Tengerpart: Április

Április fő eseménye a 12-én esedékes mammográfiám volt. Életemben először jártam ilyen vizsgálaton és hát mit ne mondjak, nem volt kellemes. Nem volt annyira rossz, mint elképzeltem, de ha lehet, nem sűrűn ismételném meg az élményt. A vizsgálat amúgy komplex volt, először egy orvos látott és már ő megállapitotta, hogy valszeg nincs gond, de azért továbbküldött a mammográfiára. Miután azzal megvoltunk, még visszamentem egy ultrahangra, ahol csak a kérdéses mellem kérdéses pontját nézte meg egy szonográfus és ő is azt mondta, hogy ne izguljak, ez csak egy érzékeny ciszta, nincs vele teendő. Hát jó. Mondjuk ha rosszindulatú lett volna a dolog, nem tudom, mennyire örültem volna, ha ez egy hónappal a duzzanat felfedezése után derül ki, na de örüljünk neki, hogy nincs baj...

A hónap második fele egyébként izgalmasabban telt, mint az első, mert április 12től végre feloldották az 5 km-es korlátozást (épp ideje volt, de persze mikor máskor oldják fel ezt a szart, mint a tavaszi szünet után haha), igy már a saját megyénkben (vagy 20 km-es körben) szabadon mozoghattunk. Ezt megünneplendő, szombaton Bray-be mentünk a fiúkkal, mig T. itthon dolgozott valamin. (Bray ugyan másik megye, de 20 km-en belül van a lakhelyünktől hálistennek.) Mondjuk jól jelzi, mennyire tele volt már a tökünk ezzel az 5 km-es borzalommal, hogy 23-án, pénteken T. kivett egy délelőttöt és elmentünk kettesben a Powerscourt Gardens-be. Ezer éve nem jártunk kettesben sehol, kellett ez már nagyon. A séta után megálltunk a Johnnie Fox fogadónál is, ami Irország legmagasabban fekvő kocsmája és legnagyobb meglepetésemre volt gluténmentes isler, ami engem a legboldogabb emberré tett a világon. Hogy a fiúk se maradjanak ki a változatosságból, szombaton a Corkagh park-ba mentünk (hurrá, hurrá, végre valami új!), ahol jót sétáltunk, játszóztunk és fagyiztunk, bár utóbbit beárnyékolta a tény, hogy Peti egyik mozgó foga beletört a fagyiban megbúvó gumicukorba... (Jellemző szegény haha.) Eddigre egyébként szerencsére beköszöntött a tavasz, csodálatos időnk volt, napos, langyos, szélcsendes. Az időjárás mellett a tavasz közeledtét az is jelezte, hogy a Herbert Park virágba borult: kinyiltak a cseresznyefák, amik mindig megmásithatatlanul mutatják, hogy vége a télnek, éljenéljen. Hogy megünnepeljük a szabadságunkat és a tavaszt, hétfőn, 26-án kivettük a fiúkat a suliból és elmentünk kirándulni. Miután egymástól függetlenül több cikkben is elénk került Ticknock, úgy döntöttünk, megnézzük, ha már itt van tőlünk egy köpésre. (Nem is értem amúgy, Ticknock a Dublin Mountains-ban van, ami Sandyfort-tól kb 10 perc autóút, de még valahogy sosem jártunk arra... Nem is nagyon hallottam róla - egészen mostanáig, amikor meg szinte mindenhol felbukkant...) Egy szó, mint száz, bár reggel a gyerekek már iskolai egyenruhában voltak, szóltunk nekik, hogy ácsi, ma nincs suli, mert ma kirándulunk... Fél 10 körül már ott is voltunk a parkolóban, túrára készen. Bár a legtöbb oldal, amit találtunk, könnyűnek minősitette a Fairy Castle kört, mi azért megküzdöttünk vele, annál is inkább, mert nagyon meleg volt. Mondjuk T. és Palika becsületére legyen mondva (ők a kevésbé túrázós alkatok), nem nagyon nyafogtak, bár szerintem magukban többször megfogadták, hogy először és utoljára járnak Ticknock közelében. Mikor végre felértünk a hegycsúcsra, felmerült, hogy ugyanazon az úton ereszkedünk vissza, ahol jöttünk és akkor tuti nem tévedünk el, de végül győzött a kalandvágy, úgyhogy egy nagyon szép, barna növényekkel szegélyezett úton mentünk vissza a parkolóig és igy megcsináltuk a teljes kört. Mivel eddigre már elég késő volt és éhesek voltunk, hogy megkoronázzuk a napot, elautóztunk még fish & chips-ért Clontarf-ra. Elég rendhagyó hétfőnk volt, meg kell hagyni, de kellett már egy ilyen kalandos nap nagyon mind a négyünknek... Másnap, 27-én T-nek szülinapja volt, sütöttem neki gm diós tortát, ami nyilván tejmentes is lett, hogy ő is ehessen belőle. (Elég táposak vagyunk, nem tudom, mondtam-e már...) Ajándékképp jégkásakészitő gépet kapott, aminek szerintem a fiúk jobbak örültek, mint ő maga, na de igy járt.

És akkor beszéljenek a képek: