagyival a Balcsira. Mi Pajával az Okmányirodában kezdtünk, mert lejárt az útlevele és úgy döntöttünk egy füst alatt személyit is csináltatunk neki, mert az köll. Mivel kiderült, hogy ezekhez a dokumentumokhoz kell apuka beleegyezése is, megcsináltattuk a fotókat Pajáról, kitöltöttük a papirokat, majd hazakullogtunk, mondván viszlát holnap, amikor hozzuk a beleegyező nyilatkozatokat is és megkezdődhet az igénylés. Hogy még hasznosabb legyen a nap, délután, mikor Palika aludt, bevonatoztam a KÖKI-be vásárolni és nem is tértem haza üres kézzel, a CCC-ben sikerült vennem Pajának egy ugyanolyan félcipőt, mint Petinek van. (Szegénynek nem volt cipőcskéje, két szandált hoztunk neki, a normál cipőt ugyanis kinőtte...) A sikeres cipővásárláson túl levágattam a hajam is, úgyhogy igazán szépként értem haza a kis kiruccanásomból.

Kedden délelőtt tehát Okmányirodáztam, leadtam T. nyilatkozatát (aláirta itthon a papirt, lefotózta és elküldte a néninek e-mailben, aki az Okmányirodában kinyomtatta - ez igy átment hálistennek, nem kérdeztek semmit), majd mikor fizettem volna az útlevélért, a kártyaolvasó szólt, hogy hopp, letiltotta a kártyám - az isten tudta akkor még miért. Először azt hittem rossz PIN kódot adtam meg, de mint kiderült később neeem, az történt, hogy az ir bank látva, hogy Magyarországon próbálok fizetni a kártyával, automatán zárolta azt, azt gondolva, hogy biztos loptam, hiszen ugyanazt a kártyát T. is használta a napokban Irországban. Hogy megoldja ezt a faramuci helyzetet, egy huszárvágással elintézte az AIB a dolgot: letiltott mindent, szó nélkül. (Később T. próbált intézkedni, de lehetetlen volt feloldani a tiltást a kártyám nélkül, úgyhogy Anyuék adtak kölcsön készpénzt mindig, nagyon gáz volt, utáltam.) A délutánt az Attila dombon töltöttük Palikával: furcsa volt Peti nélkül, de úgy gondoltunk, ő már nagy a farmos állatokhoz meg sosem szerette őket igazán nézegetni, jobb túl esni ezen a programon nélküle.

Szerdán már véget is ért Pipi mini-nyaralása: egy reggeli vonattal lementem érte Balatonarácsra és estére már haza is értünk. (Nagyi a másik két unokával még maradt vasárnapig, de Petinek elég volt a buliból. Kedd este beszéltünk Skype-on, akkor még azt mondta, maradni akar csütörtökig, de 10 körül visszahivtak, hogy nem, menjek inkább másnap, mert hiányzom neki. Jaj. Birom, hogy ismerek olyat, aki egész nyárra hazaküldi a gyerekét Magyarországra 3 éves kora óta - Peti meg 6 évesen sem akart egy hétig se távol lenni tőlem... Érdekes dolgok ezek. Szépen rezonál Palika ovi-ügyével. Sóhajt.) No szóval 12 körül értem le Petihez és bár Nagyi mindenképp azt szerette volna, hogy a 12.20-assal induljunk is haza, a sarkamra álltam és mondtam, hogy na még mit nem, egyszer vagyok a Balatonnál, nem itthon élünk, hogy csak úgy leugrom bármikor, ráadásul reggel 8 óta úton vagyok (először be a Nyugatiba, onnan át a Délibe, onnan le a Balcsihoz), gondolja, hogy most felpattanok a vonatra és este 5-kor leszállok róla úgy otthon, hogy közben egy centi vizet nem láttam és reggel 8tól délután 5ig csak közlekedve léteztem... Na persze. Szóval szépen lesétáltunk a partra, ettünk egy-egy gyrost, a gyerekek kaptak fagyit és játszóztak kicsit (itt megrettentem, mert Dávid, Petiék unokatesója már 12 éves és jézusom, egy 12 éves fiú már totál kamasz... mi a fenét fogok én majd csinálni két kamasz fiúval? SOS..), majd miután végig sétáltunk a Tagore sétányon és megmentettem egy bácsit*, egy vattacukor árustól megkérdeztem, hogy jutunk a vasútállomásra és az épp érkező buszra felpattanva elsiettünk a balatonfüredi állomásra. Kiderült, hogy 5 perc múlva indul egy gyorsvonat Pestre, úgyhogy mint a villám felszálltunk rá és kb 7 körül haza is értünk, átszállásossal, metrózással együtt.

Csütörtökön kicsit lehűlt az idő (no nem annyira, mint egy héttel később), mi pedig délelőtt itthon játszottunk, kerteztünk, tettünk-vettünk. Paja alvóideje alatt Pipi és Anyu elmentek a Margitszigetre, mi pedig Apuval és Palikával a Gyömrői tónál kötöttünk ki. (Sajnos sötétedésig ott most már fizetni kell nyáron mindenképp, hiába nem fürdesz, de a kiscsaj volt olyan drága, hogy nyugdijas jegyet adott nekem is, igy fél áron bejutottunk, hurrá.) A tónál játszótereztünk, kavicsoztunk, homokoztunk kicsit, majd Paja kisirt magának egy lángost meg egy fagyit is. (Isteni csavart csokis fagyi van ott, pedig nem szeretem a fagylaltot, eskü.)

A pénteki napunk kissé rohanósra sikerült: délelőtt Petivel bementünk a Westendhez eladni ezt-azt, majd átmentünk a Városligetbe trambulinozni és hintázni. A hintáknál találkoztunk egy kedves bácsival, akinek a lánya egy idős volt Petivel és jót beszélgettünk a világ dolgairól. (Nem tehetek róla, bejövök az idősebb apukáknak haha, mondta, hogy üljünk be ebédelni is valahová, de kedvesen elutasitottam.) Játszózás után, bár azt terveztem, hogy felmászunk a Vajdahunyadvár tornyába, végül inkább kibéreltünk egy vizibicajt aranyáron és életemben először romantikusan vizicangáztam Pipivel a Műjégpálya vizén. Vicces volt, attól eltekintve, hogy olyan rohadék meleg volt, hogy azt hittem ott gyulladok fel, ezért nem győztem beállni a hid alá hűsölni... Ebéd gyanánt vettünk egy Happy Meal-t megint (the horror!), majd fél 3 körül már haza is értünk. Paja 4ig aludt, akkor felkaptuk és elsiettünk vele a strandra - hiszen olyan rég jártunk már strandon. Ceglédre mentünk megint, jó volt, halaztunk, pancsoltunk, áááááá, imádom a nagybetűs Magyar Nyarat.
Szombaton lazultunk az aktiv napokra: délelőtt csak a központban sétáltunk, benéztem a DM-be meg a Rossmannba, délután pedig mig Anyuék a fiúkkal a Forgách utcában marhultak, én elmentem a Tescoba és a Lidl-be vásárolni, mert az sosem árt...

Vasárnap Visegrádon jártunk, de sajnos nem úgy jött össze a dolog, ahogy terveztük. Délelőtt indultunk, viszonylag hamar oda is értünk, ez még jó volt, de miután dobáltunk pár kavicsot a Dunába a kompkikötőnél és integettünk pár kompnak, nekivágtunk a hires fizetős játszótérnek és bár előtte direkt leellenőriztem érinti-e a város működését a Palotajátékok rendezvénye és azt találtam, hogy neeeem, semmiben sem érinti - miután a tűző napon az autókat kerülgetve eljutottunk a játszótérhez, kiderült, hogy hohó, idéntől fogva ha be akarsz menni a kirakodóvásárba pénzt költeni, akkor napijegyet kell venned 14 év felett (1000 Ft per fő, nekünk tehát 3000 Ft), de saaaaajnos annyira agyhalottak voltak a szervezők, hogy a fizetőkaput a szintén fizetős (!) játszótér elé tették, igy ha be akarsz menni játszani, hát perkáld le az 1000 Ft-os belépődijat is fejenként (a játszótéri belépőn felül persze). Mikor ezt megtudtam, könyörgőre fogtam a a kapunál, hogy bazzeg, ezért jöttünk 60 km-ről, hogy megnézzük ezt a szupi kis játszóteret (tényleg), most nehogy már otthagyjunk egy 5000-st, hogy játszóznak a gyerekek egy 3/4 órát (ekkor ugyanis már dél elmúlt és ugye Palika miatt úgy terveztük, hogy fél 2 körül legkésőbb hazaindulunk, hogy a kocsiban aludjon), mire egy ötvenes agyondohányzot hangú nő kérlelhetetlenül közölte, hogy toll a fülünkbe, nézegessük a vásárt (aha, meg vegyünk egy nádsipot háromezerér'), menjünk be, fizessük be a belépőt és aztán menjünk be a játszóra (újabb belépőt fizetve persze). Érveltem én bőszen, elmondtam, hogy max 1 óránk van, de az a nagyon max, messziről jöttünk, látja, két kisgyerek, nem fogunk nézelődni velük, leszarjuk a kirakodóvásárt és különben is, sehol nem figyelmeztettek, hogy te marha, ne gyere ilyenkor a városba, mert nem mehetsz be a játszóra csak úgy, eszébe sem jutott megenyhülni, úgyhogy kulloghattunk el, játszózatlanul. (Hazafelé amúgy ezt magyaráztam Anyunak, hogy itt a baj Magyarországgal, nem látnak előre az emberek: Ha most beenged, kifizetjük a játszótéri belépőt csak, tehát költünk valamennyit ÉS nagy valószinűséggel megyünk újra és terjesztjük, hogy hűűű, de jó arcok voltak; mivel viszont nem engedett be, nem csak a Palotajátékok alatt nem fogunk jó ideig Visegrádra menni, hanem a rossz élmény miatt szerintem még évekig. És ezzel nem azt mondom, hogy their loss, hogy most nem látnak ott engem egy ideig, hanem nem látják ott a pénzünket sem. Megmondjam mikor jut legközelebb eszembe, hogy nah, menjünk el Visegrádra a fizetős játszóra? Soha. Leszarom, van sok jó hely azon kivül is. És megmondjam, mikor fogom valakinek ajánlani Visegrádot legközelebb mondjuk Szentendre helyett? Soha. Az emberek impulzusok alapján döntenek, élnek (legalábbis én). Ennyi. Irország is gáz sok szempontból, hogyne, de hogy itt 100%, hogy röhögve átengedtek volna, az biztos. Ja, ami a legjobb, irtam a rendezvény FB oldalára, hogy ejnye-bejnye, esetleg lehetett volna jelezni valahol, hogy a játszóval mi a pálya és a válasz? Letiltottak az oldalról. Gondosan letörölgették a kommentjeimet és láss csodát, hozzá sem tudok már szólni semmihez. Nincs olyan mező... Idióta banda. Pffff.) No tehát miután a játszózás kudarcba fulladt (és nincs ám más játszó a városban vagy ha van, hát a franc se tud róla), szomorúan elballagtunk a parthoz újra, dobáltunk néhány kavicsot a folyóba és elmentünk fagyizni egyet. 1 körül indultunk haza, Palika a hazaúton aludt hálistennek, fél3ra haza is értünk. A délutánt az udvaron töltöttük: a fiúk a medencében pacsáltak, mi meg néztük őket.
Ez volt hát az első teljes hét otthon, még követte kettő meg egy fél.        

*

Az úgy volt, hogy épp csináltam egy képet Petiről a háttérben a Balatonról, mikor odajött hozzám egy fickó, hogy van-e csipeszem... Mondtam neki, hogy nincs, mert sima ruhacsipeszre gondoltam, de hozzátette, hogy belement egy szálka a kezébe, azt kéne kipiszkálni, mire boldogan közöltem vele, hogy ja vagy úgy, az más, történetesen van nálam egy szemöldökcsipesz (sosincs nálam amúgy, most tök véletlenül betettem valami miatt) és mikor előkapartam, szemrebbenés nélkül odanyújtotta a kezét, hogy akkor szedjem ki a szálkáját... Én pislogtam egyet, de annyira bizarr volt a helyzet, hogy nem tudtam mit csinálni, kiműtöttem a kezéből a szálkát mintha mi sem lenne természetesebb és továbblibbentem utamra.