A Nagy Márciusi Havazás Hete - part 1

Talán már irtam, hogy ez a tél a legdurvább telünk, mióta itt vagyunk. Itt azért nagyon szokatlan, ha 2-3 fok alá süllyed a hőmérséklet, a mostani télen viszont az ment ritkaságszámba, ha nem volt 2 foknál hidegebb. (Ez kb olyan, mintha Magyarországon egész télen nem lenne minusz 5-6 foknál enyhébb az idő... Szar na.) Ennek ellenére, mikor február közepe felé elkezdték rebesgetni, hogy nagy hó jön, csak legyintettünk, hiszen minden télen úgy 3-4x behülyitenek, hogy jaj igy havazás, jaj úgy havazás és a végén semmi, egy fél centi hó sem esik. Na de hogy idén hogy jártunk?
Hát szóval a hét eleje lazán telt, hétfőn voltunk úszni, kedden délelőtt nagybevásároltam a Lidl-ben (biztos, ami tuti), majd délután elvittem Pipit a fogorvoshoz és betömték a nagy lyukat a fogán (utána megnéztük, hogy csobban be a vizbe a Viking Splash, hurrá). Egész nap majd' szétvetett az ideg, mert reggel már szólt az ovi, hogy a hétre bezárnak (!), szerda - csütörtök - péntek ki sem nyitnak, mert jön a hó... (Mindezt úgy, hogy egy megveszekedett hópihe sem hullott le még és mióta itt vagyunk, kétszer esett hó egyáltalán, egyszer 2010 januárjában, egyszer pedig 2010 decemberében.)
Nem csoda hát, hogy mikor kedd este egyik pillanatról a másikra jött egy öt perces hóvihar, a gyerekeknek nem sokat kellett könyörögniük, hogy menjünk le, mert úgy éreztem most vagy soha, ha nem megyünk le, talán soha többet nem látnak havat Dublinban. 6 körül tehát leszaladtunk a ház elé és vidáman "hógolyóztunk" egyet a jeges hungarocellel, amit itt általában hónak csúfolnak és gyorsan épitettünk egy kis hóbaglyot is, legyen már teljes szerencsétlen kölykök hóélménye... Mire negyed óra múlva felmentünk, a hó ahogy jött, el is olvadt, este 8ra már hire-hamva sem volt.

Másnap, szerdán, mikor felébredtünk, megdöbbenve vettük tudomásul, hogy éjjel esett... No nem sok, pár centi, de ahhoz elég, hogy a sulitól is jöjjön az sms, hogy zárva tartanak. Bámmm. Mikor T. elindult dolgozni, mi is lementünk vele és izgalommal vegyes örömmel láttuk, hogy igazi hó esett, nem hungarocell és hoppá, még mindig folyamatosan esik. Miután a fiúk csináltak pár hóangyalkát az udvaron, úgy döntöttünk, megnézzük a Herbert Parkot is, hóban még úgysem láttuk. (A forgalom szinte nullára redukálódott egyébként, a máskor tömött Pembroke Road-on most fél percenként gurult el egy-egy bátor autós, szóval lehet mondani, hogy leállt az élet.) A Herbert Parkban már sokan szánkóztak, mi - szánkó hiányában - csak hógolyóztunk és gyalogoltunk a frissen esett hóban (már ez is nagy élmény volt). Amikor rákezdett a szél, gyorsan beültünk a kávézóba enni egy-egy cupcake-t és milyen jó, hogy beültünk, mert 10 perc múlva megtelt a hely, de annyira, hogy egy tűt nem lehetett volna már leejteni. (Kinn továbbra is tombolt a hóvihar, nagyon izgi volt.) Olyan 11ig tizóraiztunk, majd 20 perc alatt hazasétáltunk, de itt már Peti elkezdett parázni, mi lesz, ha lefagynak a lábujjai... (Mondjuk szó se róla, ettől én is féltem, ugyanis mindkét gyerek bélés nélküli gumicsizmában nyomult és nyilván már odafelé beáztak.) Na mindenesetre épségben hazaértünk, összedobtam egy bolognait és vidáman néztük, hogy esik a hó szakadatlanul. Mivel a tömegközelekedés leállt, a boltok pedig hamarabb bezártak, a legtöbb még dolgozót hazaküldték, igy T. is előbb végzett, úgyhogy megbeszéltük, hogy elindulunk sétálni és majd egyszer csak összefutunk. Igy is lett, úgy fél 4 magasságában találkoztunk Peti sulija előtt és együtt sétáltunk haza. A hó egyébként tartósnak bizonyult, estére sem olvadt el, sőt, az érkező Storm Emma miatt csütörtök déltől péntek estéig red warning-ot adtak ki, azaz ezalatt az idő alatt minden bezárt, ergo az ország lehúzta a rolót.
folyt. köv.