Magyarország 06.28 - 07.25 - part 1 - A repülőút

Itt még azt hittük, minden jó lesz

Szerdán tehát repültünk. Pipi délelőtt még ment suliba, ömlő esőben természetesen és délután, mikor elhoztam fél 2kor, még mindig esett. (Tulképp kedd este óta szakadatlanul esett egész nap (és csütörtökön meg pénteken is) - be is ázott a gyerekszoba ablaka...) A délelőtt nyögve-nyelősen telt, mert már kb be voltam pakolva és csak tébláboltam, mit is kéne csinálni, dehát ez mindig ilyen. 2től pörögtek fel az események, addigra megebédeltünk, majd negyed 3 körül lecuccoltunk a kocsiba. T. vitt ki a reptérre, megbeszéltük, hogy az alagúton át megyünk, mert az gyorsabb, esőben ugyanis iszonyú idegörlő átvágni a városon. Ehhez képest az alagút felé vezető út úgy be volt állva, hogy sikitani tudtam volna, annál is inkább, mert az egy olyan út, ahonnan nincs visszafordulás, mert a szembejövő sávok bokorral / padkával vannak elválasztva, tehát nincs olyan, hogy hello, én meggondoltam magam, megyek a másik irányba inkább... Hosszas dugózás után végre elértünk a fizetőkapukhoz, ahol megint megállitottak minket és már-már kezdtünk beparázni, hogy baleset volt az alagútban és nem engednek át senkit, végül kinyiltak a sorompók és mehettünk isten hirével. (Pont az ilyen izgalmak hiányoznak ám repülés előtt, de tényleg.) 3-ra értünk ki a reptérre, egész jól tudtunk parkolni, majd a check-in is gyorsan ment, ekkor én naiv még azt hittem, lehet, hogy jó lesz ez a repülés, de a security-nél sajnos rá kellett döbbennem, hogy mégsem lesz ez akkora buli, ott ugyanis legalább egy órán át álltunk sorba... A gyerekek persze szomjan akartak halni, dőltek-borultak mindenfelé, összefogdostak minden szart, én meg azt hittem, megőrülök. Negyed 5 volt, mire végre-valahára bejutottunk, felkaptunk gyorsan három vizet, beugrottunk a Boots-ba egy tartalék szendvicsért, majd repültünk a 105-ös kapuhoz. Ott persze már kanyargott a sor fél 5 után, mert miért is ne. 5 előtt 5 perccel, tehát újabb 25 perces sorbanállás után jött a feketeleves: megváltoztatták a kaput, mehettünk át a 111-eshez, azok meg, akik eddig ott álltak sorba, jöhettek a mi 105-ösünkhöz... (Na most ezért kell tudni angolul, az emberek 60%-a ugyanis kapkodott össze-vissza, fogalma sem volt, mi van, hirtelen akkora káosz lett, hogy öröm volt nézni, senki sem tudta, hova álljon és legfőképp minek, egyik pillanatról a másikra totál felbolydult a reptér, nagyon durva volt...) Az elvileg 5 óra 5kor induló gépre fél 6 után kezdtünk el végre felszállni (Peti persze majd bepisilt végig, pedig 3 óta, mióta a reptéren szarakodtunk, voltunk vagy 5x pisilni, de kiállni a sorból nem tudtunk a tömegben persze, egyedül meg nem engedtem el semerre, szóval ez még extra bukét adott a dologhoz...). 5.40kor, mikor feljutottunk a gépre, kértem, hogy hadd pisiljen már, mert már nagyon kivan, hálistennek ment a dolog, ami oltári mázli volt, mert 6 után szálltunk csak fel és az első 20 percben ugye zárva vannak a wc-k, addig tuti nem birta volna ki. Ez a pisi dolog egyébként végigkisérte az utazást, mert a repülési idő 70%-ban turbulencia volt, igy gyakorlatilag soha nem lehetett kimenni wc-re... Komolyan, életem legszarabb repülése volt ez, utáltam az első pillanattól az utolsóig. Az egy órás késve induláson felül amúgy az időjárás is ellenünk volt, Szlovákia felett ugyanis bejelentette a pilóta, hogy a viharok és a késés miatt kényszerpályára tettek minket, mert túl sűrű Ferihegy, nem tudunk leszállni még, úgyhogy most fél órát keringünk csak úgy a levegőben, céltalanul, mint egy tollpihe. A menetrendi 9.05ös leszállás helyett igy fél 11 után szálltunk le, ami után még meg kellett várnunk a buszt (itt már csak röhögtem kinomban), úgyhogy leszállás után még vagy 20 percet álltunk a katlanhoz hasonlitó repülőben, hogy végre lejuthassunk. (Peti közben persze folyton mondogatta, hogy bepisil, Palika pedig már majdnem sirt az álmosságtól.) Mikor végre bejutottunk az épületbe, azt hittem vége a megpróbáltatásoknak, de haha, jött a slusszpoén, az útlevél ellenőrzés, ahol ismét álltunk fél órát (!) és ahol persze nem volt irányitás, sorvezetés, hogy ide állj, te marha, úgyhogy vagy 500 ember egyszerre nyomakodott a pultok felé meglehetősen világvége hangulatban. Mire megjöttek a bőröndök, volt 11 óra, mire kitántorogtunk az ajtókon, 11.10 volt és úgy éreztem, ölni tudnék. 14.15 - 23.15. Ja, végülis tényleg csak 3 órás repülőút Dub-Bud... Innen viszont már csak győzni lehet.