Covid-19 - part 5

Aka a szigoritások "enyhitése" és a jövő.
A többi európai országgal ellentétben Irország a roppant megfontolt nyitásban hisz. Bár május 5-e óta már 5 km-re (!) hagyhatjuk el a lakhelyüket, az élet továbbra sem indult be, az élelmiszerboltokon és patikákon kivül minden zárva (bár egyre több étterem vállal házhozszállitást), orvoshoz nem lehet menni, az otthonunkat pedig továbbra is csak három esetben hagyhatjuk el, ha mozogni szeretnénk (5 km-en belül - a tengerpartok, nagyobb parkok parkolói zárva vannak, hogy csak gyalogosan lehessen megközeliteni őket, szóval rohadtul nem vagyunk kinn a vizből, hogy a 2 km-t felemelték 5 km-re parasztvakitásként), ha boltba vagy patikába mennénk vagy ha dolgozni. Találkozni továbbra is csak az egy háztartáson belül élőkkel lehet, sem kültéren, sem beltéren nem csinálhatunk senkivel programot.
A nyitásnak 5 fázisa lesz, az utolsó augusztus 10-én kezdődik - ha minden jól megy, mert bármikor nőnek a számok, visszaléphetünk az előző fázisba...
A következő lépcső május 18 - ekkortól állitólag lassan kinyitnak az orvosi rendelők és kültéren, rövid időre, a 2 métert szigorúan tartva találkozhat max 4 fő (!) - mondjuk hogy ezt hogy haha, mikor ugye eleve négyen vagyunk... Na de hagyjuk. *
Június végétől a mostani 5 km-es limit 20 km-re (!) fog nőni (20 km bakker, 20 km, annyiból ki sem jutunk Dublinból!) és ez a 20 km marad egészen augusztus 10-ig. (Ergo az országon belüli nyaralásoknak is lőnek még akkor is, ha az ember a saját nyaralójába menne.)
Aki nem tud otthonról dolgozni (és még van munkája valami csodálatos oknál fogva), az július 20-tól (!) mehet vissza dolgozni, a többiek viszont legkorábban augusztus 10-től - de nagyobb az esély a jövő év elejére.
A iskola szeptember / októberben (!) fog kinyitni maximum, de az ireket ismerve akár az életemben is fogadnék arra, hogy januárig itt nem lesz suliba járás.
A fodrászok július 20-án nyithatnak ki legkorábban, a pub-ok, szinházak, mozik augusztus 10-ig biztosan zárva lesznek.   
Tudom, az is gáz, ami otthon van, de ez... Ez... Hát ez szerintem botrányos. Hogy miért nem tud ez a két ország soha az arany középúton maradni?! És már bocsásson meg a világ: összehasonlitotta már valaki azoknak a számát, akik covid-ban haltak meg, azoknak a számával, akik azért, mert nem jutottak megfelelő orvosi ellátáshoz (nincsenek műtétek, 2 hónapja nem lehet orvoshoz menni, leálltak a kemoterápiás stb kezelések) vagy mert konkrétan kiugrottak az ablakon / felvágták az ereiket?! 
     
* Ezen jól felcsesztem ma magam: a hivatalos kommunikáció szerint hétfőtől lehet "To meet friends or family outside, within 5km of your home, in groups of no more than 4." Feltettem az ominózus kérdést, hogy ezt igy vajon hogy, mikor mi ugye eleve négyen vagyunk, akkor vagy itthon hagyom T-t és a két gyerekkel találkozunk Hugo-val a parkban, aki ugye egyedül jön oda vagy T.-t és Palikát hagyom otthon és akkor Hugo-t el tudja hozni az anyukája, erre még engem néznek hülyének, hogy a 4 fő az felnőttet jelent, le van irva. Hát lehet, hogy a group of people egyeseknek, akik 10+ év alatt se tudtak megtanulni angolul azt jelenti, hogy 4 felnőtt, de számomra ez rohadtul nem egyértelmű. És mikor több tanult (és angolul beszélő) ember is megjegyzi, hogy hát ez baromira nem csak felnőttet jelent, akkor Irország s*gglyukából, ahol nagyjából egy rendőr teljesit szolgálatot heti egyszer, megszólalnak a nagyokosok, hogy ezt úgysem fogják ellenőrizni... Hát pofám leszakad. Mondják ezt nekem, aki 2 hónap óta naponta látom a rendőröket cirkálni a Herbert parkban és a Merrion square-en, sőt, a Ringsend parkban is és jééé, azt is látom, hogy a rend őrei odamennek a fűben piknikezgető emberekhez és hazaküldik őket, mondván nem mozognak, csak ülnek. Szóval na. Ez olyan, mintha valaki Dunabogdányból közölné azokkal, akik a Szent István parkba tudnak kimenni összesen, hogy mit izgultok, úgysem jön rendőr... És mindezt azután, hogy pár nappal ezelőtt megbeszéltük, hogy akik vidéken élnek, azokat még egyszer sem állitották meg az elmúlt két hónapban a rendőrök, minket meg rendszeresen lekapcsolnak a lakásunktól pár száz méterre és kérdezgetik, hova megyünk, mi a cél. Szóval ja, képzeljétek jönnek a rendőrök, sőt, folyton kering felettünk a helikopter is, ami gondolom szintén nincs a halál f*szán. Bah. Utálom, ha hülyének néznek hülyék.   

COVID-19, 20, 21 - part 3

Aka T. betegsége.

április 2

T. torokfájása először nem aggasztott, hiszen március elején Palika volt itthon némi lázzal és torokfájással, majd mire ő visszatért a suliba, Petinek jött a 38 körüli láz és torokfájás, miközben nekem kb folyamatosan fájt a torkom, hőemelkedésem volt és kissé köhögtem, szóval gondoltam T-nél sem lesz ez másképp, kis hőemelkedés, torokfájás, hello... Aha, nyilván. Bár az eddigi "incidensei" hosszasan alakultak ki, ezúttal hétfőn emlitette először a torokfájást, keddre belázasodott, szerdán már alig kelt fel, csütörtök hajnalban pedig azzal ébresztett, hogy nem találja a szavakat. Megreggelizett, én meg gyorsan hivtam az epilepszia nurse-t, aki a legközelebbi patikába feliratott Frisiumot és Buccolamot, úgyhogy elkisértem T-t pisilni és fél 10 körül elszaladtam a gyógyszertárba a felirt gyógyszerekért. Mivel nem volt nálam valami szám, egy adagot kaptam a felirt gyógyszerekből, ezekkel hazasiettem, T. bevette a Frisium első adagját és visszadőlt aludni. Ekkor a hiányzó számmal visszaszaladtam a patikába, megkaptam a többi gyógyszert is, majd beugrottam a Donnybrook Fair-be kenyérért (azért oda, mert ott nem volt sor, a Tesco előtt folyton 5-10 ember áll) és téptem haza. Ekkor már olyan dél körül járt, nekiálltam Palika tanulnivalóját rendezgetni a gyerekszobában, ám ekkor T. kijött pisilni és mikor megállt a fürdőszoba ajtó előtt és nem tudta, hogy juthatna be, tudtam, hogy nagy baj van. Mutatóujjal próbálgatta, nyilik-e az ajtó, villanyt elfelejtett kapcsolni, majd mikor kezet mosott, csak ránézett a törölközőre és nem tudta, mit kezdjen vele... Visszasétált az ágyához, kérdeztem tudja-e hol van és mikor erre csak a fejét rázta, kimentem a konyhába hivni a mentőket. Egy perce sem beszéltem velük, mikor meghallottam, hogy T-nek rohama van. Peti persze halálra rémült, Palika kevésbé, úgyhogy beküldtem őket a szobájukba, letettem a telefont és beadtam 10 ml Buccolamot T-nek, ami persze semmit sem ért. A mentősök kb 15 perc alatt, 1re itt voltak egy tűzoltókocsival (ezek egyébként nem orvosok ilyenkor, nem tudom, mi a nevük magyarul), az igazi mentőautóra pedig még várni kellett vagy 20-25 percet, mert mind terepen volt épp. Kb egy órán át voltak itt a mentők, full szerelésben, maszkban, Peti folyamatosan sirt, én meg csak pislogtam, hogy most mégis mi az isten van. 1.45 körül végre sikerült levinni a mentőbe T-t és elvinni a szokásos kórházba, a St Vincent-be...
A koronavirusos őrület miatt természetesen látogatásról szó sem lehetett, sőt, ha napi kétszer sikerült elérnem a kórházat, mi a helyzet, az már jónak számitott. (Péntek reggel ugyan beadtam a szemüvegét a kórházba (na ez is megér egy misét, vittem a két fiút és miután a kocsiban nem mertem őket hagyni a mélygarázsban, maszkban és kesztyűben oda állitottam őket a kórház bejáratához), de a portáson kivül senkivel sem találkoztam.) Ahogy kivettem a nővérek szavaiból, csütörtök - pénteken még az emergency department-ben volt T., majd péntek éjjel, mivel romlott a légzése, átvitték az intenziv osztályra és lélegeztetőgépre tették. Ez idő alatt nem tért magához, a nővérek mindig csak annyit tudtak mondani, hogy nem változik az állapota, orvossal egyszer sem tudtam beszélni. Kedd dél körül épp ezért igen meglepő volt, mikor egy nővér azzal hivott fel, hogy ad valakit a telefonhoz... T. volt az, szépen beszélt, képben volt, de rettentő lassan tudott csak kommunikálni. Mint kiderült, kedd délelőtt ébresztették a mesterséges kómából, akkor vették le a lélegeztetőről is. (Előtte egyszer már kiszedte magának a csövet (!), de mivel nem volt elégséges a légzése, újra intubálták és megemelték az altató mennyiségét.) Szerdán - hasonló módon, mint pénteken - újra "bementünk" a kórházba beadni neki pár ruhát, de gyakorlatilag ennyi volt a látogatásunk a kórházi bentléte alatt... Csütörtöktől keddig amúgy két covid tesztet is végeztek rajta, két helyről vett mintából, mindkettő negativ lett, úgyhogy kedd délután a fertőző intenzivről átvitték egy normál kórterembe. Az események amúgy innentől igencsak felgyorsultak, úgyhogy péntek délután jött egy hivás, hogy mivel a harmadik covid teszt is negativ, T. mehet isten hirével, a helyzetre való tekintettel (mármint hogy egy kórház manapság veszélyesebb, mint bármi), jobb lenne, ha ezek után otthon gyógyulna... Bár erre a hirtelen hazaengedésre nem nagyon voltunk felkészülve, fél 7 körül elmentünk a kórházba érte és hazahoztuk.
Hogy ne legyen olyan egyszerű a helyzet, vasárnap este még egyszer ki kellett hivnom a mentőket, mert T-nek eszméletlenül elkezdett fájni a háta és attól tartottunk, hogy tüdőgyulladása van. Mint kiderült, nagy valószinűséggel mellhártyagyulladás alakult ki nála, úgyhogy innentől két hétig folyamatosan Nurofenen és Paracetamolon élt és még most, több, mint egy hónappal később is érzi a hátát időként...
A rémálomban tehát nekünk április 2-án egy másik rémálom is elkezdődött és egyszerűen nem látom, hogyan és mikor fogunk kimászni belőle.

COVID-19, 20, 21 - part 2

Aka további megszoritások.

Március 13 és 27 között a napjaink unalmas egyhangúságban teltek (akkor még azt hittük, ez az unalmas egyhangúság, ha-ha-ha). A tanárok egy hétre előre kiadtak néhány feladatot (Palikának pl "Beszélgess a szüleiddel a farmokon található állatokról!" - ennyike; Petinek meg három könyvből feladtak egy-egy oldalt - szintén ennyike), amit úgy fél óra alatt kivégeztünk; T. itthonról "dolgozott" (pontosabban inkább próbálta kialakitani az itthoni munkaterületét); egyébként meg naponta - két naponta kimentünk a Blackrock parkba focizni. (Azért oda, mert egyszer bepróbálkoztunk a Herbert parkkal, de zavaróan fullon volt emberekkel.) Délutánonként, ha már nagyon nem birtak magukkal, a kocsik között flickereztek a fiúk és nagyjából igy ment el két hét az életünkből.

Március 27-én éjféltől aztán szigorodtak a megszoritások: Leo bejelentette, hogy rekreációs célból maximum 2 km-re távolodhatunk el a lakóhelyünktől és sportoláson kivül összesen akkor mehetünk ki, ha dolgozni megyünk vagy vásárolni. (Utóbbi kettő persze 2 km-en túl is lehetséges.) Csak egy háztartáson belül élők találkozhatnak, rokonlátogatás, baráti találkozó tilos. A 70 éven felülieknek otthon kell maradniuk, az időseknek pedig külön vásárlási időszakokat jelöltek ki. Mivel Blackrock kivül esett a két km-es zónánkon, innentől meglehetősen beszűkült az életterünk, kimozdulásra maradt a Herbert Park, az iskola előtti zöld rész, illetve a Merrion square vagy a Canal menti séta, de a Merrion elég kicsi, a Canal melletti ösvény pedig egy méter széles, igy ott betartani a két méteres távolságot meglehetősen bajos... A lockdown bejelentése utáni pár napban tehát bánat-sütöttem-főztem, de nem kell izgulni, nem hiztam el, ugyanis március 30 újabb nehézségeket igért, T. ugyanis úgy kelt, hogy nagyon fáj a torka...

COVID-19, 20, 21 - part 1

Hát nem is tudom, hogy folytassam, iszonyú sok minden történt az elmúlt időszakban és tulajdonképpen semmi.

Az utolsó normális napok egyike

Március eleje óta egy őrületben élünk. Bár én már január közepe óta könyörögtem a fiúknak minden nap tizszer, hogy a suliban mindig mossanak kezet, sőt, már ekkor elkezdtem titokban feltölteni az eleve sosem gyenge itthoni készletünket (mióta megtudtam ezt a lisztérzékenységet, kényszeresen többet vásároltam, mint kell, mert tudtam, éreztem, hogy be fog ütni a krach, mindig mondogattam is T-nek, hogy eszméletlen szorongással tölt el, mi van, ha háború robban ki vagy valami katasztrófa lesz (virusra mondjuk rohadtul nem gondoltam) és itt maradok utánpótlás nélkül)), az, hogy valami tényleg van a levegőben, akkor vált nyilvánvalóvá, mikor február eleje tájékán mindenhol (a suliban, a JobCare-ben, a boltokban, a buszokon stb) megjelentek a moss kezet, erre figyelj, ezek a tünetek matricák és itt-ott (pl az iskolában és az előkelőbb boltokban) több helyre is felszereltek kézfertőtlenitőket. Az év eleji lötyögős készülődés aztán márciusban turbóra kapcsolt, emlékszem, március 6-án még elmentem (életemben másodszor) körmöshöz (ezt kaptam T-től Nőnapra), de ott már végig a virusról beszélgettünk; majd március 8-án még elmentünk Peti zongoravizsgájára, de vizsga előtt és után ott már kötelező volt a kézmosás és kézfertőtlenités.

március 12

március 16

Mindezek ellenére, talán mert önmagam sem akartam elhinni, hogy ez tényleg megtörténik és nem egy rossz álom ez az egész, pofonként ért a hir, mikor március 12-én, csütörtökön 1kor kaptunk egy levelet a sulitól, hogy ennyi volt és nincs tovább, ez volt az utolsó nap, holnaptól a suli zárva. Valami isteni sugallatra, 11-én, szerdán még elmentem este boltba és bár a WC papirok polca már totálisan üres volt (!), minden másból be tudtam tárazni még mielőtt az igazi őrület elkezdődött volna. Mert elkezdődött. Mikor legközelebb mentem boltba, 16-án, már jóval szegényesebb volt a kinálat, mint pár nappal azelőtt, sok mindent nem kaptam, amit akartam, az ezt követő vásárlásomkor, 27-én pedig döbbentem vettem észre a boltok előtt kigyózó sorokat - de mint kiderült, ez már kb 18-20-a óta igy ment, köszönhetően az egy be - egy ki szabálynak és annak, hogy sorbanállás közben 2 métert kell tartani egymás között. Ime:

A suli bezárásával egyidőben egyébként a játszóterek is bezártak és betiltottak minden találkozót a gyerekek között, mondván nem iskolaszünet van, hanem világjárvány. T. szintén 12-én, csütörtökön volt utoljára dolgozni, mert a nagyobb cégek szintén home office-t rendeltek el a dolgozóiknak.

március 13 - csúcsidőszak