Tengerpart: Magyarország 06.28 - 07.25 - part 6

Július 10től 12ig tehát a Balatonnál töltöttük az időt. Anyu július elején felhivta a vendégházat, ahol egyszer, vagy 5 éve nyaraltak Apuval egy hetet és mázlink volt: volt 3 üres napjuk, úgyhogy mehettünk. Hétfőn 10 körül indultunk és mivel Apu utál autópályán menni, úgy 2 körül értünk Kőröshegyre. Egyszer álltunk meg, Agárdon, ahol kiszálltunk enni egy kicsit és elmentünk jégkásázni meg pisilni az egyik étterembe. A fiúk egész jól birták az utat, bár 3 óra után Palika eléggé elkezdett pattogni meg rugdosni (!), hogy érjünk már oda, de 10 perc szenvedés után hálistennek bealudt, szóval nem volt vészes. Ez a nap volt amúgy a legmelegebb az otthon töltött majd' 4 hetünkből: az autó hőmérője 37 fokot mutatott szinte végig, úgyhogy szidtam rendesen a klima nélküli kocsit, azt hittem megrohadok a hátsó ülésen a két gyerek között... Mindenesetre egyszer csak végetért a kin, megérkeztünk. Mivel még sosem nyaraltunk magánháznál úgy, hogy a tulaj is jelen lett volna, kicsit aggódtam, milyen lesz ez a 3 nap, de szerencsére nem sok vizet zavartak az ott lakók, megérkezéskor láttuk őket 10 percet és kész, onnantól teljesen olyan volt a nyaralás, mintha csak mi laktunk volna ott. (Ők laktak a ház alsó szintjén, mi a felsőn.) Miután megérkeztünk, kipakoltunk, pihentünk kicsit és fél 4 körül nekivágtunk a strandnak. Nem tudtuk pontosan, hova megyünk, igy keringtünk egy keveset a környéken, de végül rátaláltunk a szántódi szabadstrandra, ami tökéletesnek bizonyult. Volt öltöző, wc, játszótér és egy nagy árnyékoló a viz mentén. (Az étterem / büfé sajnos nem volt nagy szám, fagyi, lángos pl nem volt, de hát ez van, nem lehet minden tökéletes.) Amint odaértünk, Pipi már rutinosan vetette bele magát a habokba, amint átöltözött már rohant is a vizbe, Pajával viszont voltak gondok: megkötötte magát és kijelentette, hogy ő bizony bele nem megy a vizbe és punktum. Fél órát lubickoltam Petivel Palika orra előtt, hátha megjön a kedve, de neeeem, úgy volt vele, hogy amit mondtam, megmondtam, ő ma száraz marad, mi meg csináljunk, amit akarunk... Hm. Köszi. Végül minden erőmet bevetve (zsarolás, könyörgés, kérés, parancsolás, rábeszélés stb) rávettem, hogy beletipegjen a vizbe - és milyen jól tettem, innentől ki sem lehetett vakarni... Olyan 6ig maradtunk a parton, akkor összeszedelődzködtünk és indultunk fagyizni a révhez. A fagyi után fotózkodtunk egy kicsit, majd elindultunk sétálni, de Paja olyan fáradt volt, hogy egy lépést sem akart tenni, úgyhogy hamarosan indultunk is vissza a szállásra. Mire felértünk, elkezdett fújni a szél, a fák hajladoztak, dörgött-villámlott, de egy csepp eső nem esett, igy le sem hűlt az idő, pont jó kis balzsamos esténk lett. (Utólag olvastam, hogy Siófokon (meg egy csomó más helyen az országban) micsoda pusztitást okozott ez a hirtelen jött vihar...) A gyerekek 9re elaludtak, mi meg hármasban csodáltuk a villámlásokat a szuperül beépitett kis teraszról, szóval idilli volt a buli, na. Anyu fél 10 körül kitalálta, hogy kéne egy kis süti, úgyhogy Apu igazi lovagként rendelt is három tortaszeletet egy közeli étteremből, hogy tökéletes legyen az esténk.
Képek:

Másnap, kedden, megint jó melegre ébredtünk. Mivel nem akartam, hogy egész nap strandoljunk (nem is birtuk volna), úgy döntöttünk, hogy átkompozunk Tihanyba, úgyis rég jártunk arra. Igy is lett, 10 körül nekivágtunk a kompnak (Palika megint bedobott egy gyengus "én nem akarok kompozni" hisztit, de végül megint rábeszéltem persze) és szépen átmentünk Tihanyba. Odaérve nem igazán tudtuk, merre facsarodjunk, ezért némi téblábolás után jutottunk csak el addig, hogy oké, menjünk fel kisvonattal a központba, a kikötőnél úgysincs semmi. Mivel épp nem állt benn kisvonat, egy turistabusz viszont pont indult felfelé, arra pattantunk fel végül és 10 perc alatt fel is jutottunk a város végéhez. Leszállva a fiúk azonnal kértek egy-egy jégkását (fűűű, de utálom amúgy a jégkását, mindig leisszák magukat vele és sosem jön ki nyilván semmiből a rózsaszin pötty), majd miután azzal végeztek, elindultunk fel, át a városon az apátság felé. Útközben vettünk egy hűtőmágnest (utólag bánom, hogy a levendulás szappannak ellenálltam), majd 15-20 perc múlva izzadva érkeztünk meg a központba, az apátsághoz. Mivel a kisvonat a főtérről indult, egyértelmű volt, hogy lefelé azzal megyünk, igy mivel épp benn is állt egy, be is pattantunk és tűztünk le a kikötőhöz. A komp szintén épp indult, igy mindenféle várakozás nélkül felszállhattunk és mentünk is vissza a mi oldalunkra. A szálláson megebédeltünk, csendespihenőztünk kicsit, majd 3 körül újra lementünk a szántódi strandra fürdeni. (Paja ezúttal Petihez hasonlóan azonnal bejött a vizbe haha, viszont Pipi egy idő után megunta a fürdést, inkább kinn napozott, mondván nagyon fázik... Aggódtam, hátha lázas vagy valami, de nem, egyszerűen fáradt volt valószinűleg és lehet, hogy a viz is kicsit hűvösebb volt, mint hétfőn.) Ennek ellenére 6ig maradtunk ismét, akkor átautóztunk Balatonföldvárra, ahol vettünk egy-egy adag sült krumplit a fiúknak, magunknak meg egy-egy lángost és szépen kisétáltunk a kikötő végébe. Gyönyörű fények voltak ismét, csináltam egy csomó fotót és élveztük az életet. Hazafelé beugrottunk egy Sparba vásárolni ezt-azt, az estét pedig a gyerekek elalvása után megint a teraszon töltöttük, mert isteni idő volt, ugyan ezúttal nem villámlott folyamatosan.
Képek:

Szerdán, harmadnap, sajnos már pakoltunk, mert véget ért a mini-nyaralásunk. Hogy ne maradjunk látnivaló nélkül, délelőtt elugrottunk Zamárdiba, a Kőhegy kilátóhoz. Bár nem volt hosszú az út a parkolótól a kilátóig, Palika azért nyünnyögött egy sort, hogy vegyem fel, de mivel eléggé emelkedett az út, nem voltam hajlandó végig cipelni, pár métert vittem, hogy úgy érezze, igaza lett, de az út nagy részét azért becsülettel legyalogolta egyedül. A kilátó sajnos egyik gyereket sem izgatta, amint felértünk, indultak is lefelé (ááááá), mert Palika meglátott lenn egy szájbelemosót (!) és azt persze azonnal ki kellett próbálni, működik-e... (Működött, úgyhogy csurom vizesek lettek a harc közben, épp ki igyon...) Ha már Zamárdiban jártunk, a kilátó után lementünk a strandra is, ahol meg akartuk találni a Balaton szive szobrot, de mivel a zamárdi strand isssssszonyú hosszú, természetesen nem lett meg. Mivel Pipi nagyon szeretett volna trambulinozni, hosszas nyavalygás után rábeszélt, úgyhogy Anyuék elmentek rendelni valami ebédet, én meg bevittem a két haramiát trambulinozni a viz fölé. (Ekkor még nem olvastam a cikket, hány éves kortól ajánlott az ugrálás haha.) Mire végeztünk, az ebéd nagyjából kész lett: Anyuék Pipiéknek rántott húst rendeltek sült krumplival, mi meg egy bőségtálat kaptunk, sajttal töltött csirkemellel, cigánypecsenyével, rántott hússal, rizzsel, krumplival, mindenféle jó kis magyaros éttermi cuccal. (Életemben először ettem cigánypecsenyét amúgy és tádáááám, tök jó volt, nem is tudtam, hogy ez ilyen.) Ebéd után hazamentünk, bepakoltuk a már összerámolt bőröndjeinket a kocsiba és pár perc szusszanás után lementünk utoljára a strandra. Ezúttal csak 1,5 órát maradtunk, de pont elég is volt, mert nem szerettem volna nagyon későn hazaérni. 4 körül indultunk, 8 után értünk haza, az útról inkább vagy jót vagy semmit, úgyhogy inkább semmit. (Na jó, azért valamit: iszonyúan eltévedtünk, Dunaföldvár vagy mi felé tekeredtünk, Székesfehérvárt hirből sem láttuk... Azt hittem sosem érünk haza... Persze végül hazaértünk, de na. Nem volt egyszerű.)
Képek: