Elérkezett hát a harmadik hét, amikor végre-végre felcsillant némi remény, hogy nem fog egész héten esni az eső és nem fagy be a hátsónk, úgyhogy úgy döntöttem végre felpörgetem a programokat, elvégre nemsokára megyünk haza.
Hétfőn nagy nehezen rábeszéltem T.-t, hogy menjünk fel a Citadellához, mert tavaly voltunk Pipivel és imádta. A Sors természetesen megint ellenem volt, mert a 4-6-os nem járt a Király utca és a Ferenc körút között (vagy nem tudom hol, a lényeg, hogy le kellett szállnunk, pótlóbuszra ülnünk, majd vissza a villamosra), igy T. már az út negyedénél kivolt és húzta a száját, én meg persze mérgelődtem, hogy pattog, mert másnak a férje mondjuk segitség, én meg kezdem azt érezni, hogy csak hátráltat, mert ha csak a gyerekeket viszem, sokkal kisebb a stressz, mintha ő is ott van és azt kell néznem, hogy jaj, ez sem jó, az sem jó neki. Sajna a Móriczon is eltévedtünk (nem tudtam honnan indul a busz, én aljas), igy mire odaértünk a Vuk játszótérre, teljes volt a durca kettőnk közt, éljenek a boldog családi kirándulások. (A gyerekek amúgy egy szót sem szóltak se a villamospótlóra, se a kóválygásra, mert fel sem tűnt nekik, ők jól érezték magukat, csak T. vágott pofákat,
úgyhogy el is határoztam, hogy ezentúl inkább hármasban csinálok programokat a fiúkkal, mert jóval egyszerűbb.) Na szóval a Vukos játszón kezdtünk megint, ami még mindig király, majd akkurátusan felsétáltunk a Söprűs Nénihez. Útközben kb ezer fotót csináltunk, vettünk két hűtőmágnest (500 Ft volt talán per darab, szóval megérte, a Vörösmarty téri szuvenir boltban ugyanezek 1500 Ft-ba kerültek ppfff) és csodáltuk a kilátást. Lefelé sétálva majdnem megnéztük a Cerka-firka játszóteret is (ha csak hármasban vagyunk, megnéztük volna khm khm), de helyette elkaptuk a buszt és mentünk haza. Ebédre pizzát rendeltünk, én mellé kaptam egy tökfőzeléket is, mert nem szeretem a pizzát és csendespihenőztünk egy rövidet. (Senki sem aludt persze, csak olvasgattuk a Cidrimókust.) Délután, bár már kezdett hűvös lenni, elsétáltunk a Szt István parkba, ahol T.-t felhivta Levi, igy a játszóztatás rám maradt megint, ő meg vigan telefonált vagy 45 percet háttal a hintáknak... Mint kiderült, péntekre megbeszéltek még egy randit (első héten csütörtökön - pénteken együtt voltak, de nyilván harmadszor is találkozni kell, az nem baj, hogy két hét alatt én senkivel sem tudtam közös programot csinálni, mert nem akartam ráhagyni a gyerekeket, de persze én vagyok a marha), úgyhogy innentől végképp el volt rontva a nap, egész este veszekedtünk, mert persze nem értette, miért húzom ezen a számat.
Kedden, igéretemhez hiven, egyedül kirándultam a gyerekekkel: elmentünk gyerekvasutazni. Nagyon jó volt, a Moszkváig elmetróztunk, onnan villamossal fel Hűvösvölgybe, ott vettünk egy lángost meg egy hotdogot, elgyerekvasutaztunk Virágvölgyig, ahonnan elsétáltunk a játszótérre (nagyon szuper, felújitott játszótér van ott, bár sosem voltunk a régi játszón sem), majd némi játszóterezés után legyalogoltunk a Normafáig, ahol vettünk három rétest, mert azt úgy illik. Sajnos kiderült, hogy egyik gyerek sem szereti a rétest (meg én sem nagyon), de azért becsülettel megettük mindhármat. Innen már csak a hazajövetel volt hátra: busszal a Moszkváig, majd onnan metró. 4 óra volt, mire hazaértünk, fáradtan, izzadtan, de nagyon jó kis napunk volt, nem mellesleg ezen a napon volt az egyik legjobb időnk, a Normafánál például rövidujjasban (!) játszózhattak a fiúk. Este T.-nek időpontja volt a neurológussal, fél 9 volt, mire hazaért és hát nem hozott túl biztató dolgokat. A dokinő szerint az első rohamának az okát ma már sosem fogjuk megtudni, de mivel az első két alkalommal nagyon beütötte a fejét, három helyen sérült az agya és ezek mindenképpen gócpontok, vagyis ha x ingerre lesz egy átlagembernek rohama, nála ez x minusz valami, vagyis a rohamküszöbe alacsonyabb, mint másé, mert ezek az agyi területek sérültek, nem egészséges sejtekből állnak. A probléma továbbá, hogy ezt a küszöböt sok minden más is csökkenti, pl a láz, az immunrendszer gyengülése (azaz bármilyen betegség), a stressz, az alkohol stb. Epilepszia ez, de valószinűleg nem öröklött, hanem szerzett... A dolog csavarja, hogy T. ugye nem jön ki a rohamokból úgy, mint egy normál epilepsziás, a dokinő szerint ez azért van, mert non-convulsive status epilepticus-a van, de ez nem 100%, hiszen ezt csak a félkómában elvégzett EEG tudná bizonyitani, amit ugye még egyik esetnél sem csináltak neki, nem tudni, miért. (Én most legutóbb szóltam, hogy kéne esetleg EEG-t csinálni, mig ott feküdt, magatehetetlenül, de nem csináltak neki mégsem valami oknál fogva.) A lényeg a lényeg: a doktornő szerint folytatni kell a gyógyszerszedést és kéne csináltatni egy egész napos EEG-t, hogy lássuk, hogy a hétköznapokban nincsenek-e észrevehetetetlen kis rohamai. Itt tartunk most, nem túl biztató a helyzet, innentől kezdve bevallom még rosszabb lett otthon a hangulatunk, fogalmam sincs, hogy kéne megküzdeni ezzel a diagnózissal, egyelőre elég sötéten látom a világot...
Szerdán délelőtt kicsit vidámabb hangulatban mint hétfőn felmentünk a Várba. A játszótéren kezdtünk, ahol sokat bújócskáztunk, fogócskáztunk, majd a gyerekek fagyiztak is egyet, alattuk a várossal. 1re értünk haza, ekkor gyorsan megebédeltünk (a sarokról hoztam fasirtot meg sült krumplit) és indultam is a fiúkkal tovább, még hozzá a Naphegy Optikába, mert fél 3ra volt időpontunk Dr Túri Évához. A szokásos dokinőhöz, Dr Sényi Katalinhoz sajnos már nem jutottunk be, ahogy hallottam, már most csak augusztusra tudtak hozzá időpontot adni, durva. Na szóval Petivel kezdtünk, az alapos vizsgálat után ez a doktornő is azt mondta, hogy minden oké, nem tompalátó, nem kell neki szemcsi, az egyik pupillája ugyan nagyobb, mint a másik, de ennyi belefér. Pipi után jött Palika, aki hálistennek szintén látta az ábrákat a kis szürke táblán, igy valószinűleg ő sem tompalátó és a villákat is egész jól elmondogatta, de kiderült, hogy astigmiás, vagyis belső szemtengelyferdülése van. (Nem meglepő, mindkettőnknek van...) Az itélet: szemcsi, amit Paja szerintem még nem fogott fel, Pipi viszont igen és roppant irigy, mert ő szeretett volna szemüveget... Nagyon vicces volt, mikor megtudta, hogy Palikának szemüveg kell, felháborodottan mondta a doktornőnek, hogy ez nem igazság, mert neki kell szemcsi,
ő akart, nem pedig Palika (aki mellesleg csak pislogott, mint béka a kocsonyában). A dokinő amúgy nem volt annyira kedves, mint a Sényi, Palika kapott szemcseppet és hát nagyon nem tetszett, hogy adta be neki (persze lehet, hogy csak igy lehet, nem tudom) meg egyébként is, nem volt túl barátságos, de összességében profinak tűnt és gondolom ez a lényeg. A vizsgálat után mivel még egész korán volt, játszóztunk kicsit a Pompom játszótéren (végre Palika is megismerte ezeket a menő játszókat), majd elindultunk haza. Hazafelé Paja elaludt (!), alig birtam lecipelni a buszról a Blahánál. Mivel elég nyűgös volt, vettünk két kürtőskalácsot, ez kicsit kizökkentette, majd elvillamosoztunk a Jászaiig, ahol bementünk a Bio-Hairbe, ahol T. már várt minket. Először az ő haját vágták le, aztán jött Pipi, majd ha már ott voltunk, én is levágattam a hajam, egyedül szegény Palika maradt ki, na de majd legközelebb... Szerintem tök jó lett a hajam, végre elég rövidre vágták, vállig érő lett, bár már most, alig egy hónap múlva úgy érzem, hogy már túl hosszú, mert már megint csak lófarokban kényelmes. Jó soká, negyed 8ra értem haza, a gyerekek már fürödtek, jó hosszú és tartalmas volt ez a nap.
Csütörtökön volt T. szülinapja, igy köszöntéssel kezdtük a napot. Kapott egy pólót, egy kókuszos Lindt desszertet, egy Cidrimókus szülinapja könyvet (haha), valamint egy sk ajándékot: pár nappal ezelőtt Peti szétszedett egy Kinder tojást, megtöltötte tictaccal és m&ms-szel, majd visszacsomagolta, a benne lévő játékot meg külön, összerakva adta oda a csokitojás mellé. (Tök cuki, nem?) A rövid ünneplés után 11 körül felkerekedtünk, elvittük a fiúkat a Nagyihoz, mi meg nekivágtunk a harmadik kettesben töltött (fél) napunknak. Először ebédeltünk, a Bókay utcai Bécsi szelet étteremben. Innen - szemerkélő esőben, nyilván - elbuszoztunk a Pál-völgyi cseppkőbarlangba és éppen elértük a 3 órás vezetést. Vicces módon összesen ketten voltunk, akik kiváncsiak voltunk a barlangra, de a srác igy is végigvezetett becsülettel... Jó rég jártunk itt, még a gyerekek előtt, most jó volt egy kis változatosságnak, esőben egyébként sem tudtunk volna mit csinálni Pesten... A barlang után a Batthyányi téren keresztül tértünk vissza a Pöttyös utcába, itt felkaptuk a gyerekeket és tűztünk is haza, hiszen még be kellett ugranunk vásárolni is az Aldiba. Szülinapi torta gyanánt négy szelet sütit vettünk a Perity cukrászdában, de sajnos egyik sem volt jó, el is határoztuk, hogy ezt a cukit ejtjük, maradunk a Sommer-nél, ott legalább jók a sütik és nem csak habból állnak.
Pénteken délelőtt a Szt István parkban kezdtünk, ahol hol esett, hol nem (egyszer be is kellett állnunk egy kapualjba pfff), majd fél 12 körül hazasétáltunk, mert addigra odaértek hozzánk Anyuék az ebéddel. T. 1re ment valami orvoshoz (infektológus, semmi értelme nem volt), igy ő nem ebédelt velünk, mi viszont ettünk, majd mig Anyuék kártyáztak egyet Pipiékkel, én ledőltem kicsit, mert azt hittem elájulok, olyan álmos voltam. Fél óra szundi után aztán felkeltem és nekivágtam a Westendnek, mert kellett ez-az és gondoltam egy füst alatt mindent megveszek. Először is vettem magamnak egy szép kék sálat, Palikának pedig egy jó kis bőrcipőt, 26-osat, majd beugrottam a Lush-ba és vettem T.-nek utószülinapként két fürdőgolyót. Innen lesétáltam az aluljáróba, feltankoltam Fornettiből, majd átgyalogoltam a Decathlonba, ahol végignéztem a cipőkinálatot, de mivel az összes cipő túl laposnak tűnt, végül nem vettem Pipinek sportcipőt, mert nem volt kedvem másnap visszavinni, mondván, hogy nyomja itt-ott-amott... Amint kiléptem az épületből, belebotlottam Petiékbe, akik épp fagyist kerestek, miután játszóztak egyet a Honvéd téren. Innentől együtt mentünk tovább: visszasétáltunk a Westendbe, ettünk fagyit (vagyis én egy kávét ittam, mert utálom a fagyit), majd lementünk a Deichmann-ba kicserélni Palika cipőjét, mert a 26-ost fel sem tudta venni... Végül egy 28-as (!) Cars-os, piros sportcipellőt kapott, amit azóta is buzgón mutogat minden szembejövőnek. A Westendtől ezután szépen hazasétáltunk, Anyuék felvitték a fiúkat, én meg még továbbugrottam (az időközben nekikezdő esőben) a Sommer cukiba és hoztam négy szelet sütit, mert miért is ne. Anyuék fél 7 körül leléptek, T. meg 9 körül ért haza, mert miután 3kor találkozott egy bőrgyógyásszal, utána 5kor összefutott Levivel is egy búcsúvacsorára. Este kipróbálta az egyik fürdőgolyót, nagyon örült neki, de lett még ennek böjtje...
Szombaton reggel T. azzal kelt, hogy a keze tele van viszkető foltokkal. (Mert nyilván, mi más... Miért is kezdődne egyetlen napunk is simán...) Elkönyveltük allergiás reakciónak és a Lush fürdőgolyót tettük meg bűnösnek. Kicsit ugyan aggódtunk, nem a pénteki bőrgyógyászati vizsgálaton szedett-e össze valamit, de úgy itéltük, ha 3kor elkap egy himlőt vagy valamit, az másnap reggelre nem jön ki. Ennyiben maradtunk hát, éltük tovább az életünket, ebédre Zsuzsiékhoz voltunk hivatalosak, úgyhogy fél 11 körül elsétáltunk a Jászaiig, itt kettéváltunk, T. felült a 4-6-osra és elvillamosozott valami ajándékot venni, mert Zsuzsi szülinapja is áprilisban van, mi meg elsétáltunk a fiúkkal az Olimpia parkba. Iszonyú hideg volt ismét, a szél is fújt, igy nem maradtunk sokáig, fél 12 körül mi is felültünk a villamosra és mentünk a vendégségbe. Előbb értünk oda, mint T., de ő is befutott persze 10 percen belül. Egy kis játék után kezdtük is az ebédet, ami elég káoszos volt, mert Antika nyomta a műsort, de aztán lefeküdt aludni és mi folytattuk az ünneplést. 4ig maradtunk kb, ekkor némi tanakodás után megbeszéltük, hogy Nagyi hazaviszi magához a fiúkat, nekünk meg lesz egy szabad esténk / éjszakánk. (Én szerettem volna, ha inkább nálunk vigyáz a gyerekekre és akkor mégis a saját helyükön vannak, Palika kakiját (aki mellesleg még minden éjszaka átjön ugye hozzám) nem zavarja meg az ismételt váltás, de persze megint én voltam, aki semminek sem tud örülni blablabla...) Na mindenesetre a fiúk Nagyinál éjszakáztak, de a mi esténk persze nem úgy alakult, ahogy reméltem (mozi, vacsi, buli), mert 6 körül úgy döntöttük becélozzuk az ügyeletet, mert T. kiütései egyre rondábbak és vörösebbek lettek... A XIII. kerületi felnőtt ügyelet (24 órás, külön gyerek és felnőtt ügyelet, wow) kb 20 perc gyaloglásra volt tőlünk, igy letalpaltuk a távot, fél 7re már oda is értünk.
Senki nem volt előttünk, egy bácsira vártunk, hogy kijöjjön és voila, mehettünk is be. A doktornő megerősitette a gyanúnkat, allergiás reakció, vegyen be pár allergia elleni tablettát és kész. Visszametróztunk hát a Westendbe, mert ott volt 9ig nyitva tartó gyógyszertár (sirok, 9ig gyógyszertár), vettünk egy R betűs gyógyszert és hello. Fél 8 volt, a Szindbádban kinézett filmet tehát már lekéstük (Tejben, vajban, szerelemben), úgyhogy felsétáltunk a harmadikra, de sajnos semmi szimpi nem kezdődött épp, kénytelenek voltunk nekivágni a körútnak, hátha találunk egy kajáldát, ahová lesz kedvünk beülni. Végül a Nagyi palacsintázójában kötöttünk ki, ettünk 2-2 palit és mikor elkezdett újra esni, hazaindultunk... Korán feküdtünk, ennyi volt számunkra a szabad este.
Vasárnapra - vagyis az utolsó napunkra - nem terveztünk sok mindent, csak pakolást. Délelőtt hazahoztuk a gyerekeket, majd én pakoltam, T. meg a halálán volt, olyan álmos volt (szerinte az allergia gyógyszertől, ami mint később kiderült, befolyásolhatja az epi gyógyszerek hatását - hát köszi). Anyuék 12 körül jöttek, hoztak ebédet, ezúttal nekünk is, úgyhogy 1 körül megebédeltünk és ezután T. lelépett újra az ügyeletre (a kiütések rosszabbodtak), én meg elsétáltam a Westendbe venni a repcsire Fornettit meg kenyeret, felvágottat ilyesmiket. Mikor végeztem, felhivtam Anyuékat, akik épp a Szt István parkban voltak, úgyhogy utánuk eredtem és egy kicsit együtt játszóztunk még. 5 körül értünk haza, eddigre már T. is kb bepakolt, Anyuék pedig hamarosan hazamentek. 6kor még volt egy rohanásom: visszaügettem a Westendbe
más tipusú allergiagyógyszerért, de hazafelé már majdnem sirtam, hogy miért ekkora higfos ez az egész itthonlétünk, gyűlöltem mindent és mindenkit, miért kell, hogy minden mindig szarul alakuljon és miért kell, hogy mindig olyan egyedül érezzem magam, mint az ujjam... Bár a gép nem indult korán (8ra hivtuk a taxit), 11 körül már lefeküdtünk - és egészen 1ig aludtunk is, amikor is T. arra ébredt, hogy bogarak másznak rajta... Lázas google munkánk eredményeképpen negyed 2re meglett az itélet: ágyi poloskák! Ezek csipték össze éjjelente, ezért lett tele kiütéssel, ezért viszketett! 2ig még netezgettünk, mégis ilyenkor mi a jó isten a teendő, majd fél 3kor kidőltem, elvégre másnap várt ránk a hazarepülés
végre...
THE END
