Amikor az életünk már röhej kategória

Hétfőn bank holiday volt és mivel Palika egész jól volt, elvittem a Merrion Square-hez vidámparkozni, szegény ne rohadjon már folyamatosan itthon. Három dologra ülhetett fel, végre kicsit jól érezte magát, én mondjuk már kevésbé, mert iszonytató hideg volt, úgyhogy a három attrakció után siettünk is haza, ne fázzunk már meg még jobban. Petinek keddre elmúlt a láza, de biztos ami biztos ekkor még nem ment suliba, úgy megszoktuk már, hogy itthon van ugye... Szerdán már ment volna, DE és itt jön a de, reggel, mikor felkelt úgy fájt a lába, hogy nem tudott ráállni... (Nem, ez nem vicc, tényleg.) Újabb telefon tehát a GP-nek (ekkor már vagy €500 szaladt ki orvosokra február vége óta, csak mondom) és hálistennek dél körül tudott is minket fogadni valaki. Mivel én napok óta alig hallottam a jobb fülemre, de a Medicusos nőci épp szabin volt brühühü, két időpontot kértünk (€130 hussköszi), szóval két legyet ütöttünk egy csapásra: kideritettük, hogy fülgyulladásom van (antibio és orrcsepp), majd megnyugtattak, hogy Pipinél valszeg a transient synovitis-szerű dolog játszik be megint, ne izguljunk, megmarad, gyógyszer nem kell neki. Szuper. Mire kijöttünk az orvostól, Peti már elég fickós volt, ami jó, viszont újabb napot hiányzott a suliból, ami gááááz.
Csütörtökön - pénteken végre újra mehetett suliba (a lábfájása eddigre elmúlt szerencsére és a füle is okés volt), igaz, pénteken csak délig volt suli, hiszen tádáááám ez volt a húsvéti szünet előtti utolsó nap - legközelebb április 9-én mennek iskolába... (Csak jelzem, hogy márciusban 6,5 napot volt suliban! Eszméletlen...)
A hét megkoronázásaként az autó ablakemelője valahogy bekrepált, csikorgott-nyikorgott és néha megakadt, úgyhogy a hetet az autószerelőnél zártuk, aki hálistennek pár óra alatt rendbe kapta a dolgokat és végre nem kellett attól tartanunk, hogy egyszer csak menet közben lezuhan az ablak az ajtóba. 
A héten amúgy jó dolgok is történtek: kedden, március 20-án levágattuk Palika haját (életében először) és vettem virágokat (barkát is, aranyáron), kitettem a tavaszi dekort, hogy azt higyjük, hogy minden szép és jó, pedig nem. A fodrásztól hazafelé beugrottunk vásárolni a Lidl-be és a Dealzbe, ahol vettem pár húsvéti cuccot a fiúknak, akik délutánonként boldogan kézműveskedtek, hiszen kimenni annyira nem akartak a téli zimankóba...

Mit nekünk St Patrick, mikor küzdünk

Ahogy a beteges posztban már pedzegettem, nonstop hullák vagyunk. Próbálok a felszinen maradni, hétfőn pogácsát, kedden fahéjas csigát sütöttem, hogy úgy érezzem, minden oké és idilli, de lószart. Bár a szerdai ellenőrzés szerint Peti füle szépen gyógyul, Palika és T. egyre jobban pukkan le. Ha már ott voltunk a dokinál, megmutattam Paját, hogy köhög, taknyos és ezért nem alszunk, úgyhogy ő is kapott antibiot meg szteroidot meg Ventolint és kezdődhetett folytatódhatott a móka. T.-t pénteken kisértem el a VHI Swift Clinicre, ő is kapott antibiotikumot, úgyhogy csináltunk egy szééép, nagy táblázatot, amin vezetjük, kinek mikor mit kell bevenni, mert ezt követni már képtelenség... A "vicc", hogy miután Pipi pénteken befejezte a 10 napos antibiot, szombaton hajnalban a változatosság kedvéért belázasodott, még hozzá olyannyira, hogy vasárnap ebéd után el kellett vinnünk az ügyeletes GP-hez, mert annyira szarul volt. A diagnózis annyi, hogy ezúttal biztos valami virus támadta meg, ne izguljunk, majd elmúlik, hát köszi, egy hónapja arra várunk, hogy múljon már el, nem is mi vagyunk ezek már...
Slusszpoénként újra esett a hó, szombaton és vasárnap is szállingózott, igy kb az összes St Patrick napi bulit lefújták - no nem mintha ki tudtunk volna mozdulni a rohadék betegségek miatt. U-tá-lom ezt a telet!!

Nonstop beteg

Komolyan olyan cifrát tudnék káromkodni most, hogy leolvadna a billentyűzet. Az, hogy október óta mindenki taknyos, az egy dolog, mindenki mindig az, ahol gyerek van a családban, ezt már megtanultam. De ami itt február eleje óta megy bazmeg, azt már lassan nem hiszem el.
Az állandó orrfolyás mellett - mert az alap ugye - azzal kezdődött a "sikerszériánk", hogy február elején Peti egyszer csak lázas lett, majd köhögött és fájt a torka... (Ezelőtt januárban volt beteg, amikor kihagyta Ivan party-ját, egyébként úgy elvolt.) Szóval a láza és a köhögés miatt kapott egy egy hetes Augmentin kúrát, végig is szedte, oké, azt hittük innentől sinen vagyunk. Ezzel párhuzamosan T. is beteg lett, torokfájás, köhögés, ugyanaz, mint Petinél. Oké. Ő is kapott antibiot nyilván. Elutazott Wroczlaw-ba és reméltük, hogy miután visszatér, addigra ő is és mi is jól leszünk. Aha. Mindig megdöbbenek milyen rohadt naiv vagyok még mindig. T. köhögése nem múlt el, mig Lengyelországban volt és Peti ugyan jobban lett, de Palika állandó laza orrfolyása egyszer csak bedurvult és sűrű lett, plusz ugye elkezdett ő is köhögni, hiszen nála az erős nátha mindig ilyen asztmás köhögéssé fajul, amitől persze éjjel nem tud aludni és órákat vagyunk ébren. Mivel volt már ilyen idén, nem vittem orvoshoz, elkezdtem adni neki a Ventolint, hátha az segit. Kicsit segitett is, pár nap után javult, kevésbé köhögött, hurrá. Ekkor már február végén jártunk, a változatosság kedvéért mikor mindenki elkezdett javulni, én lettem beteg, egy vasárnap ki sem tudtam kelni az ágyból: torokfájás, láz, köhögés. Mire jobban lettem, jött a Nagy Havazás, aminek az első napjai még nagy vidámságban teltek, a 4. napon viszont T. és Palika is elkezdett egyre durvábban köhögni. (Igazság szerint teljesen egyik sem gyógyult meg február eleje óta, csak javultak kicsit, de a hó után visszaestek és csúnyábban köhögtek, mint valaha.) Időközben Peti, aki egész jól volt két hétig, egyik este azzal jött ki a szobájából, hogy fáj a füle. Ezt még részletezem később, most csak a lényeget irom le: óriási fájdalmak és sikitozások közepette másnap estéig mindkét (!) dobhártyája perforálódott, egy csodás kétoldali középfülgyulladásnak köszönhetően. 10 napos Augmentin kúrát kapott megint, plusz orrcseppet, mert a fülébe ugye semmit sem szabadott cseppenteni. Ezzel párhuzamosan persze T. és Palika is egyre rosszabbul lettek, egyre rondábban köhögtek, aludni nem tudtunk már hetek óta. Mikor Petit visszavittem ellenőrzésre, Palika kapott antibiot és szteroidot, hátha jobban lesz. Jobban is lett, tegnap már egész jól aludtunk végre, alig-alig köhögött, DE (és itt jön, amitől felkötöm magam), 5kor átjött Peti, hogy lázasnak és érzi magát és tádáááám 39,3 - holott ma reggel vette be az utolsó adag antibiotikumát, amit ugye a fülére kapott! Most 3 óra, csak akkor van 38 alatt a láza, ha épp benn van a Calpol vagy a Nurofen és köhög, hogy majd' megfullad. A tegnap reggelt amúgy a VHI Swift Clinicen töltöttük T-vel, aki egyre szarabbul van szintén, mert éjjelente nem tud aludni a köhögése miatt, vörös a feje, mint egy gutaütöttnek és egyébként is, hulla gyenge. Ő is antibiot és szteroidot szed most, de nem tűnik úgy, mintha javulna...
Én még kitartok, nem fáj semmim, nem köhögök, de úgy érzem, nem birom. Február eleje óta mindig van, aki beteg, de leginkább mindenki az és szétvet az ideg, mi lesz T-vel már megint a kib*szott köhögése és láza miatt. (Plusz ugye mi van már Petivel: február eleje óta 17 napig szedte az antibiot és megint beteg.)
E-le-gem van!

Filmélmények

Their Finest - 7 / 10 (És innentől szerelmes vagyok Sam Claflin-be.)
Love, Rosie - 8 / 10
Me, before you - 8 / 10
Closer - 8 / 10
By the sea - 2 / 10 (be sem fejeztem)
La La Land - 2 / 10 (szintén nem tudtam végignézni)

Megpróbálom behozni az elmúlt 1,5 hónapot... Lehetetlennek tűnik, de azért igyekszem.
Elég szar passzban vagyok mostanság, ezért sem irtam. Nem is tudom, mi a rossz igazán, talán minden. Öregnek, értéktelennek, motiválatlannak, butának, rondának és kövérnek érzem magam és nem látok kiutat, semmi nem jó, sehol sem jó. Itt se jó, de már Magyarország sem vonz és egyszerűen unom az ezerszer megtett köröket, unom, hogy hónapok, sőt, évek óta ugyanazokba a pocsolyákba lépünk, ugyanazokat a lemezeket hallgatjuk és semmit, de semmit nem változtatunk, mert egy-egy változás csak újdonságot hozna, de az élet akkor is tele lenne nehézséggel és szarsággal, max más fajtákkal, mint most.

• Dolgozni egyszerűen nem tudok elmenni, mert nem éri meg; havi szinten €3-400-t kéne ráfizetnünk. (A full time creche és az after school ugyanis megfizethetetlen, csakúgy, mint egy nanny. Egy gyereknél még az a para, hogy jajj, csak €1-200 marad meg, miután elrendeztük a gyereket, kettőnél vagy többnél viszont már konkrétan ráfizetés, ha mindkét szülő 9-6ig dolgozik. Nyilván, ha orvos / programozó vagy ilyesmi lennék, más lenne a gyerek fekvése, de lássuk be nem vagyok olyan kelendő a munkaerőpiacon, igy €12-13-s órabérnél többet kizárt, hogy kapnék... (€10 a minimálbér) Mikor felvetettem egy ir fórumon, mégis mit lehet ilyenkor csinálni, megkaptam válaszként, hogy ja, hát apuka fizetése is hozzájárulhat ahhoz, hogy elmehessek dolgozni... Őőőőőő... Aha.) Jó, persze elmehetnék éjszakai műszakozni mondjuk takaritóként vagy lehetnék éjjelente gyári munkás vagy nem tudom és akkor spórolnánk egy csomót a childcare-n, mert váltanánk egymást T-vel a gyerekfelügyeletet illetően, de hát na. Sokan úgy tudnak visszamenni dolgozni, hogy váltott műszakban vannak, de nálunk ez nem opció, mert T. 9-től 6-ig dolgozik és hello, nem tud délután 4-re járni vagy reggel 6-ra... Lényeg a lényeg, végigjártam minden opciót, végigszámoltam mindent, egyszerűen nem éri meg feladni a htb létet, mert többe kerül a leves, mint a hús. (És itt nem arról beszélek, hogy ha én is dolgozom, nem kapunk xy juttatást, mert nem igy van, nincs semmiféle juttatásunk most sem, nem kapunk semmilyen plusz pénzt az egy kereső miatt; hanem arról, hogy iszonyú áron fut a childcare és kvázi megfizethetetlen. (Szóval lássuk be, tulképp az én itthoni munkám megfizethetetlen.)) Ha Palika elkezdi a sulit, akkor is havi €1200 lenne az after school kettőjüknek és azt meg nem is tudom, mi van, ha betegek, hiszen akkor ugye se suli, se after school... És akkor arról nem beszéltem még, hogy alig van tanitási nap, jóformán havonta van 2 hét szünet... Ha csak márciust nézzük: most volt ugye három nap hószünet, ezen a héten mennek, jövő hétfőn szünet van, majd mennek 4 napot és utána megint szünet, majd csak április 9-én van suli újra... Aztán májusban megint itthon vannak egy hétig, majd júniusban még egy bank holiday Monday... Össze kéne számolni, hány napot járnak egy évben, eszméletlen. Ehhez képest egy évben 24 nap fizetett szabi jár, táppénz vagy ilyesmi nincsen, a legtöbb cégnél a betegállományt sem fizetik, ha otthon maradsz, mert haldokolsz (vagy mondjuk a gyerekek betegek), sok helyen azokat a napokat levonják a fizetésből és hát nyilván, ha sokat hiányzol, még ha nem is fizetnek azokon a napokon, előbb-utóbb betelik a pohár és inkább lecserélnek egy egészséges / gyerektelen dolgozóra... Szóval szar az egész. 
• T. továbbra is szenved az aranykalitkában, nem léptetik elő, pedig innovativ, kreativ, rengeteget dolgozik - viszont ha mindent összeadunk, jól keres, olyan jól, amennyire más cégnél nem fog. És mivel én a fentiek mellett nem rúgok labdába, marad ahol van és szenved... 
• Mióta Anyuék itt voltak, rohadt hideg van. Máskor egy-egy tél alatt egy kezemen meg tudtam számolni, hányszor ment 5 fok alá a hőmérséklet, most gyakorlatilag november óta megfagyunk, az, hogy 0 fok van, már nem is nagy hir, mert mindig annyi. €750 lett a két havi gázszámlánk, mert ha 1 órát nem megy a fűtés, 18 fok lesz a lakásban. A hideg következtében (?) nonstop betegek vagyunk. T. hónapok óta köhög, Palika hetek óta, kapja a Ventolint, de szart sem ér, Peti hol lázas, hol köhög, hol fülgyulladása van. Én dettó, köhögök, folyik az orrom és persze hulla fáradt vagyok egyfolytában, hiába alszom éjjel, reggel alig tudok kikelni az ágyból. 
• Az albérleti szerződésünk jövő héten lejár, valszeg kitesz a főbérlő minket, mert a környéken a 2 szobás lakások mind €4-500-val többért vannak kiadva. Lakást kéne venni, de nem tudjuk, hogy itt vagy otthon... Otthon, ha lenulláznánk magunkat, kp-vel ki tudnánk fizetni egy külvárosi 2-3 szobás lakást (ház nálunk kizárva), itt 400 ezer körül kéne költeni, ha Dublinban akarnánk maradni vagyis 20 évre el kéne köteleznünk magunkat egy banknak és persze Irországnak... És akkor visszatértünk a rajtkockára: maradjunk vagy menjünk. A hires PUF szám jár az eszembe: "Azt hiszem, hogy egyedül rosszabb, de mit tegyek, ha veled se jó?" Itt se jó (lásd az első pontot), de haza meg valahogy nem vágyunk... És felőröl ez a bizonytalanság. 

A Nagy Fülfájás Hete

Na tehát a havas hetünk után hétfőn minden visszatért a rendes kerékvágásba, mentünk oviba - suliba, majd délután elrohantunk úszni Pipivel. Bár egyszer mondta, hogy lázasnak és betegnek érzi magát, nem vettem komolyan, mert egyrészt nem volt hőemelkedése sem, másrészt mérges is voltam rá, mert tötyörgött, majd véletlenül rányitotta a kocsiajtót Palika fejére, aki persze orditott, pedig eleve késésben voltunk, szóval jó volt a buli... (Harmadrészt Pipinek mindig fáj mindene, hol a kisujja körme, hol a hátán egy pont, hol a hajszála itt jobb oldalt stb) Na szóval az úszás simán lement, nem panaszkodott, nem mondta, hogy fázik, elvolt, úszott, hello, sőt, még délután sem volt semmi baja, ám éjszaka egyszer csak átjött hozzám, hogy fáj a füle és nem tud aludni... Egész éjjel fenn voltunk kb, ő nyöszörgött meg sirt, én próbáltam gyógyitgatni, de semmit sem ért, Nurofen mellett is iszonyat fájt a füle szegénynek, bármit csináltunk, semmi sem segitett.
Kedd reggel elvittük Palikát oviba és azonnal kértem időpontot a Medicusba, a lengyel dokinőhöz. Mázlink volt, 2 körülre kaptunk is időpontot, szóval ovi után hazasiettünk, Peti lefeküdt aludni, én meg őriztem az álmát. 1ig simán aludt, sőt, tovább is szunyált volna, de indulni kellett ugye Pajáért meg az orvoshoz. Mikor felkeltettem, láttam, hogy az egyik füléből kifolyt valami rondaság, mi több, folyamatosan jött belőle a trutyi, törölgette, piszkálgatta, de örömmel mondta, hogy már kevésbé fáj a füle. Az orvosnál egy hős volt, kiderült, hogy kiszakadt a dobhártyája, azért folyt, kapott 10 napra antibiotikumot és fülcseppet, majd mehettünk is. Hazafelé elkezdett panaszkodni, hogy a másik füle is fáj, majd mire nagy nehezen hazaértünk, már megint sirt a fájdalomtól. A délután nagy sirások és sikoltozások között telt, mert megint bármit adtam neki, nem segitett, ugyanúgy fájt a füle... A borzalmaknak az vetett véget, hogy fürdés után egy nagy kiáltást követően a másik dobhártyája is kiszakadt, ami után megkönnyebbült és még panaszkodott kicsit, de a sirást abbahagyta. Csórikám, eddig mindig savós fülgyulladása volt, amitől nem hallott ugyan, de nem nagyon fájt neki, ez volt az első, hogy "normál" fülgyulladása volt és nem is akármilyen... Jól megszenvedte szegény...

Szerdán a Lidl parkolóban

Szerdától hálistennek javult a helyzet, de a héten persze Pipi már nem ment suliba... Nem nagyon panaszkodott, hogy fáj a füle, csak rosszabbul hallott, mint máskor. Kimenni csak rövid időkre mentünk ki, pl vásárolni a Lidl-be vagy könyvtárba, ilyesmik, nem erőltettük, hogy ráfázzon a fülgyuszira.
Hétvégén már kimerészkedtünk messzebbre is, szombaton Blackrock-ban próbáltunk meg bicajozni nem sok sikerrel (esett, mire odaértünk, mi más), vasárnap meg csak vásárolgattunk a magyar boltban meg Nutgrove-ban, mivel - what a surprise - szintén esett. Szar egy hét volt, leszögezhetjük.     

A Nagy Havazás Hete - part 2

Csütörtöknél hagytam abba tehát a havas sztorit... Mivel az ország gyakorlatilag kitette a ZÁRVA táblát, T. sem csütörtökön, sem pénteken nem ment dolgozni. Csütörtök délelőtt csak a ház elé mentünk le havazni kicsit és mivel délutántól "kijárási tilalom" volt, elsétáltam a Tesco-ba, hátha tudok venni még egy kenyeret. Hát nem tudtam. Nem hogy kenyér, de se gyümölcs, se zöldség, se hús, se tejtermék, se semmi nem volt a polcokon. Egy bácsi adott egy fülest, hogy a Sparban van még pár kenyér, úgyhogy miután a Tesco-ban semmit sem kaptam, szépen átslisszoltam a Sparba és elhoztam az utolsó három kenyér közül egyet. Mire hazaértem, a fiúk már lábat áztattak... A délutánt itthon töltöttük, talán sütöttünk valamit, bár ez nem biztos, a lényeg a lényeg, hogy az abszolút nem kotort utaknak köszönhetően be voltunk zárva a lakásba. Délután egyébként újra esni kezdett a hó és szinte egész éjjel esett, a negyedik kép éjfél után készült - tiszta szellemváros, mi? 

Pénteken a program a "szokásos" volt: lementünk hóembert épiteni a ház elé, majd kb egy óra kinti játék után felmentünk melegedni... Délután, bár azt olvastuk, hogy hétvégére eltűnik a hó, T. nekivágott Dublin 6-nak és vett egy szánkót. Mig ő az elemekkel dacolva kimerészkedett az autóval, mi az Audi Centre mögötti kis udvaron havaztunk, majd mikor megérkezett a szánkó, természetesen kipróbáltuk, de nem maradtunk már lenn sokáig, mert konkrétan befagyott a fenekünk. (Nagyon vicces amúgy, a FB-t elárasztó képeken mindenki gumicsizmában volt - hiába no, itt nem divat a hótaposó vagy a normális csizma, mert egy átlagtelet simán ki lehet húzni egy kis bőrcipővel is...) 

Szombaton, hogy kihasználjuk az utolsó havas órákat, elmentünk Blackrock-ba, mert ott van egy kis domb, amiről szépen le lehetett csúszkálni. A hó már nem volt az igazi sajnos, inkább vizes volt, mint tömött, de ez a fiúkat nem zavarta, boldogan ereszkedtek le százszor is a kis domboldalon. (Iszonyú hideg volt amúgy, mert a tenger felől fújt a szél, brrrr alig vártam, hogy húzzunk már haza.) Hazafelé beugrottunk a Tescoba vásárolni, de mint a képek mutatják, az üzlet nem volt a helyzet magaslatán... A Tescoból átmentünk a Sparba, ott volt fánk, úgyhogy azt tizóraiztunk, de se egy kis gyümit, se mást nem tudtunk venni... A nap további részét itthon töltöttük, hiszen kocsival messzebbre még mindig nem mertünk elindulni.    

Vasárnap ...

Ennyi maradt hétfőre... 

Bár hétfőn újraindult az élet, volt már ovi és suli is és persze T. is ment dolgozni, az ország még sokáig nem heverte ki ezt a pár rendkivüli napot. Sok kisebb városban még a hét végéig nem volt suli és sok helyen az áram- és a vizellátás is akadozott. A Tesco-k még szerdán is kvázi üresek voltak, ami azért volt röhejes, mert a Lidlnél nem állt meg az élet, ott szerdán már simán nagybevásároltunk Petivel. És hogy miért Petivel? Ez már egy következő történet... 

A Nagy Márciusi Havazás Hete - part 1

Talán már irtam, hogy ez a tél a legdurvább telünk, mióta itt vagyunk. Itt azért nagyon szokatlan, ha 2-3 fok alá süllyed a hőmérséklet, a mostani télen viszont az ment ritkaságszámba, ha nem volt 2 foknál hidegebb. (Ez kb olyan, mintha Magyarországon egész télen nem lenne minusz 5-6 foknál enyhébb az idő... Szar na.) Ennek ellenére, mikor február közepe felé elkezdték rebesgetni, hogy nagy hó jön, csak legyintettünk, hiszen minden télen úgy 3-4x behülyitenek, hogy jaj igy havazás, jaj úgy havazás és a végén semmi, egy fél centi hó sem esik. Na de hogy idén hogy jártunk?
Hát szóval a hét eleje lazán telt, hétfőn voltunk úszni, kedden délelőtt nagybevásároltam a Lidl-ben (biztos, ami tuti), majd délután elvittem Pipit a fogorvoshoz és betömték a nagy lyukat a fogán (utána megnéztük, hogy csobban be a vizbe a Viking Splash, hurrá). Egész nap majd' szétvetett az ideg, mert reggel már szólt az ovi, hogy a hétre bezárnak (!), szerda - csütörtök - péntek ki sem nyitnak, mert jön a hó... (Mindezt úgy, hogy egy megveszekedett hópihe sem hullott le még és mióta itt vagyunk, kétszer esett hó egyáltalán, egyszer 2010 januárjában, egyszer pedig 2010 decemberében.)
Nem csoda hát, hogy mikor kedd este egyik pillanatról a másikra jött egy öt perces hóvihar, a gyerekeknek nem sokat kellett könyörögniük, hogy menjünk le, mert úgy éreztem most vagy soha, ha nem megyünk le, talán soha többet nem látnak havat Dublinban. 6 körül tehát leszaladtunk a ház elé és vidáman "hógolyóztunk" egyet a jeges hungarocellel, amit itt általában hónak csúfolnak és gyorsan épitettünk egy kis hóbaglyot is, legyen már teljes szerencsétlen kölykök hóélménye... Mire negyed óra múlva felmentünk, a hó ahogy jött, el is olvadt, este 8ra már hire-hamva sem volt.

Másnap, szerdán, mikor felébredtünk, megdöbbenve vettük tudomásul, hogy éjjel esett... No nem sok, pár centi, de ahhoz elég, hogy a sulitól is jöjjön az sms, hogy zárva tartanak. Bámmm. Mikor T. elindult dolgozni, mi is lementünk vele és izgalommal vegyes örömmel láttuk, hogy igazi hó esett, nem hungarocell és hoppá, még mindig folyamatosan esik. Miután a fiúk csináltak pár hóangyalkát az udvaron, úgy döntöttünk, megnézzük a Herbert Parkot is, hóban még úgysem láttuk. (A forgalom szinte nullára redukálódott egyébként, a máskor tömött Pembroke Road-on most fél percenként gurult el egy-egy bátor autós, szóval lehet mondani, hogy leállt az élet.) A Herbert Parkban már sokan szánkóztak, mi - szánkó hiányában - csak hógolyóztunk és gyalogoltunk a frissen esett hóban (már ez is nagy élmény volt). Amikor rákezdett a szél, gyorsan beültünk a kávézóba enni egy-egy cupcake-t és milyen jó, hogy beültünk, mert 10 perc múlva megtelt a hely, de annyira, hogy egy tűt nem lehetett volna már leejteni. (Kinn továbbra is tombolt a hóvihar, nagyon izgi volt.) Olyan 11ig tizóraiztunk, majd 20 perc alatt hazasétáltunk, de itt már Peti elkezdett parázni, mi lesz, ha lefagynak a lábujjai... (Mondjuk szó se róla, ettől én is féltem, ugyanis mindkét gyerek bélés nélküli gumicsizmában nyomult és nyilván már odafelé beáztak.) Na mindenesetre épségben hazaértünk, összedobtam egy bolognait és vidáman néztük, hogy esik a hó szakadatlanul. Mivel a tömegközelekedés leállt, a boltok pedig hamarabb bezártak, a legtöbb még dolgozót hazaküldték, igy T. is előbb végzett, úgyhogy megbeszéltük, hogy elindulunk sétálni és majd egyszer csak összefutunk. Igy is lett, úgy fél 4 magasságában találkoztunk Peti sulija előtt és együtt sétáltunk haza. A hó egyébként tartósnak bizonyult, estére sem olvadt el, sőt, az érkező Storm Emma miatt csütörtök déltől péntek estéig red warning-ot adtak ki, azaz ezalatt az idő alatt minden bezárt, ergo az ország lehúzta a rolót.
folyt. köv.