A múlt hét meg vegyesfelvágott volt, hol jó volt, hol nem, de inkább persze nem.
A fő problémánk a gyerekek egészsége: Petinél ez a kukihúzás idegölő (nem tudom meddig, hogy kell húzni, hol kell kenni, hogy szedjük le a fehér izécskéket, be van-e gyulladva épp, Betadinozzam-e vagy csak kenjem stb stb), Palika pedig iszonyúan küzd a kakilással. Kedden konkrétan nem tudtunk sehova kimozdulni, mert vártuk, hogy sikerüljön a dolog. Az a durva, hogy hiába adok neki annyi hashajtót, ami egy lónak elég, nem segit. Még babylaxet is kapott, nulla eredménnyel. Sir, ordit, próbál nyomni, majd feladja, hogy nem megy. (Hogy is menne állva... És úgy, hogy tuti szoritja a fenekét...) De hogy az istenben lehet elmagyarázni egy 3 évesnek, hogy ne tartogassa, hogy ne szoritson, hogy kakiljon basszus?! Iszonyú frusztráló ez a dolog, baromira idegesit, hogy teljesen tehetetlen vagyok és látom, hogy szenved... Mindenütt azt olvasom, ne görcsöljünk rá, na de hogy ne görcsöljek rá, mikor ott percenként meghallom a lihegést, amit azonnal keserves sirás követ, majd a csalódás, hogy természetesen megint csak vaklárma volt, semmi nem jött... És a legrosszabb, mikor öt perc üvöltve sirás után kéri, hogy cseréljük ki a pelust és meglátom, hogy semmi, de semmi nincs benne. Hát ez valami annyira idegesitő, hogy nem tudom elmondani.
És ha ez még nem lenne elég, Peti naponta jön a problémáival, hogy megint dobálták szünetben a sapkáját, hogy Dev megint teljesen rátapadt, pedig ő nem akar vele játszani és különben is, én is látom suli után, hogy ezek a gyerek nem játszanak semmi értelmeset, nem fogócskáznak, nem bújócskáznak, hanem egyfolytában verekednek, húzzák-rángatják egymás kabátját, ellökik egymást és szándékosan levállalják egymást, mert az hú, de baromi nagy poén. Ennyi a játék. Bántják egymást, lökdösik egymást, fél centiről üvöltenek egymás arcába és kész. Hiába kérdezem, beszélgetni nem beszélgetnek, állatkodnak egész délelőtt. Óriási. És közben persze sajnálom Petit is, mert két malom között őrlődik: tudja, hogy utálom ezeket az idióta "nem-játékokat" és rászólok, ha nagyon eldurvulnak, de közben iszonyúan vágyik a gyerektársaságra, mert nagyon szociális, baromira szeret másokkal együtt lenni, játszani és nyilvánvalóan szeretne tartozni valahova. De hova? Kikhez? Nem tudok jópofát vágni ahhoz, amit művelnek, egyszerűen irtózom attól, hogy ezek a gyerekek normálisnak tekintik, ha bántják azokat, akik állitólag a barátaik. Miért van ez? És mit lehet tenni?
Nagyon befáradtam az életbe, a szülőségbe, azt hiszem.