Nyári szünet Irországban - part 2

Ott hagytam tehát abba a repjegy és szállás mizéria előtt, hogy egy tök jó kis délelőttöt töltöttünk Seapoint-on. Délután már pakoltunk, hiszen másnap, az év legmelegebb napjainak egyikén, vasárnap nekivágtunk Tobercurry-nek.  

Mivel útközben mi mindig megállunk valahol "pihenni" egy-egy nyaralás alkalmával, idén a már régóta kiszemelt Belvedere House-ra esett a választásunk. Ez egy szuper kis hely az ország közepén, ahol lazán el lehet tölteni egy egész napot. Mi a rövid játszózás után a Jealous Wall-nál kezdtük a sétánkat, majd innen szépen végigcaplattunk a kis ösvényeket felfedezve a házig. Ott kicsit sokan voltak, de azért keresztül-kasul tudtuk járni a többszintes épületet, majd miután kicsit lehűltünk (tényleg az év egyik legmelegebb napja volt, izzadtunk konkrétan), elgyalogoltunk egy gyönyörű virágoskertig, ahol lépten-nyomon festőkbe botlottunk, akik próbálták megörökiteni a tájat a vásznukon. Innen a Fairy Trail felé vettük az irányt, ami egy egészen magával ragadó, cuki kis hely volt, árnyas lombok alatt, kis hintával, mászható fákkal. Bár melegünk volt nagyon, ha már ott voltunk, elsétáltunk a különböző emlékpontokig, szobrokig, láttunk kék szitakötőket, majd lefelé vettük az irányt a tóhoz. Először egy olyan tóparti részen álltunk meg, ahol senki nem volt, volt viszont négy hinta, ami a tóra nézett. Eszméletlen élmény volt a hűvösben a tavat nézve hintázni, imádtuk, a gyerekek tovább sem akartak állni. Végül innen egy másik tóparti szakaszhoz sétáltunk, ahol be lehetett menni a tóba kicsit lábat áztatni. T. kivételével (ő nem rajong az ilyen dolgokért) azonnal ledobtuk a cipőinket és irány a viz. Egy-egy nagy kőre leültünk, lábainkat a homokba támasztottuk és ültünk-ültünk, nézve a vizet és a hattyúkat. Talán örökre itt maradtunk volna, de egy idő után nagyon megéheztünk és úgy éreztük, itt az idő menni, hiszen még oda kell érni a szállásunkra is. A tótól felsétáltunk tehát a bejárathoz, ott vettem a fiúknak fagyit (vicces volt, nem kértem bele nekik Flake-t, szegény eladólány tett bele végül véletlenül, majd ettől olyan zavarba jött, hogy €7 helyett €4-et kért és még egy fém kiskanalat is adott). Végül 7 körül értünk a szállásra, ami Tobercurry főutcáján volt, szemben egy Sparral és egy Supervaluval. Mivel ezt a bolt helyzetet nem tudtuk, még útközben megálltunk egy Lidl-ben vacsorát venni, szóval mindenki azt kapott, amit akart, Palika bolognait, Peti valami curry-t, én sült krumplit lazaccal, T. meg ugyancsak sült krumplit chicken nuggets-el. Mivel erre a nyaralásra annyira nem tudtam készülni program-ügyileg, kicsit stresszeltem, mikor mit fogunk csinálni, szóval ezt az estét egy az egyben programkereséssel töltöttem, ami annyira nem volt könnyű wifi nélkül, de megoldottam. 

Hétfőn, mivel még mindig csodásan meleg volt, belevágtunk a nagybetűs nyaralásba és elautóztunk Enniscrone-ba, a tengerpartra. Nem túlzok, de ez a part biztosan benne van Irország top 5 tengerpartjában, mert eszméletlenül gyönyörű volt. Hosszú, homokos part, amiről Dublinban csak álmodni merünk. Óriási mázlink volt az idővel is, csodálatos napsütés volt, meleg, egy felhő sem volt az égen, szóval T. és Peti úgy döntöttek, úsznak egyet. (Palika a bray-i élmény óta óvatosabb lett, azt mondta fázik, nincs az az isten, hogy ő belelépne a vizbe, szóval ő maradt a homokban játszani.) Mivel én sem akartam fürdeni, felváltva videóztam Pipiéket és Palikát és közben hálálkodtam, hogy ilyen szépséges helyre eljutottunk. Egy idő után (na nehogy már Palika ne mártózzon meg az Atlanti óceánban) rávettünk Paját is egy kis vizezésre (úgy derékig belement), majd kicsit száritkoztunk, homokoztunk még a parton és indultunk tovább, mert volt még program délutánra. (Kiállni a partról nagyon nehezen tudtunk sajnos, az mondjuk rohadtul nincs kitalálva, parkol mindenki oda, ahova tud, egy lépésnyi helyet nem hagyva arra, hogy valahol ki lehessen állni, ha menni akarsz... Jó sokáig küszködtünk, de végül el tudtunk menni, a gyerekek tiszta stresszben voltak, mi van, ha beragadunk és nem jutunk ki a partról dagályig...) Enniscrone-ból tehát Downpatrick Head felé vettük az irányt. Miután a viz eléggé benn volt, a parkolótól lesétáltunk a sziklákon egészen mélyre és ott gyönyörködtünk a tengerben. Miután a fő látványosság Downpatrick Head, felmásztunk újra a parkolókig, majd nekiindultunk a partnak, körbejárni a kis félszigetet. Tudom, uncsi, de ez a hely... Hát nagyon-nagyon szép volt. A zöldeskék óceán, a süppedős, puha fű és azok a sziklák! Mit nekünk Cliffs of Moher, úristen, ez a hely sokkal menőbb volt annál, imádtam. Az időjárással kapcsolatos mázlink kitartott, bár kicsit fújt a szél, de nem fáztunk abszolút, kellemes meleg volt egész nap, még este is. Hazafelé még megálltunk Ballinában a Tom Ruane Parkban játszózni meg kosarazni, de nem maradtunk sokáig, mert eddigre már meglehetősen hullák voltunk az egész napos programtól.  

Másnap, ahogy igérték, visszatértünk a normális rendhez: rohadt hidegre ébredtünk. Mivel kb egész hétre esőt irtak a környékre, de erre a napra csak felhőt, úgy gondoltam, nézzük meg a Benbulben-t közelebbről, ne túrázzunk, de készitsünk pár szuper fotót róla. Első állomásként a Stredagh beach-et jelöltem ki, ahonnan elvileg gyönyörű képeket lehet lőni a hegyről - jó időben... Mikor mi odaértünk, a hegyet se láttunk, nem hogy szép lett volna... Bár az eső nem esett, dzsekiben is fáztunk, fújt a szél, felhős volt az ég, szóval na, nem volt ideális idő a tengerpartozásra, nem maradtunk sokáig. Innen elautóztunk távolról megnézni a Classiebawn Castle-t, ami hát valljuk be szintén nem volt olyan szép, mint a napsütéses képeken, de azért itt legalább már láttunk valamit, majd innen továbbmenve rápillantottunk a Mullaghmore beach-re, hogy megérkezzünk a Tullan beach-re, ahol sajnos már elkezdett esni az eső... Mivel kemény vagyok, kértem a többieket, hogy sétáljunk kicsit, mert rengeteg szép fotópont van erre (pl a Wishing chair, a Fairy bridges meg hát maga a tenger), egy idő után a többiek fellázadtak, hogy megfagynak, szóval visszaültek a kocsiba, úgyhogy pár fénykép lövése után én is kénytelen voltam feladni a harcot és lógó orral visszasétáltam a parkolóba. Mivel ekkor már egészen erősen esett, úgy döntöttünk, ebédeljünk valahol, akkor legalább nem ázunk. Némi idegbeteg keresgélés után ráböktem egy étteremre a közelben, ahol állitólag volt gluténmentes fish & chips, szóval célbavettük azt a helyet. (Borzalom ez a rohadt gluténérzékenység, tényleg, gyűlölöm, hogy órákon át kell keresgélnem a megfelelő helyeket, ahol esetleg ehetek, utálom, hogy ezer review-t kell átböngésznem ahhoz, hogy be tudjak ülni valahova és rettentőre bosszant, hogyha végre találok valamit, ami jónak tűnik, mert mondjuk nem valami szar ázsiai hely, ahol csak bazi csipős szutykokat lehet venni, akkor az vagy baromi drága vagy zárva van vagy este 5kor nyit. És akkor arról még nem beszéltem, hogy egy kaja lehet szimplán rossz is, mert az már nem is számit kb, ha végre találok valamit, amit ehetek...) Na szóval ebéd: mivel a fish & chipsen kivül csak a chicken curry volt gm, azt ettem (mármint f&c-t), T. egy burgert választott, a gyerekek meg gyerek pizzát (Peti) és csirkefalatkákat sült krumplival (Palika). Nem volt rossz végül a hely és "csak" €50 körül fizettünk, köszönhetően, hogy voltak gyerekadagok hálistennek. Bár ekkor még mindig esett, mivel Bundoran nevezetessége a tengerparti vidámpark, mit volt mit tenni, bevállaltuk. Mondjuk vicces volt esernyőkkel kóborolni, hova üljünk fel, mit csináljunk, de igy legalább örökké emlékezetes lesz ez a nap. A fiúk dodzsemeztek, felültek a kukacra, horgásztak (nyereményként egy formázható banánt választottak mindketten haha), én felmentem velük a Hulk-ra (marha jó volt, imádtam, Palika halálra röhögte magát rajta, Peti inkább aggódott), majd végezetül vettünk még extra jegyeket és Palika trambulinozott még, Peti meg egy ilyen felfújt gömbben forgolódott a vizen. (Lehet, hogy másra is felültek még, de nem emlékszem pontosan sajnos...) Mire hazaértünk estefelé a szállásunkra, természetesen már száz ágra sütött a nap, hát ja, ilyen a mi formánk.       

Szerdán megint esőre ébredtünk, úgyhogy megnéztem az időjárást és mivel tőlünk keletebbre nem mondott esőt egyedül, arra indultunk, miután befoglaltam jegyeket a Marble Arch Cave-be. Sajnos délelőttre már nem volt hely, igy a fél 4-es csoportba jutottunk csak be, de gondoltam előtte megnézzük az Enniskillen-i várat is és esetleg beugrunk egy Asda-ba is, ami nálunk ugye nincsen, csak Északon, pedig hogy örülnék, ha lenne, hiszen isteni gm cuccokat árulnak ócsón. Az út sajnos elég kanyargós és hosszú volt Enniskillen-be, úgyhogy mire megérkeztünk, Palika kitalálta, hogy ő beteg, lépni sem tud és egyébként is, fázik és melege is van. Hogy ne stresszeljem, kitaláltam, hogy a vár helyett nézzük meg a vár melletti játszót, hátha az izgalmasabb, mint egy zárt helyen lévő kiállitás. Igy is lett, nagy nehezen odabicegett a játszóra és vagy fél órát vidáman hintázott Petivel az óriási játszótér egy eldugott szegletében, közben pedig mindenféle Rubik kockás kérdést tett fel, amire persze csak Peti tudta a választ vagy ő sem. Mikor eljött az idő, elautóztunk az Asdába, én összevásároltam mindenféle gm cuccot (szemét módon fele annyiba kerülnek ott a gluténmentes dolgok, mint itt brühühü), a fiúk vettek maguknak valami rágcsát (Palika szeretett volna egy Magnumot, odament egy eladóhoz és megkérdezte, van-e egyesével csomagolt Magnum, de sajnos csak 6-os csomag volt, azt meg nem akartunk venni, ne olvadjon már meg az úton), majd elindultunk a barlangba. Mikor odaértünk, még volt kb 20 percünk a túra előtt, úgyhogy Peti kikönyörgött magának egy szinváltós gyűrűt, de mire meggyőzött, már mehettünk is be a barlangba. A túra maga izgi volt, egy kis részen csónakban vittek minket, de azért azt hozzá kell tennem, hogy ezek az Ir szigetek-beli barlangok nincsenek ám olyan szinten, mint az Aggteleki vagy akár a Pálvölgyi cseppkőbarlang, jók, jók, de látnivaló nem nagyon van bennük. Ettől függetlenül tetszett a hely nagyon, annál is inkább, mert gyönyörű környezetben volt és el is határoztam, hogy ha egyszer lesz módunk rá, mindenképp visszajvünk ide, mert a barlang közeléből indul a szépséges Stairway to heaven túraútvonal, ami kihagyhatatlan szerintem, ha már itt élünk a szigeten. A barlang után már nem volt más programunk, csak a hazaautózás. Otthon a fiúk pizzát rendeltek, én meg megsütöttem az Asda-ból vett mirelit pizzámat, ami nem csak, hogy olcsó volt, de isteni finom is - sajnos (mert nálunk nincs).     

A következő napra kicsit jobb idő lett, igy újra nekivágtunk Belbulben-nek. Találtam egy szuper látványos autóutat, azt csináltuk végig első körben. Gyönyörű helyeken jártunk ismét csak, körbeautóztuk a Benbulben-t meg még pár szép hegyet és itt-ott megállva nagyon klassz kis fotókat lőttünk. Miután szép volt az idő, továbbautóztunk a Mullaghmore beach-re, de nem fürdeni, hanem ezúttal csak kicsit homokozni. Mivel innen Bundoran már nem volt messze, visszatértünk és először bowlingoztunk egyet a múltkori étterem mellett, majd még egyszer utoljára megnéztük a partot az óriáskerékre felülve. Klassz volt, mert nem csak 2-3 kört tett a kerék, hanem vagy 10-12 percig forgott, lassan, szóval volt lehetőségem milliónyi képet késziteni a magasból. A nap lezárásaképpen a fiúk kaptak fagyit, elsétáltunk még a központba venni hűtőmágnest és Palika is kapott egy szinváltós gyűrűt, mert miért ne. Vacsorára kinait ettünk, de erről inkább nem irnék, mert a 80%-át kidobtuk... A magyar kinai nem az ir kinai sajnos, abszolút nem izlett, amit kaptunk, brrr, asszem többet itt nem veszünk kinai kaját. 

Pénteken sajnos már eljött a nyaralás vége félig: mentünk tovább ugyanis Thurles mellé, ahol még egy éjszakát töltöttünk, mert szombat reggel a gyerekeknek Rubik kocka versenye volt Kilkenny-ben. Thurles felé félúton megálltunk az ország közepén, a Glendeer Pet Farm-on. Szegény farm nem volt rossz, de nem lelkesedtünk annyira, mint megérdemelte volna, mert eddigre már kicsit kifáradtunk a sok látnivalóban, ráadásul erre a napra olyan meleg lett megint, hogy árnyékban is izzadtunk és ez ugye egy nyitott állatfarmon, ahol tűz a nap, annyira nem menő. Na mindegy, nem volt azért rossz élmény ez sem, lehetett állatokat simogatni, focizni, volt egy nagy akadálypálya, egy labirintus, egy kellemes hosszúságú sétaösvény és persze sok-sok állatka. Először úgy volt, hogy Birr-ben eszünk, mert ott találtam egy kis kávézót, ahol lehetett gm szendvicseket venni, de mivel rengetegen voltak, végül a nap főétkezése a Mekiben volt (én ugye ilyenkor csak veggie bites-t ehetek sült krumplival, mert semmi más nem gm). Mire a szállásunkra értünk, volt vagy 7 óra és mivel másnap korán kellett mennünk a versenyre, este 10 körül mér ágyban is voltunk egy kis B&B két szobájában. 

Másnap, szombaton korán indultunk, miután nagy nehezen megkaptuk a reggelinket a szálláson (szóltunk, hogy negyed 8kor kéne ennünk, ehhez képest 7.40kor hozta a néni a kaját, ami ráadásul nem is volt túl jó), de még igy is időben odaértünk a regisztrációra. A nap versenyzéssel telt, Palika 2x2, 3x3 és Piraminx-ban versenyzett, Peti meg 2x2, 3x3-ban. 3x3-ban csak Peti jutott a döntőbe, 2x2-ben mindketten bejutottak, szóval kb 4-ig egyfolytában vagy versenyeztek, vagy biráskodtak és Peti egyszer szaladt is (a runner az az ember, aki hordja ki a kockákat a versenyzőknek). 3x3-ban Peti volt a király, a 2x2-ben pedig Palika. Nem tudom pontosan, hányadikak lettek ezekben a versenyszámokban, de nem jöttek ki szomorúan, imádták a dolgot, mindketten teljesen elemükben voltak a többi kockás között. Palika szó szerint végigjárt mindenkit, kipróbálgatta vadidegenek kockáit, elbeszélgetett velük, Peti kicsit visszafogottabb volt, de a vége felé már ő is egész bátor lett. Végül 4 körül indultunk haza, 6 után érkeztünk meg és annak ellenére, hogy jól ki voltunk fáradva, mind a négyen megállapitottuk, hogy ez egy jó kis nyaralás volt, sok szép programmal és élménnyel. Mivel ez az Észak-Nyugati rész elég ismeretlen még nekünk, megfogadtam, hogy a következő nyaralásokon kivégezzük még Donegal-t és Londonderry-t (valahol a kettő között kéne szállást találni, mondjuk Letterkenny nem rossz), majd utána jöhet Connemara, amikor visszatérünk kicsit Galway-be is és még Westport is belefér. Bár mi már voltunk, a gyerekek nem, úgyhogy egy Limerick - Bunratty - Ring of Kerry kör is jöhet majd pár év múlva (itt sajnos különböző helyeken kell majd laknunk, mert elég nagy terület) és ezzel elmondhatjuk majd, hogy alaposan körbejártuk Irország fő területeit, városait. (Ezen kivül jöhet persze a UK is, Skóciában és Manchester-ben - Liverpool-ban ugye már jártunk, tehát jön még majd egy London és környéke és Wales. Te jó ég, ez már 5 nyár sorted és akkor még nem vittük a gyerekeket Európába és nem tértünk vissza sehova... Ah, kár, hogy ilyen rövid az élet.)    

  

Kis közjáték júliusról

És bár úgy tűnhet az életünk játék és mese itt a programok hevében, a gyerekek szórakoztatása mellett azért más is volt ám, de szerintem az annyira nem izgi, mint az, hogy merre jártunk és miket csináltunk. Hosszú szenvelgés következik, én szóltam! 

Mivel a nagykövetségről július közepéig sem kerestek, kezdtem feladni, hogy a nyár folyamán munkába állhatok (azt még mindig nem akartam elhinni, hogy az igérgetések ellenére mégsem kellek nekik). Bár folyamatosan próbáltam frissiteni az Excel tudásom, rengeteg időt töltöttünk a nyár megtervezésével is, mi van, ha ez van, mi van, ha az és mi van, ha amaz. Miután a bizonytalansági faktor óriási volt, próbáltunk minden lehetőségre felkészülni a nyarat illetően és ez rengeteg energiánkat és agyi kapacitásunkat felemésztette, főleg azért, mert az idióta nagykövetségiek miatt már eleve teljesen felbolydult az életünk a semmiért... Évek alatt kialakitottunk egy jól működő rendszert (május közepén - végén megvesszük Magyarországra a repjegyeket június végétől július végéig, majd Irországban kihúzzuk az utolsó hónapot vagy nyaralással vagy apróbb programokkal és ennyi), de ez a rendszer már május közepén - végén megbukott, mert akkor kezdték el mondogatni, hogy június végétől szeretettel várnak dolgozni és hát nyilván, emiatt nem vettük meg a Magyarországra szóló jegyeket időben, de irországi pihenést sem próbáltunk keresni inkább, hiszen nem tudtuk, elengednek-e egy hétre, kezdhetek-e egy héttel később és társai. Amikor viszont befejeződött a suli és még mindig nem pontositották, mikor is kéne kezdenem, csak annyit mondtak, hogy türelem, majd szólnak, cseppet bestresszeltem, hogy ezt igy mégis hogy, akkor most mi lesz a gyerekekkel, mi lesz a nyarunkkal, mi van most?! Szóval a hónap elején vettem egy nagy levegőt, osztottam-szoroztam, lehetőségeket-esélyeket latolgattam és miután kockázatelemeztem, T elé tártam a gondolataimat a nyárról. Végül azt a taktikát követtük, hogy június végén nekiálltunk szervezni egy rövidke, 6 napos irországi nyaralást július közepére (eh-eh, mission impossible nagyjából, hiszen a lakásválság és az ukrán menekültek miatt szinte nincs kiadó airbnb az országban vagy ha van, hát eszement áron), majd ezzel párhuzamosan elkezdtünk repjegyeket nézni haza: Ryanair közvetlenül, Ryanair Bécsbe plusz vonat, átszállás. Július elején szinte minden délutánom / estém tehát szállás- és repjegykeresésről szólt és a helyzet nagyon elkeseritő volt. Napra-napra csökkenő választék lakásfronton és napról-napra változó árak repülőjegyfronton plusz ugye a stressz, hogy mi van, ha négy embernek veszünk jegyet, de közben kiderül, hogy én nem is mehetek... 

Mivel az idő az irországi szállást illetően rettentően sürgetett, ott pár nap után feladtuk: ráböktünk egy viszonylag szimpi és nem arcpiritóan drága helyre Tobercurry-ben, ami Sligo-ban van, nagyjából ott, ahová akartunk menni. (Ja, az árak és a választék hiánya mellett a másik probléma Irországgal, hogy a kiadó szállások 70%-a kb a semmi közepén van, ami lehet, hogy valakinek vonzó és izgalmas, de ezek a férfiak itt körülöttem sikitófrászt kapnának egy olyan helyen, ahol közel s távol egy szomszéd ház sincs, szóval ez mindig meglehetősen csökkenti az esélyeinket, hogy valami épkézláb szállást találjunk reális áron, nem hogy most, a lakásválság közepén...) Na mindegy, lényeg a lényeg, hogy miután sikeresen lefoglaltuk Tobbercurry-t, jöhetett a keményebb dió repjegy... Ide-oda inogtunk a közvetlen Ryanair és az átszállásos Lufthansa között (összesen annyit tudtunk, hogy feladós bőröndünk nem lesz, mert akarja a franc, hogy elkeveredjen és egyébként is, akar a fene még a csomagleadásnál is sorban állni órákig), de végül anyagi megfontolásból, hiszen nem mindegy, hogy mennyit fizetünk, ráadásul idén az sem mindegy, hogy bukjuk-e az én jegyem vagy sem (a rühes Ryanair az utazás előtt 1 hónappal minden jegyet felnyomott €350 fölé, volt nap, mikor €500 körül vitt volna egy embert Pestig, ami azt jelenti, hogyha €700-ből fejenként meg is oldjuk a retúr jegyet, arra még jön a cabin bag, a helyjegy, szóval €3000 felett lett volna a repjegy négyünknek - még hogy €10-s jegyek bazdmeg meg hogy kivonul Pestről a Ryanair, hát röhög a vakbelem, majd mindjárt felad egy ilyen aranyat tojó tyúkot, istenem...), szóval végül a Lufthansa mellett döntöttünk. Átszállás, átszállás, ez van, négyünknek ott már €700-750 körül találtunk jegyet ugyanerre az időszakra, ráadásul 8 kg-s cabin bag-gel, szóval Michael bekaphatja. Egyik este szépen ki is választottuk a járatokat, €690, remek, fizetés - bámm, nem sikerül fizetni. T. felhivta a Lufthansát mi van... Hááát, látják a foglalást, az elutasitott fizetést, szóval biztositanak róla, hogy másnapra megoldódik a dolog, nyugodjunk meg, van foglalási szám, elintézik. Másnap reggel T. újrahivja őket - jaaaa, hát az a foglalás elveszett, nem volt kifizetve. Mint a villám pattantunk rá a Lufthansa oldalára, hogy új jegyeket foglaljunk, de mivel péntek volt (és hétvégére felemelik a jegyet), már csak €950 körül lehetett új jegyeket venni... Nagyszerű. Tiszta idegbetegen kivártuk a következő hetet, újra nézegettünk-latolgattunk és észrevettük, hogy a KLM is repül közvetlenül Magyarországra, szóval felmerült egy újabb versenyző, bár az amszterdami reptértől mindenki óva intett a neten. Sebaj, bátrak vagyunk, annál is inkább, mert €750-ért találtunk új jegyeket, minden happy, sőt, T. meglátta, hogy talán €20 fejében lehet fixálni a jegyárat 2-3 napra, szóval nyerhetünk egy kis időt a döntéshez. 

Igy is lett, €20-ért foglaltuk a jegyeket, majd mivel már nagyon készülődni kellett Tobercurry-be, jegeltük kicsit a témát. Miután meglehetősen sebtében foglaltuk a szállást, az elkerülte a figyelmünket, hogy wifi nincs (hiszen vidék!), szóval amikor pár nappal később meg kellett volna vennünk a foglalt repjegyeket, meghűlt vérrel és kicsit hitetetlenkedve tapasztaltuk, hogy a fizetés gombra nyomva csak pörög csak pörög a kis köröcske, de talán a gyenge mobilnet miatt nem tudjuk kifizetni ezt a jegyet sem... Itt már felmerült bennünk, hogy lehet valami felsőbb erő azt akarja, hogy ne menjünk idén haza... Mindenesetre T. próbált Paypal-lel is fizetni, amit szintén visszadobott a KLM oldala, de jött egy email a PayPal-től, hogy sikeres fizetés. Ott álltunk tehát foglalás nélkül, de a pénzt már leemelték a számlánkról. Isteni. Mindez nyaralás közepén, amikor nincs wifi. A tajtékoztunk szó gyenge kifejezés arra, amit éreztünk. €700 a levegőben, jegyünk nincs, jobb nem is lehetne a helyzet. Bár én könyörögtem T-nek, hogy vegyük meg a Lufthansa-nal azonnal a legszimpibb jegyeket, mielőtt újra felemelik (közeledett a péntek), ő erről hallani sem akart, hiszen nem akarta, hogy még nagyobbat bukjunk a dolgon. A KLM ügyfélszolgálata nyilván sehol, nem válaszolnak semmire, nem veszik fel a telefont, semmi, elérhetetenek. És itt jön képbe az áldott Paypal. Mivel rajtuk keresztül fizettünk, pár nap után lehetett nekik irni, hogy a számlánkról hiányzik a pénz, foglalásunk viszont nincsen, szóval ők kezükbe vették az ügyet és villámgyorsan, szinte azonnal visszautalták a pénzt, amit majd ők heteken keresztül levelezgetve kivernek a KLM-ből. Piha. A pénzünk tehát meglett, jegyünk viszont még továbbra sem volt, ennyi kinlódás után sem. 

Mivel eddigre már eszméletlenül elegünk lett mindenből, utolsó erőnkkel ránéztünk a Lufthansa-ra (KLM soha többet) és az első szimpatikus jegyre (aug 2-30) rácsaptunk. Mivel még mindig kérdéses volt, tudok-e repülni én is, biztos, ami biztos, olyan jegyet vettünk, ami módositható, amihez jár helyjegy (a Lufthansanal meg az kerül egy vagyonba) és amihez adtak mindenkinek még egy 20 kg-s csomagot (ami mondjuk nekünk nem kellett, de sebaj). Végül €960-t fizettünk összesen - szemben a Ryanair €3000-vel és bár rendesen megszenvedtük ezt az idei repjegyvételt, örültünk, hogy végre vége, van jegyünk is és viszonylag elfogadható az ára is, hurrá.

Nyári szünet Irországban - part 1

A nyári szünet első napja kissé döccenősen indult, mert Peti régi vágya volt, hogy megkóstoljuk a bubble tea-t és én, jó anyukához hiven el is vittem őket busszal a központba, kerestünk egy szimpi helyet, ahol kértünk két epres bubble tea-t epres és barackos golyókkal - de az első korty után mindkét sarj megállapitotta, hogy ez ihatatlan és onnantól kezdve azon filóztunk, hogy öntsünk-e ki €10-t a csapba és felejtsük el, hogy ez az egész valaha megtörtént vagy ragadjam meg a két poharat és igy nyomjam végig a nap további részét, két szinte tele pohár bubble teát egyensúlyozva a kezeimben. Végül az utóbbi mellett döntöttünk, "hátha otthon majd izlik" felkiáltással. (Természetesen otthon sem izlett, de legalább ott állt a hűtőben két pohár bubble tea napokig...) Ha már ott voltunk a központban, vásárolgattunk kicsit, mindkét fiú kapott egy kapucnis felsőt (Peti azóta le sem akarja venni) illetve Pipi vett magának egy fekete bucket hat-et is, mert az most menő (ezt sem akarja levenni azóta sem). Ebéd gyanánt beültünk egy Mekibe, de borzasztó élmény volt, kb olyan, mintha a Szigony utca állandó lakóit összegyűjtenénk és bezsúfolnánk egy aprócska szobába, hogy nesze, egyetek egy kis sült krumplit... Brrr... Meg is állapitottuk, hogy soha többet nem eszünk a központban ilyen helyen, max a Grafton street-en, mert az kicsit kulturáltabb tájék, mint ez a Henry street - Mary street szörnyűség. (Ha rajtam múlna, én szerintem soha többet nem mennék az ILAC - Jervis közelébe, mint egy teljesen más világ esküszöm, az ember szó szerint kellemetlenül érzi magát a sok lecsúszott ember között, szörnyű, tényleg.) A hétvégén, hogy kipihenjük a rossz élményt, csak a szokásos körünkben maradtunk, elmentünk Rathfarnham-ra és a Botanikus Kertbe, mert kiváncsiak voltunk, milyen a nyári kert. (Szép.) 

A nyári szünet első teljes hetét szintén viszonylag laza programokkal töltöttük meg. Hétfőre befoglaltam egy ingyenes Dalkey Castle látogatást. Itt a gyerekek még csak egy karácsonyi ünnepségen voltak, 2018-ban talán, de most végre megnézhették az egészet. Oké, a vár maga nem egy nagy szám (bármikor épitek ilyet egy üres telekre), de az idegenvezető mellett volt 3 szinész is, egy borbély, egy házvezetőnő és egy vadász, akik azt játszották, mintha visszarepültünk volna az időben és úgy mesélték el nekünk távoli vendégeknek, hogyan is zajlott az élet annak idején a környéken. Mivel Killiney nincs messze Dalkey-tól, a kastély után még felmentünk az Obelisk-hez, kinéztünk, sétáltunk, chipseztünk, majd visszafelé beugrottunk a játszóra is. Kedden mivel esett az eső, elmentünk a távoli KidSpace-be, ahol évek óta nem jártunk. Sajnos Peti már eléggé kilóg a játszóházakból (a 90%-ba már be sem mehet jó ideje), de köszöhetően a kis termetének, ide még bőven beengedték, mert eleve 12 a korhatár és ránézésre ebbe még teljesen belefér. Szerdán mivel T. elvitte a kocsit, gyalogos programunk volt: először is elsétáltunk a fodrászhoz, ahol levágattuk Palika haját, majd továbbmentünk a Merrion Square-re játszózni és onnan átmentünk a Kilkenny Cafe-ba scone-ozni egyet. Visszafelé a Graftonon és a St Stephen's Green-en át hazasétáltunk. Csütörtökön, mikorra varázslatos módon bemelegedett az idő (hétfőn még kabátban is fáztunk, szörnyű volt, de 3 nap alatt egész kikupálódott az időjárás), elmentünk a Bushy parkba. Itt a szokásos volt a program: stepping stone-s (múlt héten vettem a gyerekeknek a Lidl-ben vizezős cipőt, nagyon menő), majd fagyizás és játszózás. Pénteken szintén lazáztunk, Phoenix Park volt a program, ahol már képet sem készitettem, annyira megszokott helyünk. Este, mivel alkalmasnak tűnt az idő és a dagály-helyzet is, megejtettük a szokásos nyárköszöntő naplementézésünket Seapoint-nál. Imádom ezt a június végi - július eleji időszakot, a nap még 9 körül is fenn van és úgy érezzük, hogy a nyár sosem ér majd véget. 

A hétvégét szintén nem programoztuk túl, szombaton a St Anne's Parkban voltunk, ahol épp nyiltak a rózsák, vasárnap meg a Loreto Parkba mentünk kosarazni, de olyan rohadt meleg lett, hogy 5 perc után inkább beálltak az árnyékba a fiúk, nehogy napszúrást kapjanak... 

A vasárnapi melegen felbuzdulva hétfőn elmentünk Bray-be, ahol csóri gyerekek nagy lelkesedéssel belevetették magukat a tengerbe - és iszonyú hideg volt. Fújt a szél, felhős volt az ég, becsületből vizeztek kicsit, de 5 perc után kérdezték, hogy nagy baj-e, ha inkább kijönnek, mert szétfagynak... Dideregve átöltöztek hát egy fal tövében, majd kicsit olvastunk és kockáztak még a parton, de rövid idő múlva inkább elmentünk játszózni és fagyizni, mert nem akartam, hogy megfázzanak. Kedden sajnos esett az eső, igy benti programot kellett keresnem: nem túl kreativ módon elvittem őket a Decathlonba nézelődni. Érdekes módon mindkét gyereknek bejött a program, alig lehetett őket elrángatni a boltból... Pingpongoztak, bemásztak a sátrakba, kosárra dobáltak, szobabicajoztak, szóval ment a buli rendesen. Mivel a Decathlon mellett van az IKEA, ott is nézelődtünk vagy egy órát, majd megebédeltünk (fillérekből) és vidáman jöttünk haza a csomagtartónkban egy bodzaszörppel, egy zacskó húsgolyóval, egy zacskó fahéjas csigával és két túrabakanccsal. Szerdán - hogy kipróbáljuk a cipőket - a Bohernabreena viztározóhoz mentünk, ami egy könnyű kis séta volt a viztározók körül. Sosem voltunk még itt, pedig nincs messze, hiába no, van még itt kiaknázatlan terület úgy tűnik. Csütörtökön egy könnyed Cabinteely játszózás volt soron, majd pénteken bulikáztunk egyet és bementünk a Céghez nézelődni, repülőgép szimulátorozni és ebédelni. Mivel épp repicuccokat osztogattak az ebédlőben, a fiúk kaptak két 3x3-as Rubikot (igy már 36 db kockánk lett) meg két bádogbögrét, szóval nekik kifejezetten jól végződött ez a hét. Miután szombaton tényleg meleg lett és hétfőn csúnyán ráfaragtunk a tengerpartozásra, rábeszéltem T-t, hogy bár nem kedvence, de menjünk ki Seapointra vizezni kicsit együtt. Bár húzta a száját (sokan lesznek (és valóban, iszonyú tömeg volt)), végül jó sokáig maradtunk, mert nagyon jól éreztük magunkat. Ücsörögtünk a parton, én kecsesen felhúzva a szoknyám mászkáltam kicsit a tengerben, a fiúk seaglass-t gyűjtöttek, szóval repült idő, imádtam minden pillanatát. Az idő meleg volt, kellemesen, nem döglesztően, tűzött a nap, melengette a bőrünket, a tenger hűvösen hullámzott és azt éreztem ez igen, ez az élet. (A többi nap is jó volt, de ez feltette a koronát július első felére.)

Nyárelő azaz június

Szokás szerint jó sűrűre sikerült június, tele eseménnyel és programmal. 

Bár a sulit mindig elhúzzák 30-ig, ilyenkor már nem sok tanulás megy úgy látom, hiszen ide-oda mászkálnak, csak hogy teljen az idő. Palikáék például kétszer elmentek a Herbert Parkba sétálni, egyszer elballagtak a National Archaeology Museum-ba, volt Sportnapjuk és az utolsó napok egyikén még vizipisztoly csatát is rendeztek nekik az udvaron. Peti sem járt ám rosszabbul, ők a National Gallery-be sétáltak el egy nap, nekik is volt Sportnapjuk (épp mikor én Magyarországon voltam), elvitték őket kirándulni Baltinglass-ba (ezt imádta, többet között ijazhattak, kajakozhattak, eshettek-kelhettek a tó jéghideg vizében, volt valami terepfutóverseny is, szóval klasszul telt a napjuk, 8-kor indultak és fél 6-ra kellett értük menni a sulihoz) és mivel tanulnak ukulelézni, adtak egy koncertet is a szülőknek. (Ezt sikerült pont arra a napra szervezniük, mikor a National Gallery-ben voltak, hát igy jártak.) Az utolsó napon, 30-án amúgy csak délig volt tanitás, úgyhogy miután végeztek, Peti osztályával még elmentünk a Herbert Parkba kicsit elbúcsúztatni a tanévet: az egyik anyuka rendelt pizzát, mi meg vittünk mindenféle más rágcsát és üditőt. Érdekes, hogy Petiék osztálya mennyivel "összetartóbb", náluk szinte az összes szülőt ismerem, jóban vagyunk, ehhez képest Palikáéknál 3-4 szülőt ismerek fel max, a legtöbbjét még egyszer sem láttam. Gondolom ez főleg a covid, mert se szülinapi party-k nem voltak nagyon két évig, se playdate-ek, szóval nem nagyon volt lehetőségünk megismerkedni sajnos. Kár, mert Pipiék meg lassan elballagnak, és akkor elvesztem ezt a közeget...

Ami a családi programokat illeti, mi sem panaszkodhatunk. Ugyan volt pár lazább hétvégi napunk, amikor csak Rathfarnham-ra mentünk vagy a Loreto Parkba, de voltunk a Powerscourt Waterfall-nál (innen az eső hazazavart, de előtte jót mászkáltunk a folyó mentén), céges Summer Party-n (itt is az eső vetett véget a mókának, napsütésben, egész melegben mentünk, de aztán leszakadt az ég, volt nagy fel-le rohangálás és utána már egészen lehűlt a levegő... jó volt amúgy a party, de eszméletlen sokan voltak, az elején még egész elviselhető volt a tömeg, de olyan 5-től már mindenért rengeteget kellett sorban állni és hát azért, hogy kapj egy 99-t vagy egy kis csomag popcorn-t, nem nagyon éri meg 30-40 percet ácsorogni...), én ugye voltam Magyarországon, T.-vel beültünk kettesben a Kilkenny Cafe-ba egy délelőtt megünnepelni a névnapom (ezt megismételtük 30-án is, mondván most jó ideig ez lesz az utolsó szabad délelőttünk, gyerekek nélkül) és mivel a hónap közepén volt egy négy napos hétvége, jártunk Belfastban is két napra. Ez úgy volt, hogy pénteken nem volt suli a gyerekeknek, úgyhogy ezt megünneplendő, bementünk a Céghez ebédelni meg körbenézni. Szombaton pihengettünk, vasárnap reggel meg felkerekedtünk és elautóztunk a Slieve Gullion Forest Park-ba. Pár éve jártunk már itt, akkor nagyon tetszett, szóval én már jó ideje vissza akartam ide térni és hát nem is okozott csalódást a hely, nagyon jól meg van csinálva, az erdei ösvényhez is tettek ezt-azt, szóval nagyon klassz volt. A park után felautóztunk valami szép kilátásig, ahonnan továbbmentünk a Flagstaff Viewpoint-ig. Mivel ekkor már éhesek voltunk eléggé, innen már csak a szállásunkra mentünk, ami Ballymena-ban volt, ami egy kis városka Belfast-tól északra. Útközben vettünk vacsorára valót a Tescoban (én valami gyorsfagyasztott rizses hús-szerűséget, a fiúk meg sült krumplit és csirkefalatkákat), amit a szálláson meg tudtunk sütni - vagyis meg tudtunk volna, de amig én Anyuékkal Skype-oltam, T. visszatette a sült krumplit még sülni, úgyhogy nagyjából a 3/4-e elégett, de olyan szinten, hogy a füstjelző is megszólalt, mikor kivette a sütőből a tepsit... Na, hát igy jártunk, aznap nem vacsoráztak sokat a fiúk. A másnapi program a W5 volt, ahol már harmadszor voltunk és hát most is nagyon klassz volt. Mivel folyamatosan fejlesztik és cserélik a kiállitásokat, van egy olyan érzésem, hogy megyünk mi még erre - annál is inkább, mert én szeretem Észak-Irországot... Oké, kicsit durva, kicsit karcosabb, mint Irország, de mivel a UK része, jóval olcsóbb és gluténmentes cuccokat illetően sokkal nagyobb a választék, mint nálunk. (Van egy sanda gyanúm, hogy a nagyobb választék úgy általában mindenre vonatkozik egyébként, mert Irország szintjét nem nehéz megugrani.) Apu június 26-án ugye 70 lett, ezt már megünnepeltük a hónap közepén, a napján viszont már itt voltunk Dublinban, úgyhogy találkozhattunk Yoshiakiékkal, akik pár napra látogatóba jöttek Irországba. A St Stephen's Green-ben találkoztunk, a játszótéren, majd ebédeltünk a plázában (én persze csak sült krumplit és szerintem az sem volt gm), onnan pedig hazasétáltunk hozzánk. Itt még ittunk egy kávét, kicsit még elvoltunk, majd T. visszavitte őket a szállásukra. 

Summer Party

Júniusban egyébként két ünnep is volt még, Apák Napja (csak vettem T.-nek pár szilikonos Calippo formát - az az egyetlen fagyi, amit ehet és szeret) illetve a 15 éves házassági évfordulónk. Utóbbira nyomtattunk egy cuki vászonképet, ami azóta is T. iróasztalán áll, mert még nem találtuk meg a megfelelő helyet neki, de igy is jó, igy legalább minden nap rápillantunk, mert elöl van. 

Ez volt hát az idei év júniusa, pörgős és aktiv, nem úgy, mint ez a Dun Laoghaire-ben készült kép, ni: